Tavaly a karácsonyi időszakban az Amerikai Prométheuszt fordítottam, Kai Bird és Mertin J. Sherwin közel húsz évig készült életrajzi művét, amiből az Oppenheimer című film készült.
Hosszú éjszakákon át lehetett abban a kiváltságban részem, hogy magyar előolvasóként elmerülhettem Oppenheimer élettörténetében; a sikerekben, a nehézségekben, a republikánus McCarthy szenátor (már megint ismerős) kommunistaüldöző és máskéntgondolkodókat vegzáló korszakában.
A szövegben többször feltűnt egy név. Henry DeWolf Smyth fizikus, Oppenheimer princetoni szomszédja. A Manhattan Project civil vezetője elleni 1954-ben lefolytatott eljárásról 1967-ben, Oppie temetésén gyászbeszédében Smyth azt mondta:
„Az ilyen rosszat soha nem lehet jóvátenni; egy ilyen folt a történelmünkön soha nem törlődik el... Sajnáljuk, hogy a hazájáért végzett nagyszerű munkáját ilyen aljassággal »hálálták meg«...”
Smyth nem csak utólag sajnálta, ami történt, nem csak a temetésen állt ki Oppenheimer mellett. Már 1954-ben pontosan megértette az ítélettel elkövetett gyalázatot. Tagja volt az Oppenheimer biztonsági minősítését visszavonni javasló Gray-jelentést másodfokon vizsgáló bizottságnak. Az AEC, az Atomenergia Bizottság tagjaként a Gray-jelentésről kijelentette, hogy a vizsgálat lefolytatásának bármilyen objektív jogi felülvizsgálata minden bizonnyal az eljárás érvénytelenítéséhez vezetne. Mert abban minden volt, ami egy rendes bírósági eljárásban kizáró tényező lenne. Be nem mutatott iratok, tanúk megfélemlítése, bizottsági tagok befolyásolása, fenyegetése – minden. Mintha a közelmúlt és a még közelebbi jelen Kelet-Európájában lennénk.
Valamikor karácsony és újév között jutottam el ahhoz a részhez, ami a másodfokú eljárást mutatta be. És akkor ott volt ez a szövegrész: Smyth „esténként, késő éjjelig dolgozva gondosan átolvasta a Gray-jelentést és a meghallgatási átiratokat. Több mint egy méter magas papírkötegen rágta át magát. Ehhez az AEC két munkatársának segítségét kérte. Nichols figyelmeztette az egyik felkért segítőt, Philip Farley-t, hogy ha elvállalja a munkát, az árthat a karrierjének, Farley azonban bátran dolgozott Smythnek. Június 27-re Smyth elkészült különvéleményének tervezetével – csak akkor tudta meg, hogy a végső többségi véleményt annyira átírták, hogy a sajátját is újra kellett fogalmaznia. Június 28-án, hétfőn este 7 órakor Smyth és asszisztensei teljesen új különvéleményt kezdtek írni. Mindössze tizenkét órája volt arra, hogy betartsa az AEC által a végleges vélemény benyújtására vonatkozóan saját maga által kitűzött határidőt. Éjjel munka közben Smyth kinézett az ablakon és meglátott egy autót, amely a háza előtt parkolt. Két férfi ült a kocsiban, a házat figyelték. Smyth azt hitte, hogy valaki az AEC-től vagy az FBI-tól küldte őket, megfélemlítés céljából. »Tudja, elég vicces, hogy ennyi kellemetlenséget hozok magamra Oppenheimer miatt – mondta késő este az egyik asszisztensének. – Hiszen nem is igazán kedvelem.«”
Nem tesz jót a határidő betartásának, ha a fordító kizökken a szövegből és azon gondolkodik, tud-e akár egyetlen példát is mondani személyes ismeretségi körből, ismerős ismerőseinek köréből, ismerős ismerőse ismerősének köréből, esetleg magyar viszonylatban a sajtóból olyan esetre, hogy hivatalos személy egy eljárás alá vont emberrel kapcsolatban saját személyes ellenszenvét/ellentétét félretéve a tényekből és csakis a tényekből ítélt, a csordaszellemel, felsőbb elvárással, csoportnyomással, baráti intésekkel szembemenve, erkölcsi alapon. Nem tudtam.
Egy év után is gyakran gondolkodom ezen.
Hogy ott miért és itt miért nem? Mik az okok és mi a háttér és egyáltalán? Meddig lenne Smyth például minisztériumi tisztviselő, ha történetesen magyarnak születik és itt marad? Egyáltalán eszébe jutna-e objektív alapon védeni valakit? Betagozódna abba a rendszerbe, amelyben a főnöknek (kenyéradónak) mindig igaza van? Ott nem annyira játszik az anyagi helyzet drasztikus romlásától való félelem? (Ha kirúgnak, éhen halunk.) Egyszerűen megengedhetik maguknak, hogy legyen gerincük? És összefügg-e a kettő?
Akkor, egy évvel ezelőtt, amikor a fordítás készült, nem tudtam tartani a határidőt. Két napot késtem, mert érdekelt, ki ez az ember. Utánaolvastam. Találtam iratokat. Jelentős időt eltöltöttem vele. Henry DeWolf Smyth 1954 júniusában nyújtotta be különvéleményét Oppenheimer biztonsági engedélyének megvonása ügyében.
Ő volt az egyetlen a bizottság tagjai között, aki arra szavazott, hogy ne fosszák meg Oppenheimert a lehetőségtől, hogy atomenergiával kapcsolatos kormányzati döntésekben részt vegyen.
Különösen úgy ne, hogy a biztonsági engedélye egy nappal később úgyis lejárt volna. Smyth 1954 szeptemberében az Oppenheimer ügyében hozott többségi döntés miatt lemondott AEC tagságáról. Karakterek pedig vannak.
Az idén a két ünnep közötti nyugalmasnak ígérkező időszakban Jacob Mikanowski Goodbye, Eastern Europe (Viszlát, Kelet-Európa: egy megosztott térség bennfentes története) című munkáját fogom elkezdeni. Tényirodalom. Hitek. Birodalmak. Emberek. Vándorlók. Modernek Próféták. Ezek a tartalomjegyzék címei. Nagyon jó ajánlásai vannak. A Wall Street Journal szerint elégiaszerű történelem-mondás. A Washington Post szerint megragadja a különleges tűnékenységet, ami erre a régióra jellemző. A Financial Times azt írja róla, hogy „Érdekes kísérlet azok felkutatására, akik már nincsenek... bennfentes történelem.” Kíváncsian várom a szöveggel való munkát.
Egzotikus világ ez annak, aki nem benne él. Nyugatról ránk csodálkozni egészen más feeling lehet. Errefelé statisztikailag az a valószínűbb, hogy az elkövetett rosszat nem teszik jóvá és örökké foltos a történelmünk... A hazáért végzett nagyszerű munka, aljassággal „meghálálása” szokványos eljárás. A különvéleményt mondó pedig abcug.
Nekem azért hiányoznak a környékről a Smyth-ek.
