Ez áll a kötet tanulmányainak többségére is. A cím kultúrák, teóriák, szövegek kölcsönösségeire, egymásra hatásaira, összefüggéseire vonatkozik: közelebbről az amerikai, az angol és a magyar kultúra, a strukturalizmus, a performatív és interszubjektív paradigmák találkoznak a könyv lapjain. Látható: Bollobás Enikőből, aki az ELTE Amerikanisztika Tanszékének egyik alapítója, s egy kiváló amerikai irodalomtörténet írója is, nem hiányzik az elméleti érdeklődés sem. Abban ugyan nem vagyok biztos, hogy nincs-e olykor túl nagy fenék kerítve a konklúziókhoz, nem túl kacskaringós út vezet-e a célhoz. Kell ahhoz hosszan olvasnunk a performatív elméleti paradigmáiról, hogy eljussunk oda, hogy Ignotustól a Madame Récamier egy nő tárggyá válásáról szól?
Rokonszenvesebbek azok az írások, amelyekben a szerző oldottabb, de a szakmaiságból sosem engedő hangon szólal meg, s ez esetleg már a címben is megjelenik. És jó, hogy Bollobás az átültetéseket sem intézi el néhány szabványos jelzővel, a Zabhegyező, illetve újabban a Rozsban a fogó esetében pedig alaposan elemzi is Gyepes Judit és Barna Imre munkáját. Ugyanígy igen élvezetesek a Charles Bernstein, Augusto de Campos és Susan Howe költészetét bemutató tanulmányok, vagy Keats és Dickinson költészetének kapcsolódásait elemző írás. Az ezekben is megnyilvánuló érzékenység nélkül még Scheiber Sándor rövid prédikációja sem lett volna elemezhető.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
