| ||
„A Hortobágyon járunk, szürke marhák közlekednek komoly képű és illőn öltözött gulyások vezetésével, madarak marakodnak az elhullott racka tetemén, sokan vannak, a dolmányos varjú piszkoskodik a teljes konkurenciával, tekintet nélkül annak olykori látványos erőfölényére, amiből vicces mozdulatok támadnak, s némi lökdösődés. Így telik a tél a pusztán, semmi dráma, nincsenek véres vadászjelenetek, kikel a sasfiók is, mígnem kitör a busójárás, és irgum-burgum véget vet a télnek.” Kritikusunk foglalta így össze az elmúlt évek legsikeresebb természetfilmjének cselekményét (az aligha von le a film értékéből, hogy könnyen lehet, egyindulós mezőnyben nyert). A szerző egy még nagyobb magyar klasszikussal, Homoki Nagy István 1953-as filmjével, a Gyöngyvirágtól lombhullásig című művel állította párhuzamba Török Zoltán 2011-es, német tévés megbízásból készített opusát (a teljes szöveg itt), s végül erre a megállapításra jutott: „Török, miközben éberen ügyel a megbízója kívánalmaira, végül is kompakt módon elmeséli egy rétisaspár gyereknevelési ügyeit, érdekes dolgokat mutat meg a balinokról, olykor fellépteti a vidráját, s fut még nála pár egyéb állat és ember is.”
