Máté Gábor az utóbbi évtizedben egyre nagyobb népszerűségre tett szert pszichológiai-orvosi ismeretterjesztő könyveivel és előadásaival. Neve összeforrt a nyugati orvostudományban még mindig csak szűk körben elismert nézettel, mely szerint test és lélek elválaszthatatlan, így valódi és tartós gyógyulás csak az egyéni élethelyzet megismerése és a mélyben meghúzódó problémákkal való szembesülés által lehetséges. Enélkül a kezelés csak tüneti, a javulás pedig átmeneti. Így a jelenleg elterjedt szemlélet, amely az adott tünetet az egésztől leválasztva, szervrendszer szintjén kezeli, nem hozhat tartós eredményt. Ezt támasztja alá az is, hogy habár sosem volt ennyire fejlett az egészségügy, a népesség átlagos egészségi állapota folyamatosan romlik, a krónikus betegek és a mentális problémákkal küzdők száma pedig exponenciálisan nő.
A szerző korábbi könyveiben egy-egy speciális tünetegyüttesre koncentrált: a hiperaktivitásra (Szétszórt elmék), a stresszbetegségekre (A test lázadása) és a különféle függőségekre (A sóvárgás démona). Feltárta az adott betegségcsoport mögött meghúzódó általános okokat, felfedve, hogy a jelenség minden esetben egy korábbi élettapasztalat lenyomata. Ennek tudatában más minőségű viszony alakítható ki a tünetegyüttessel, a valódi megértés közelebb vihet a gyógyuláshoz.
Mostani könyve, a Normális vagy, minden eddiginél nagyobb területet jár körbe. Ez alkalommal általánosságban beszél a (krónikus) betegség jelenségéről és arról, hogy ez „elsősorban a jelen helyzet funkciója vagy jellemzője, és nem hiba; nem titokzatos torzulás, hanem egyenes következménye annak, ahogyan élünk”.
A jelen helyzet mindennapi valóságunk, amely körülvesz minket, annak aktuális berendezkedése. Egész kultúránkat átható, többtényezős problémarendszert vázol fel, melynek igazi nehézsége, hogy a beágyazottságunktól fogva alapvetőnek tartjuk a szabályait. Ezek a normáink – amelyeknek ha megfelelünk, akkor vagyunk normálisak. S hogy jutna eszünkbe megkérdőjelezni valamit, ami létezésünk nulladik pillanatától vesz körbe, így eredendően határoz meg minket?
„Azt állítom, hogy sok minden, amit társadalmunkban normálisnak tekintenek, az se nem egészséges, se nem természetes, és ha az ember meg akar felelni a modern világ normalitással kapcsolatos elvárásainak, az a természetes igényeihez képest sok szempontból mélységesen abnormális kívánalmak elfogadását jelenti – ami pedig pszichológiai, lelki és spirituális szinten is egészségtelen és káros.”
Öt nagy fejezetre tagolódik a könyv. Az első a test és lélek egységét mutatja be, illetve a traumát mint az ezen az egységen keletkezett károk következményét. Kitér az autoimmun betegségek és a trauma összefüggéseire is. A második fejezet a csecsemő- és gyermekkoré: mik az alapszükségletek, milyen kötődési minták léteznek és milyenek ezek sérülései? Milyen hatással bír az uralkodó kultúra a családokra többek között az intézményesített szüléssel és a mindenkori, kőbe vésett gyermeknevelési irányzatokkal?
A harmadikban a mentális betegségek és az addikció okaival foglalkozik. A félreértett, mai napig stigmatizált mentális tünetek Máté Gábor szerint valójában az elme kristálytiszta logikáját tükrözik, amennyiben a megfelelő nézőpontból tekintünk rájuk. A negyedik egység a külső világra koncentrál. Egyrészt rávilágít a gazdasági, politikai és társadalmi berendezkedésünk csapdáira, másrészt számonkéri rajtuk a valódi közösségek eltűnését.
Utóbbi kiemelését a szerző azért tartja fontosnak, mert az interperszonalitást traumáink és így gyógyulásunk kulcsának is tekinti, ehhez azonban egyre kevesebb helyen áll rendelkezésre igazi közösség. Márpedig életünk nem más, mint kapcsolódásaink története. Korunk legnagyobb tragédiája, hogy az erre alkalmas befogadó terek egyre inkább eltűnnek, hogy a kapcsolódásra való igény létfontossága elbagatellizálódik, hogy az individualimzus eszméjének felértékelésével a közösségek értéke csökken. Mindennek ellenére optimistán zárul a könyv, az ötödik fejezet (Utak a teljesség felé) a gyógyulás lehetőségeit és néhány eszközét mutatja be.
Hatalmas kutatómunkát és sokrétű, mély tudást tükröz a könyv. Nem könnyű olvasmány, lehetetlen átfutni rajta – vagy legalábbis nem érdemes. A szerző orvosi praxisából hozott egyéni élettörténetek érthetőbbé és érzékletesebbé teszik a tudományos eredmények felsorolását, melyek sűrű egymásutánja helyenként nehézkessé teszi az olvasást. Ugyanakkor a téma méretéből adódóan indokolt és hiánypótló munka a szerteágazó kutatások összegyűjtése és bemutatása.
Máté Gábor már korábbi könyveiben is őszintén vállalta traumáit: azokat, amiket kapott, de azokat is, amiket ennek nyomán ő adott tovább. Most sincs ez másképp. Szembenézése itt különösen fontos vállalás, hiszen ez alkalommal fia, Máté Dániel a kötet társszerzője. Az, hogy a trauma okozója és elszenvedője közösen tud megszólalni a mindkettejük életét alapjaiban érintő problémáról, megható példa arra, hogy sohasem késő szembenézni sérüléseinkkel (saját bevallása szerint ő maga nagyon későn kezdte el a lelki munkát), és hogy a sebek, bár el nem tüntethetők, évtizedek után is gyógyíthatók.
Máté Gábor – Máté Dániel: Normális vagy, Open Books, Budapest, 2022, 591 oldal
