Belső-Erzsébetváros története jóval többet ígér önmagánál

Sorköz

A VII. kerület e részét ma gyakran bulinegyedként emlegetik, noha történelme sokkal színesebb annál, és véletlenül sem csak a szórakoztatás központjának predesztinálná. Erről is szól Szívós Erika: Hétker, zsidónegyed, gettó, bulinegyed? című, a városrész történetével foglalkozó könyve.

Kedves Olvasónk!

A Sorköz új, Olvasni muszáj sorozatában megmutatjuk: a Narancs szerzői nem csak írnak, olvasnak is a maguk örömére. Olvasnak és újraolvasnak régi és újabb klasszikusokat, méltán és méltatlanul elsüllyedt szerzőket, elfelejtett, a polc mögé csúszott könyveket és korábbi korok sztárkönyveit, véletlenszerűen vagy valami különös összejátszás révén elibük sodródott műveket. És élvezik!

Szívós Erika évek óta kutatja a VII. kerület nagykörúton belül eső részét, Belső-Erzsébetvárost, vagy ahogy korábbi írásában hívja, Dobóciát, a legnagyobb budapesti zsidónegyedet és azon belül a Klauzál teret. Kutatásaiból könyvet is írt, amely méltatlanul kevés figyelmet kapott. Ebben a városnegyed két és fél évszázados történetét írja meg a 18. századi betelepüléstől a 2020-as évekre kialakult, az önkormányzat, a városlakók, az airbnb-s és legénybúcsú-turistahordák és a romkocsmatulajdonosok konfliktusaiban őrlődő valóságáig. A kollektív emlékezet oral history interjúkkal történő megkonstruálásában nem csak a gettó története, de különböző hírességek (Presser, Korda és Vili, a veréb) és folyton alakuló emlékezőközösségek is részt vesznek.

A könyv bevezető fejezetében a szerző áttekinti a Belső-Erzsébetvárossal foglalkozó tanulmányokat, könyveket és kutatásokat, az építészettörténeti megközelítéstől kezdve a zsidóságra koncentrálókon át a városrehabilitációra fókuszáló szociológiai-közgazdaságtani írásokig, illetve a magyar és nemzetközi szakirodalomban fontosnak, relevánsnak tekintett városnegyed-irodalmat. Kitér a nyilvánosság előtt zajló városfejlesztési és részben az azokból fakadó társadalmi, kulturális jelenségek hatására, például a romkocsmák megjelenésére 2000-es évek elejétől, a Gozsdu-udvarban és környékén zajló telekspekulációra, az ÓVÁS! Egyesület egykori műemlékvédő aktivizmusára, több, mára bezárt kocsma zsidó kulturális tevékenységeire, a helyi önkormányzat és a szórakozóhelytulajdonosok között zajló, ugyancsak jól dokumentált harcokra.

Bár a média sokat foglalkozott mindezzel, a könyv mégis számtalan újdonságot tartogat, ami talán a különböző léptékek és hangok együttes megszólaltatásából is ered; ezek a léptékváltó, értő és érzékeny elemzések teszik a könyvet figyelemre méltóvá. A temérdek fejezetre és alfejezetre tagolt könyv és a szerző pontos megfogalmazásai átlátható, érthető, de ami ennél fontosabb, nagyon plasztikus, olvasmányos szöveget eredményeznek, amelynek segítségével a VII. kerület jellegzetes utcái, lépcsőházai, belső udvarai összes kellemes és kellemetlen látványukkal, szagukkal, hangzavarukkal vagy épp a kivándorlók után maradt csendjükkel azonnal átélhetővé válnak. Ezt a profin megkonstruált, egyedi miliőt sugárzó szöveget egészítik ki és színesítik a jó minőségben élvezhető fotók, illetve a belső-erzsébetvárosi lakosság különböző demográfiai adataira vonatkozó táblázatok.

 
Szívós Erika: Hétker, zsidónegyed, gettó, bulinegyed? A Belső-Erzsébetváros története a kezdetektől a 2000-es évekig
Forrás: Korall Kiadó

A középpont

Nagy és sokszor felett kérdés a kerület kapcsán, hogy miképp lehet a zsidóságról beszélni a holokauszt után, mennyire szabad, ha egyáltalán lehetséges, kihagyni, vagy legalábbis kisebb szerepet szánni a holokauszt emlékezetének a zsidóságról szóló narratívák formálásakor. Itt is felmerülhet a kérdés, hogy mennyire kell a helyi zsidóságot, illetve a második világháború utolsó éveiben a városnegyedben működött gettót a könyv központi elemévé tenni, és hogyan lehet minden másról – más felekezetekről, társadalmi csoportokról, illetve egyéb kollektív traumákról, a városnegyedre hatással bíró eseményekről – beszélni. Szívós Erika erre – megintcsak köszönetően komplex, sokszempontú látásmódjának – kielégítő válaszokat kínál; egyrészt a könyv közepére helyezi a gettóról szóló, részletes, értő elemzést, ezt veszi körül számos más, a gettóélményt kiegészítő, korábbi és későbbi időszakokat elemző, értelmező szövegrész, amelyek a helyi, heterogén zsidóság tapasztalatait, életkörülményeinek megváltozását egy komplex, a gettó létén messze túlmutató kontextusba helyezik. Szimbolikusnak is tűnhet, ahogy az egyik legrészletesebb szövegrész éppen úgy van a könyv közepébe ágyazva, mint egykor az egész gettó a Dohány–Kertész–Király utca–Károly körút által határolt, szűk helyre beszorítva, a kerület közepén. A zsúfoltság amúgy is visszatérő aspektusa a könyvnek; mint olvashatjuk,

már a kerület betelepülésekor nagyjából kialakult az a jellegzetes városszerkezet, amiben alig találunk zöldterületet, kevés tér van, helyettük főleg gangos, sokszor szűk udvarokkal rendelkező házak állnak csak, amelyek gyorsan és rendületlenül avulnak.

Mintha ez a sűrűség előrevetítené nemcsak a gettó létrehozására „ideális” helyszínt, de a későbbi bulinegyed létét is. Végeredményben ugyanazokon a mindössze 0,3 négyzetkilométernyi szűk belső udvarokon gyűlt össze a 2000-es években a főként pesti értelmiség, majd mára a nyugat-európai turisták hada, mint ahol hatvan évvel korábban összezsúfolták a gettó lakóit. 

 
A Madách Imre tér a Rumbach Sebestyén utca felé nézve. A VII. kerületi munkásőrség zászlóavató ün­nepsége 1957-ben
Fotó: Fortepan / Bauer Sándor

A háború után a környéket sokan kerülték, a szocizalizmus alatt pedig tabusítás övezte a traumákat és az általuk terhelt tereket. Talán innen nézve is olvasható az a „lakosságcsere”, amelynek során a turisták ellepik a negyedet. Míg más közép-európai városokból eltűnt a zsidóság, és létrejöttek a Ruth Ellen Gruber, Diana Pinto vagy Gantner Eszter által zsidó tereknek nevezett, jellemzően nem zsidók által konstruált és működtetett városrészek, a krakkói Kazimierzzsel az élen, itt a lakosság nagyrésze megmenekült, de sok szempontból láthatalanabbá vált, mint Krakkói vagy Prága esetében. Ahogy Szívós Erika írja, bizonyos generációk egész egyszerűen eltűntek Belső-Erzsébetvárosból, a háború utáni cionista mozgalom hatására és később 1956 után is, „kiürült a környék”. Eltűnt az ortodox, háború előtt intenzív társadalmi életet élő zsidó réteg, miközben nagyságrendekkel többen maradtak így is, mint az említett, régióbeli városokban.

Közel, közelebb

Egyszerre kapunk város(negyed)történetet, az épített környezet, a lokális városszövet (a főbb csomópontok és jellegezetes belső-erzsébetvárosi terek, utcák alapos urbanisztikai fókuszú) feltérképezését, valamint sokszempontú társadalomtörténetet is: a helyi lakosságról általában, a népszámlálások, lakásívek (többek között iskolázottságra, foglalkozásra, származásra, vallásra vonatkozó) statisztikáit elemezve. Olvashatunk a zsidó lakosság múltjáról: a háború előtti ortodox és neológ zsidók eltérő társadalmi valóságairól és mindennapi gyakorlatairól, megismerjük a gettóba szorultak életét és a cionista mozgalom kerületi aktorait. Mindeközben mikrotörténetek sorával is találkozunk, a kisemberek sorsára érzékeny és figyelmes történész szemüvegén át. Az egyik ilyen központi szereplő az első világháború időszakától kezdve a házmester, aki a vészkorszakban nyilas lesz, (vagy talán mégsem?), hogy aztán az államszocializmus alatt is végigkísérje a pesti gangos bérház mindennapi működésmódját. Más szereplőkre is ráközelít a könyv: rabbikra, előadóművészekre, valamint a vallási, civil, várospolitikai alapon szerveződő egyesületek működésére. Így tudhatjuk meg, hogy a Zsidótanács tisztségviselői hogyan szervezték meg a háború alatt a gettó belső működését, illetve a cionisták a háború után a kivándorlást, hogyan próbálta vigyázni a rendszerváltás után az ÓVÁS! Egyesület a helyi, nagyrészt kudarcra ítélt örökségvédelmet, vagy a különböző emlékezetközösségek (mint a Marom Klub Egyesület) a zsidó örökség kezelését.

 
A Szimpla Kertbe ma szinte csak turisták járnak
Fotó: Flickr

A szerző kitűnően láttatja a VII. kerületi világ ellentmondásait: a sok szempontból bizonyított egyediségét (ez ugyanis az egyik legkisebb, legsűrűbben lakott kerület és azon belül negyed, itt él〈t〉 a legtöbb zsidó lakos, ráadásul nagy számú ortodox, akik máshol alig-alig, illetve a szórakozásnak, éjszakai életnek is korszakokon átívelően ez volt a kiemelt központja); az egyesített Budapest 150 éves történetének, főleg a belső pesti kerületek olyan általános jellemzőit, mint az ekletikus stílusban épült, de főleg a nagy társadalmi különbségeket leképező, tágas utcai és szűkös udvari lakásokat őrző bérházakból álló épített környezetet; a multietnikus, heterogén társadalmi valóságot; a különböző mikrovilágok egymás mellett élését.

A különböző történeti korszakok sokrétű elemzése során körkörösen visszatérünk a Klauzál térhez, a könyv közepe táján pedig egy egész fejezet foglalkozik a tér 1941-45 közötti mikroszociológiai elemzésével. A kötet végére pedig nemcsak a Klauzál tér, de az egész Belső-Erzsébetváros története rámutat a történelem ciklikus mivoltára, tágabb összefüggéseire. Arra, ahogy

az elnyomottak, üldözöttek, elnyomók, besúgók, zenészek, kisiparosok, városvédők és befektetők szorosan egymás mellett élik át a korszakok traumákat és tabusításokat nem nélkülöző évtizedeit.

A könyve messze túlmutat Belső-Erzsébetvároson: mindenki számára tanulságos.

Szívós Erika: Hétker, zsidónegyed, gettó, bulinegyed? A Belső-Erzsébetváros története a kezdetektől a 2000-es évekig. Korall Kiadó, 2022

(Címlapképünkön: a Klauzál tér, háttérben a Kis Diófa utca sarkán álló Klauzál tér 16-os számú házzal 1954-ben. Forrás: Fortepan / Faragó György)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."