Petőfi Sándornak valóban minden politikai rezsim könnyedén ki tudta domborítani a saját maga számára éppen hasznos oldalát. Erről persze sokkal többet tud – és szerencsénkre közöl is – Margócsy István, aki a költőt kutatva talán mindenkinél többet tett azért, hogy élő és releváns Petőfije legyen a jelen és a jövő olvasóinak. Margócsy több előadásában is kiemelte, hogy a – természetesen izgalmas – életrajz mellett érdemes lenne arra a talán annyira nem jelentéktelen tényre is figyelni, hogy Petőfi újra- és újraolvasása új irányokat adhat a művei értelmezésének. Jó lenne, ha a fiataloknak szóló könyvek túlmutatnának az ideologikus megközelítésmódon, és ha az életrajzot nem is sutba dobva, de a legújabb szakirodalom ismeretében izgalmas filológiai részleteket feltárva, esetleg eddig kevéssé ismert művek megidézésével, vagy új nézőpontból tekintenének a Petőfi-életműre.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a könyvkiadók szívesen próbálkoznak is sorozatokkal, illetve a külföldi példák vagy hazai tapasztalatok alapján működőnek tűnő zsánerekkel, reménykedve abban, hogy ha kikerül a piacra például egy kaland-játék-kockázat típusú Petőfi-könyv, akkor a gyerekek sutba dobva az okostelefont, rögvest az olvasásra váltanak.
A Pál utcai küldetés – Mentsük meg Ernőt nagyívű vállalkozása (a könyvről lásd kritikánkat itt) bár több sebből vérzett, mégis nagyra becsülendő kísérlet volt az interaktív könyvek gyarapítására. A Manó könyvek Talpra, magyar! című, hasonló elven működő kiadványát Fodor Veronika írta, akinek stílusa egyszerű, közérthető, és itt-ott humoros, ironikus helyzetekkel is találkozunk a műben. Az események történelmi vetületének és a márciusi forradalom szereplőinek bemutatása is szórakoztató, de sajnos a kalandok nem túl bonyolultak. A két választási lehetőségből sokszor látszik, merre érdemes tovább haladnunk, ha nem szeretnénk azonnal kiesni.
A kötet illusztrátora, a képregényalkotóként is ismert Lanczinger Mátyás könnyeden hozza a tipizálás és a részletesség profi elegyét, és nem felejti el a vicces oldalát is megcsillogtatni a nyomozás közben. A művet záró, a kalandozást keretbe helyező történelmi összefoglaló idősebbeknek is hasznos lehet, mégis inkább a kisebb, alsós korosztálynak nyújthat a könyv élvezetes szórakozást. Örömteli, hogy többféle rajzolgatós játék is található a kötetben, megidézve a Hahota-univerzum és a nyolcvanas évek kreatív, játékos kiadványainak hőskorát.
Szintén az interaktivitás jegyében született Miklya Luzsányi Mónika Petőfi, a sztár című, feladatokkal tűzdelt foglalkoztató könyve, amely sok-sok életrajzi adatot is megoszt a költőről. A szerző a költővel kapcsolatos bizonytalanságokat is kiemeli, hangosan megkérdőjeleződnek a Petőfi-kultusszal, és a Petőfi-recepcióval kapcsolatos berögzült adatok, ugyanakkor nem lett volna baj, ha kevesebb pongyola megfogalmazás kerül bele az amúgy ügyes és szórakoztató könyvecskében.
Oravecz Gergely (aki szintén a mai magyar képregényes szcéna egyik fontos alkotója) frappánsan oldotta meg a sokféle illusztrációt igénylő feladatot. Izgalmas lett volna látni tőle egy-két, a szerzői oldalát jobban kidomborító képregénykockát még. A kötet jópofa kvízei nem hagyják elkalandozni az olvasót, sőt, további kutatásokra is sarkallnak, és fontos szerepet kap Petőfi önmarketinges tevékenysége, amit már a könyv címe is sugall.
Mint ahogy minden időszaknak, a mostani évtizedeknek is megvan a maga Petőfi-képe, amelyet leginkább a medialitás, a social media, az influencer-perspektíva, illetve a self-made man jelleg határoz meg. Kérdés, mennyire lesz korszerű ez a nézőpont 50 év múlva, de mindenképpen érdekes lenyomata lehet majd a könyv korunk Petőfijének.
A Petőfi 200-as könyvek kapcsán mindenképp pozitívum a műfaji tobzódás, de sokszor volt az az érzésem, hogy nem egy kötet valamilyen hiány szólamaként, segélykiáltásként jelenik meg azzal szemben, hogy milyen sematikus képet kapnak a költőről a fiatalok az általános- és középiskolás tananyagból. Talán a sokrétűség, a szabad gondolkozás, a mélyebb szövegelemzés hiányát is hivatott pótolni Nényei Pál Petőfi-kötete, Az irodalom visszavág soron következő darabja.
Mint azt már megszokhattuk a sorozattól, a könyv nyelvhasználata fiatalos, beszédmódja közvetlen. Izgalmas elidőzni egy-egy okfejtésnél, vitatkozni egy-egy elemzési iránnyal, hiszen éppen ez az egyik legfontosabb szerzői intenciója ennek a könyvnek: gyertek, olvassunk, és gondolkodjunk együtt a szövegeken! Pozitívum, hogy nem csak a legismertebb művekkel foglalkozik, és mint a sorozatnál megszokhattuk, Ottliktól Aranyon át bárki bekerülhet Petőfi mellé a kötetbe, hiszen az irodalmi térben, illetve a Nényei-univerzumban valóban szabadon mozoghatunk a szövegek között.
Azonban egy-egy hasonlat, párhuzam nagyon félremegy, például itt: „És elismerem, nagyon szép, kerek és tanulságos lett Petőfi költői pályaíve, ahogy a nép egyszerű gyermeke lassan rátalál a világszabadság eszméjére, és a közösség érdekeit a saját érdekei elé helyezi. Az csak a baj, hogy a nagy történetek mindig az utókor számára állnak össze, az utókor állítja össze a nagy történeteket, méghozzá épp azokat a történeteket, amelyek igazolják saját magát; aki elvált házastársától, nyilván szívesebben mesél olyan történeteket, amelyekben a válás a jó megoldás, a kitartó hűség pedig a rossz; az ilyen inkább veszi észre a világban a széttartó dolgokat, mint az összetartókat, és ez így is van rendjén.” Tényleg vigyázzunk, hogy ne dőljünk be az egysíkú Petőfi-narratíváknak, ám a tétel bizonyítása több mint elszomorító, hiszen nem minden elvált ember hűtlenségpárti.
De mindemellett Az Irodalom visszavág – Petőfi című könyvet a magyartanároknak is érdemes forgatniuk, hiszen rengeteg jó ötletet ad órai csapatmunkákra, a versekről való diskurzusok elindítására, illetve izgalmasabb házidolgozat-témák kitalálására. Az illusztrációk, Baranyai (b) András rajzai mellett itt sem lehet elmenni szó nélkül, mert a Petőfi-témától mintha ő is „forradalmi”, de legalább is ihletett hangulatba került volna. Illusztrációi messze túlmutatnak a fejezetelválasztás és a kiemelések alkalmazott jellegén. Van, ahol a jól ismert Petőfi-sziluettbe motivikusan átszőtt kis világot varázsol születéstől gémes kúton át vándorlásig, töprengésig, van, ahol az árnykép kész kis szürrealista festményként elevenedik meg előttünk kezek és szemek takarásában, hogy aztán egyes képeken az elmúlt évek Petőfi-reprezentációi is megidéződjenek.
Persze nem hiányozhatnak a regények sem az újfajta Petőfi-megközelítésekből. Egy interaktív, oktató vagy éppen nemtankönyv esetében nehezen róható fel az edukatív szándék, de a fikciós művek esetében a felkérésre született regények, novellák ritkán tudják elkerülni ezt a csapdát.
Berg Judit az Abszolút töri pagonyos sorozatának soron következő részében Petőfi közvetlen közelébe viszi olvasóját. A Szélvésztől kergetve című kötetveb az időkapus regények jól ismert műfaji keretei szerint ismét ugyanazon a fán közlekedünk múlt és jelen között könnyedén, mint a sorozat többi darabjában, azt azonban mégis jó látni, hogy a részek rezonálnak egymásra, a szereplők nem maradnak egynemű karakterek, a könyvek írói figyelemmel kísérik egymás munkáit.
Berg Judit a tőle megszokott igényességgel fordul témájához, elképesztően nagy ismeretanyagot gyűjtött össze, amit könnyed kézzel mozgat. Tesz egy kis krimiszálat is a nyomokban lélektani regényt is tartalmazó történelmi kalandregényébe, miközben finoman érinti a jelenkori diákok problémáit (szülők válása, nőiség megélése stb.), és állítja párhuzamba ezeket az 1840-es évek mindennapjaival. Bár nem mindig következetes a szerző karakterépítése (Juli, a főszereplő kislány hol divatlapokat nézeget, hol irtózik a csajos témáktól), a regény ügyesen teljesíti vállalását, nem feledkezve el az éppen a helyzethez illő versrészletek találékony és szerencsére gyakori beiktatásáról sem. Kiérezhető az a szerzői intenció is, hogy jó lenne, ha az összefogás nem egy reménytelen, a múlt ködébe vesző, értelmetlen akciónak tűnne, hanem tudnánk hathatósan, együtt tenni azért, hogy kis közösségeink, és ezáltal Magyarország jobb hellyé váljon.
Kisebbeknek szól a A csontváz óra – Az ifjú Petrovics Sándor elfeledett kalandjai című, a Már tudok olvasni sorozatban megjelent Móra könyvkiadós kisregény. Itt is Oravecz Gergely rajzaival találkozunk, és a jó kiállású kötet Petőfi gyerekkorába kalauzolja az olvasót. Kovács Attila, alias Holden Rose (mindkét néven publikál) sztorija vegyíti a valós életrajzi adatokat a fikcióval, amivel nem is lenne semmi gond, ha nem a tárgyalt sárszentlőrinci időszakra helyezné a mesét, és főhőse nem az a bizarr Haag tanár úr lenne, akiről már annyi izgalmas kutatás született.
A regény ugyanis a valóban létező Haag Péterről nem nyújt hiteles képet. Róla már Fekete Sándor, vagy a részben már elavultnak számító Csepregi Béla kutatásaiban is sok érdekes részletet olvashatunk, de a szintén a Petőfi 200 égisze alatt megjelent A mi Sándorunk – Petőfi az evangélikus oktatás útvesztőiben (célozva a költő nem éppen unalmas iskolai éveire) kiállítás katalógusában megjelent tanulmányok kortárs szemléletet és alapos kutatást tárnak elénk többek között Haag Péterről is. Ebből is látszik: fontos lenne, hogy az írók ne hagyják figyelmen kívül a kortárs tudományos élet új tendenciáit, kutatásait.
Petőfi Sándor személyét és szerepét egészen más kontextusba helyezi Bánki Éva a Petőfi-vírus című regényében, amelyben tizenöt naplóbejegyzést és vallomást olvashatunk egy budai elitgimnázium diákjaitól, miután a Kárpátaljáról Magyarországra érkező, nem túl bizalomgerjesztő lakhatási körülményekkel rendelkező, és nem a legújabb divat szerinti ruhákban járó Sanyi teljesen felforgatja az osztály életét. Sanyi különös vállalkozásába (egy misztikus barlangi expedíció) minden társa így vagy úgy, de becsatlakozik, a többi gyerek őszinte, egyes szám első személyű megnyilvánulásai pedig elgondolkodtatják az olvasót. Míg a regény nyelve néha nem egészen eltalált – hol egy elképzelt kamasznyelv imitációját halljuk, hol egy avíttabb nyelvhasználat dominál –, Bánki Éva szépirodalmi igényessége és találékonysága így is átsüt a szövegen, és tényleg felvillant egy lehetséges verziót arra, hogyan lehet ma újratematizálni Petőfi jelentőségét.
Hasonlóképpen jár el a Költővel nem járnék című novellaantológia (szerkesztője Grancsa Gergely), amely elszakadva a műfaji markerektől hagyja kibontakozni a szerzőket. Úgy tűnik, ez a szabadság jó hatással volt az írókra, mert a kötet szövegei viccesek, meghökkentőek, mindenki hoz valamit ismert írói világából, és bátran helyezi Petőfit egészen új szerepbe is. Van itt életre kelt Petőfi-szobor, eljátszhatunk a gondolattal, hogy milyen is lett volna, ha Sándor helyett Júlia lesz sikeres és a férfiak helyett a nőké a vezető szerep, megtapasztaljuk, milyen Szendrey Júliává válni egy napra és milyen egy békés Petőfi. Mintha minden írói világnak finom esszenciája lenne egy-egy novella, és az érzékeny, kortárs interpretációk jól mutatják, akárhány Petőfi utca is van Magyarországon, egyik sem teljesen ugyanolyan, mint a másik.
Reméljük, az elmúlt évek lendületéből marad valami a többi költőre, íróra és a Petőfi 201-re is.
