„A diktatúra kényelemszeretetből táplálkozik”

Sorköz

Konrád György A cinkos című regényében egyetlen életútba sűríti a 20. századi magyar történelmének legfontosabb tapasztalatait, ezen keresztül pedig az elnyomó hatalom működéséről és az ellenállás lehetséges, lehetetlen útjairól is sokat tud mesélni.

Konrád György harmadik regénye A látogatóval (1969) és A városalapítóval (1977) ellentétben már semmilyen legális formában nem jelenhetett meg a rendszerváltás előtti Magyarországon. Az 1974–1978 között született kézirat sorsa ennek megfelelően igen kalandos volt. Az első oldalak egy öreg asztal rejtett rekeszében még elkerülték a házkutatók figyelmét, 1979-ben azonban a politikai rendőrség lefoglalta, a bíróság pedig megsemmisítésre ítélte a végleges kézirat egyik példányát. Mégis a 80-as évek elején a külföldi kiadások mellett a Demszky Gábor-féle AB Független Kiadó szamizdat nyomtatványaként a kötet itthon is terjedni kezdett, hatása már ekkoriban érzékelhető volt. De vajon mit tud nyújtani mai olvasójának a regény, egy olyan korosztály számára, amelynek tagjai már nem rendelkeznek közvetlen tapasztalattal a rendszerváltás előtti időkről?

Ha ismerjük a szöveget, a regény betiltása természetesen még a Kádár-éra utolsó évtizedének egyre lazuló légkörében sem okoz különösebb meglepetést. A könyv sorozatosan és tudatosan megy szembe az államszocializmus berögzült, vagy legalábbis sulykolni kívánt narratíváival, miközben nyíltan, tabuk nélkül beszél olyan, a hatalom számára kínos történelmi epizódokról, mint ’56 vagy az ország orosz megszállása. A betiltás puszta tényénél azonban érdekesebb, nem mellesleg A cinkos igazi jelentőségéről árulkodik, hogy – szintén a szamizdat vagy a külföldi lapokban megjelent kritikák tanúsága szerint – a magyar ellenzéki értelmiség egy része már a legális hazai megjelenés előtt némi távolságtartással szemlélte a regény ezen vállalásait. Az emigrációban élő magyar olvasók saját történelmi tragédiáik kiárusítását látták A cinkosban, míg a Beszélő lapjain megjelent egyik korai recenzió a forradalomról szóló részletek relativizáló attitűdjéért marasztalta el a szerzőt.

 
Konrád György: A cinkos 

A felemás fogadtatás a regény egyik legfontosabb erényére mutat rá, Konrád ugyanis nem egyszerűen a kommunizmusból való kiábrándulás regényét írta meg. A szöveg ennél sokkal komplexebb és árnyaltabb módon kísérli meg az elnyomó rendszer bemutatását, amelynek kíméletlen kritikája során – összetett társadalmi struktúra lévén – a káderek és a valódi cinkosok mellett a hatalmi gépezet működésében ugyancsak nélkülözhetetlen szerepet betöltő ellenállók is a reflexió tárgyává válnak: „Bezárkóztál egy kis értelmiségi gettóba, harminc ellenzékit harminc titkosrendőr figyel, ti meg dicsekedtek, hogy követnek.” A cinkos tétje éppen ezért abban keresendő, hogy a szöveg miként képes egy, a hatalom bűneiről – közvetlen vagy közvetett módon, de mindenképpen – belülről tudósító, mégis hiteles módon és elfogultság nélkül megszólaló elbeszélőt konstruálni.

T. a regény elbeszélőjeként saját életútjában sűríti a 20. század magyar történelmének legfontosabb tapasztalatait. Vidéki zsidó kereskedőcsalád gyermekeként fiatalon saját apja ellen szervez sztrájkot annak fűrészmunkásai közt, illegális kommunistaként a Horthy-korszak börtöneit, majd munkaszolgálatosként a frontot is megjárja, ahonnan már az orosz csapatokkal tért haza, hogy aztán a ranglétra egyre magasabb fokaira hágva vehesse ki részét a szocializmus építéséből. Ám előbb a forradalmi kormány tagjaként lesz a rendszer ellensége, később elméleti munkái miatt válik üldözötté. A szerző persze egy pillanatig sem próbálja meggyőzni olvasóját, hogy ez az irreálisan szerteágazó pályakép, az események középpontjában már-már parodisztikus gyakorisággal feltűnő alak egyetlen élettörténet megtestesítésére volna hivatott. Ellenkezőleg. Konrád a regény ajánlásában „idősebb barátainak” köszöni meg az általuk elmesélt történeteket, amelyek lehetővé tették e könyv megírását, ez a sűrű emlékanyag pedig nem csak a T. útját szegélyező megannyi anekdotában és mellékszálas cselekményben tör felszínre, hanem az elbeszélő alakjában is.

A regény elbeszélője igazából számos valóságos elbeszélő történeteit és tapasztalatait szintetizálja, így egyéni életútja egy közösség történetévé, történelmévé válik. 

A közösségiség hangsúlyozása egyébként az elbeszélő hibrid énjének működtetésén túl a regény térkezelésében is tetten érhető. A cselekmény, amit T. retrospektíve beszél el, egy elmegyógyintézetben indul, ahol az öregedő főhős bejáró betegként furcsa, köztes pozícióból szemléli az intézmény lakóit, ahol ő maga nem is valódi ápolt, de azért nem is ápoló. Egy zárt közösség tagjai sorakoznak fel itt, akik mindannyian a rendszer melléktermékei, a hatalom nyomása alatt érvényesülni képtelen, kifacsart szerencsétlenek, sorsukkal és közös jelenlétükkel mégis valami, a személyes tragédiákon jócskán túlmutató egész felé mutatnak. Az Intézet – a regény többi fejezetének személyes és közéleti tereihez hasonlóan – a tágabb értelemben vett rendszer, a társadalom kicsinyített mása, ahol pontosan ugyanazok a hatalmi struktúrák és dinamikák működnek, mint a T. és szintén csak monogramokkal jelölt, mégis könnyen beazonosítható társai által épített világban. Ennek működését egyébként az elmegyógyintézet igazgatója már a könyv elején látleletként rögzíti: „[A] diktatúra kényelemszeretetből táplálkozik. [...] Egyszerűbb becsukni azt, akivel lusták vagyunk beszélgetni.”

Konrád György: A cinkos, Magvető, 1989, 460 oldal

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk