Feleky Károly ma 160 éve, 1865. január 16-án született. A dátum biztos. Születési helyként Charles Feleky 1901-es és 1903-as amerikai útlevélkérelmeiben saját kezűleg írta Békéscsabát, majd 1919-ben és 1923-ben géppel Budapestet. Az biztosnak tűnik, hogy anyja Krausz Nelli; a békéscsabai izraelita hitközség anyakönyvében az anya neve és a születési dátum stimmel, az apa neve Frankenstein Ignác. Falkenheim Ignácból 1881-ben lesz Feleky. Egy általunk megkérdezett levéltáros szerint előfordulhat, hogy elírás történt a vezetéknevet illetően, például olyan esetben, ha egy család ideiglenesen van egy településen. Például vasútépítés céljából. Mert az adott időben kezdték el építeni a 120-as vasútvonalat, ami Békéscsabán át Aradra ment, és Falkenheim Ignác néven találunk vasúti szabadalmat az osztrák szabadalmi hivatalban. És a család később a Tisztviselőtelepen lakott, ahol a vasúti hivatalnokok is. De ez csak feltételezés, konkrét adatunk (még) nincs.
Arról, hogy Feleky Károly hogyan töltötte ifjúságát Magyarországon, és mi késztette arra, hogy a Villám utcából Amerikába kivándoroljon, az elérhető adatbázisokban nem találtunk adatot. Viszont tudjuk, hol az a könyv, amiből többet tudhatnánk meg.
Beírtuk a WorldCat egyetemes könyvtári keresőbe a címet: „Charles Feleky and his unpublished manuscript”, és
megtudtuk, hol van a legközelebbi kölcsönözhető példány: New York közkönyvtáraiban, pontosan 7002 kilométerre.
Sajnos digitális változat nincs, elzarándokolni pedig per minutum nem tudunk.
Szóval Feleky Károlyt a csalódottság vagy a szegénység késztette kivándorlásra, mint sok más honfitársunkat. Magyarország nem szerette, Amerika befogadta. Tipikus történet, mondhatni.
A Pesti Naplóban megjelent 1930. október 22-i nekrológ szerint „igen gondos nevelésben részesült, tökéletesen beszélt angolul, franciául, románul, olaszul és németül a magyar nyelven kívül és minden álma az volt, hogy a honvédség tagja, katonatiszt lehessen. Háromszor jelentkezett, a Ludoviceumban, de gyenge karja miatt alkalmatlannak nyilvánították. Elkeseredésében kivándorolt Amerikába, ahová 1878-ban érkezett (az évszám elírás, Feleky majd' egy évtizeddel később vándorolt ki az Egyesült Államokba - a szerk.). Egy biztosító társulathoz került, ahol egy félévig dolgozott és eközben is, mint kitűnő zongorista, zongoraórák adásával keresett kenyeret. De bohém lélek volt, a zene, a színház vonzotta igazán, beállott egy zenekarba, amelyben különböző hangszereken is játszott, majd segédkarmester lett…”
A Schöpflin Aladár szerkesztette Magyar Színművészeti Lexikon szerint: „Feleky Károly amerikai színigazgató… Pályafutását mint zenész kezdte meg. Zenei tanulmányait Budapesten, Bécsben és Lipcsében végezte és mint karmester Bécsben telepedett meg, de álláshoz nem jutva, csupán zeneoktatásból élt, közben pedig elsajátította az angol nyelvet. 1887-ben Amerikába vitorlázott, hogy az újvilágban próbáljon szerencsét. A New York-i Casino-színház karmesternek szerződtette és öt éven át maradt meg ebben az állásban. Közben az Erlanger-féle operett-társulathoz első karmesteri minőségben vidéki tournéra hívták meg.”
A színházi zenélés ranglétráján egyre feljebb lépve jövedelme is gyarapodott. Ez tette lehetővé, hogy a gyűjtés szenvedélyének élhessen. Így nyilatkozott erről Pásztor Árpád amerikai magyar újságírónak, szerkesztőnek, aki a Feleky halála után a Pesti Naplóban idézi Feleky saját szavait arról, hogyan kezdődött a gyűjtés az 1890-es évek közepén: „Az eset igen egyszerű… Ben Hur körutamon Pittsburgba értünk. Semmi dolgom se volt, az uccákon ődöngtem, a kirakatokat nézegettem. Egy könyvesbolt ajtajában egymás hegyin hátán egy csomó könyv. Turkálni kezdtem. Szemem egyszerre Kossuth Lajos nevén akadt meg. Angol könyv címlapján Kossuth Lajos neve! Megvettem a könyvecskét, érdekelt, hogy milyennek látja egy amerikai Kossuthot, a magyar szabadságharcot, de minek folytassam, a Kossuthkönyv mellé került egy második, egy harmadik, a kíváncsiságból szenvedély, gyűjtőláz lett.”
Olyannyira, hogy hirdetéseket adott fel, amelyekben kifejezetten kereste ezeket a hungarikákat.
Egyes források szerint a világon 700 könyvkereskedés tartotta számon az igényt, és ha hozzájuk került valami, ami Felekyt érdekelhette, akkor azt rögtön neki ajánlották fel.
És itt lép be a képbe a könyvgyűjtő felesége. Mert amikor Felekyt elkapta a gyűjtőszenvedély, már nős ember volt. 1893. március 20-án, 31 éves korában New York Cityben feleségül vette a 19 éves Antoinette Bleyt. Minden együtt állt ahhoz, hogy a kortársak szerint 20 százalékban bohém, 80 százalékban tudós férj mellett háztartásbeliként éljen jól az asszonyka.
És a név alapján angolul beszéltek, gondolhatnánk. De ez nem feltétlenül lehetett így.
Mert Antoinette „otthon”, Eperjesen született 1872. szeptember 26-án. Az 1915-ös népszámlálási adatból kiderül, hogy 40 évesen már 39 éve élt az Egyesült Államokban, tehát nagyjából egyévesen vitték át a szülei, Jacob Herman Bley és Rosa Bley. Apja 1833-ban született Magyarországon, az Újvilágban tapéta- és polcpapír gyártóként dolgozott. 1906-ban, 73 évesen halt meg New Yorkban. Az 1880-as népszámlálás adatai szerint háztartásában élt felesége, Rose, gyermekei Joseph, Albert, Adle, Samuel, Victoria, Etel, Tilly (Antoinette), Martin és egy bizonyos Albert Falkenheim, 18 éves, Magyarországon született papírgyártó segéd. (Nem lehet tudni, hogy ki volt ez a személy, illetve milyen rokonsági viszonyban lehetett Felekyvel.) Antoinette idősebb bátyjáról, Józsefről (Joseph) az Eperjesi Evangélikus Gimnázium nyilvántartja, hogy 1862-ben született, mózeshitű és példás magaviseletű. Szóval hét testvér mellett Antoinette-re a papírforma szerint a háztartásbeli lét várt volna. De Amerikában voltak. Hogy, hogy nem, Antoinette továbbtanult. Pszichológiát a Columbia Egyetemen, majd ott is tanított. Állását csak férje halála után adta fel, hogy a gyűjteményt gondozza. Nem mellékesen írt egy zenepszichológiai könyvet The Musician’s Mind címmel. Aztán 1922-ben jóval a Szondi-teszt előtt publikált ahhoz hasonlót Feeling and Emotions című művében, amelyben fotótáblákat és EKG-görbét is közöl. De ez egy másik történet.
Szóval Feleky Károly gyűjteni kezdte a magyar vonatkozású könyveket, újságcikkeket, mindent, ami nyomtatásban megjelent a magyarokkal kapcsolatban angolszász nyelvterületen.
Gyűjteményének legértékesebb darabjai ősnyomtatványok, Kossuth-levelek, kéziratok.
Minden meg van írva a Feleky-gyűjtemény történetében.
Charles Feleky 1895. július 17-én lett amerikai állampolgár. Ezután négyszer kért útlevelet, mindannyiszor feleségével. Nem tudjuk, hogy 1901-ben és 1903-ban hova utazott, mert azt nem kellett közölni a nyomtatványban. 1919-ben Hollandiába, Svédországba és Olaszországba kért három hónapra útlevelet színházi produkciók szerződtetésére. Budapesten is járt: az első világháború alatt meghalt édesanyja sírját látogatta meg, és volt a Színházi Élet szerkesztőségében is, ahol elmondta, hogy elutazása előtt New Yorkban öt magyar darabot játszottak a színházak, köztük egy Kálmán-operettet. 1924-ben Angliába, Franciaországba, Németországba, Ausztriába és Magyarországra kért útlevelet szakmai okból. Szintén a Színházi Élet arról számolt be, hogy Feleky magyar darabokat akar nézni a színházakban, hogy azokat esetleg amerikai színházába vigye.
Mindeközben Amerikában, amit Feleky sosem tudott igazán megszokni, sikeres színházi karmester és impresszárió lett. Számos magyarnak segített „odakint,” több magyar művész szakmai útját egyengette, itthonról érkezett vendégeket kalauzolt a New York-i teátrumok világában. Amikor munka után hazament, hű felesége, két macskája és a könyvei várták. (A házaspárnak nem született gyermeke.) Az volt a vágya, hogy a lakásuk összes termeiben tárolt páratlan gyűjtemény legyen magyar könyvtár, vegyék meg tőle Feleky azt szerette volna, ha a Magyar Nemzeti Múzeum vásárolja meg a gyűjteményt, ám végül a Széchényi Könyvtár kezdett tárgyalni róla.
A gyűjtő 1930-ban meghalt. Özvegye férje kívánsága szerint folytatta a tárgyalásokat a magyar hatóságokkal, hogy a gyűjteményből Feleky-könyvtár legyen. Az ígéret szép szó, de nem az lett, hanem Hungarian Reference Library. Ahogy cikkünk elején említettük, 16 ezer dollárért vásárolta meg a magyar állam - részletekben kifizetve - 1936-ban. A gyűjteményt külön épületbe vitték New Yorkban, mai NER-es parádézásokra emlékeztető csinnadrattával, a magyar nemzeti könyvtár külképviseleti referenciakönyvtáraként. Az új kultúrintézménybe kinevezték igazgatónak, akit kineveztek, pedig erre a feladatra az özvegy is teljesen alkalmas lett volna. Neki is volt PhD-fokozata, tudományos szakmunkákat írt és férjével együtt részt vett a katalogizálás munkálataiban is. Nála jobban senki nem ismerhette az anyagot. Mindazonáltal szorgalmasan folyamodott a magyar nagykövethez, hogy nevezzék át a könyvtárat Feleky Gyűjteménynek. Ígéretet kapott. Csak azt. Még 1939-ben is ott tartottak, hogy a saját maga összeállította katalógusfüzetet árulta 25 centért.
Magyarország 1941. december 13-án hadat üzent Amerikának, ezért az Egyesült Államok kormánya elrendelte Magyarország minden hivatalos intézményének bezárását és az ellenséges ország vagyonának lefoglalását, gondnokul Svédországot jelölve ki. 1942. január 28-án a Hungarian Reference Library megkapta a határozatot a bezárásról. Nyolc napig tartott a gyűjtemény összepakolása és átszállítása a letéteményesként kijelölt Columbia Egyetemre, ahol korábban Mrs. Feleky tanult és oktatott. 1946. március 16-án is ott volt, ahogy azt a Magyar Jövő című lap egy Mrs. Felekyvel készített interjúban közölte.
1953-ban a gyűjteményt a Library of Congress (Kongresszusi Könyvtár) vette meg 2000 dollárért azzal, hogy a duplikát példányokat a Columbia Egyetemnek adja. 10 330 könyv, pamflet, 812 fotó, 262 nyomat, 535 kotta, 138 térkép, 266 kézirat, és sok újságkivágás volt a leltárban, ezek 58 százaléka Amerikában nyomtatva.
1976-ban Vasváry Ödön Egyesült Államokban élő könyvtáros ezt írta az Amerikai Magyar Népszavában: „A felbecsülhetetlen értékű anyag egy részét magam is láttam a washingtoni Library of Congressben, rendszertelenül, összevisszaságban az egyik szoba polcain. Akkoriban Rev. Balogh István paptársammal sokat próbálkoztunk vele, hogy a nagy könyvtár külön magyar departmentet csináljon az anyagból, de sikertelenül. Az anyag onnan New Yorkba került, részben a Columbia Egyetemhez, onnan megint ki tudja, hova.
Elég az hozzá, hogy Feleky-gyűjtemény nincs és magára az áldozatos életű alkotóra is csak néhány ember emlékezik.”
Most mi is.
Emlékezünk továbbá Mrs. Felekyre, akiről a történetben kevés szó esett; róla fotót sem találtunk. Csak saját könyveinek kolofonjában, a Columbia Egyetem évkönyveiben van nyoma, továbbá férje halála után a hungarikákkal kapcsolatban említi a magyar sajtó. Miután a gyűjteményt elvitték a lakásukról, a Hungarian Reference Library közelébe költözött, hogy naponta átjárhasson. És élt özvegyen, míg meg nem halt. Nem találtuk nyomát annak, hogy újra férjhez ment volna. Az biztos, hogy 1939-ben még élt, mert könyvészeti szerzőségi adat maradt tőle. 1993-ban Keneth Nyírádi, a Library of Congress könyvtárosa az American Educator hírlevélben közzétette, hogy keresik azt a 20 kötetes katalógust, amit Feleky Károly állított össze és Anoinette 1950-ben bekövetkezett halálakor eltűnt. Az özvegynél maradtak egyébként a Kossuth-levelek, többek között az is, amelyben Kossuth kérte, hogy az amerikai kormány küldjön az emigránsokért hadihajót Törökországba.
Mrs. Felekyről azonban a tudományos élet teljesen megfeledkezett. Csak úgy emlékeznek rá, hogy ő a könyvgyűjtő felesége.
(Címlapképünkön 〈b-j〉: Incze Sándor, Hevesi Sándor, Ódry Árpád, Martin Beck és felesége, illetve Feleky Károly a Nemzeti Színházban Az ember tragédiája előadásán. Forrás: Színházi Élet, 1928 〈Arcanum Digitális Tudománytár〉)
