Anyja halálakor nyílt meg előtte az élete

Sorköz

Atwood 1988-ban, három évvel A szolgálólány meséje után írta a Macskaszemet, jóllehet – mint azt egy akkori interjúban elárulta – az alapötlet már 1964-ben megfogalmazódott benne, és néhány korai jegyzetét fel is használta a regényhez.

Kedves Olvasónk!

Ez a cikk a Magyar Narancs 2021. április 1-jei számában jelent meg.  Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.

Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.

magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk. 

Visszavárjuk!

A szerk.

Talán ezért, talán nem, a Macskaszem egyenetlen könyv lett. A cselekmény két idősíkon fut: Elaine Risley középkorú festőművész egy retrospektív kiállítás erejéig visszatér gyerek- és fiatalkora városába, Torontóba, miközben töredékes visszaemlékezésekben reflektál addigi életére. Az emlékek is két jól elkülönülő részre oszlanak. Az egyik szálon tízéves koráig követjük Elaine-t, azt, hogy milyen nehezen illeszkedik bele az iskolai környezetbe, s hogyan válik egy komoly bullying áldozatává, a másikon pedig kamaszkorát, művésszé és anyává válását meséli el. A gyerekkori fejezetek Atwood legjobbját idézik, a múltjával szembenéző festő figurája is érdekes, de ami a kettő közötti űrt kitölti, az meglehetősen elnagyolt, sőt helyenként egyenesen unalmas is.

A 40-es évek elején, amikor a kislány nyolc­éves, az erdei rovarkutatóként dolgozó apja egyetemi állást kap Torontóban, a család így felhagy addigi nomád életvitelével. Elaine ekkor kezd rendszeresen iskolába járni. Nagyon komoly asszimilációs kihívást jelent ez, genderszempontból is. Elaine-nek ugyanis bátyja van, és soha nem voltak lánybarátai: „Lányokkal más játszani, és először furcsán érzem magam közben, félszegnek, mintha csak utánozni próbálnék egy lányt.” Idővel aztán már nemcsak a társadalmi helyzete és vallástalansága miatti kisebbrendűségi érzéssel kell megbirkóznia, hanem azzal is, hogy három „legjobb barátnője” az egy évvel idősebb Cordelia vezényletével zaklatni kezdi. Folyamatos megfigyelés alatt tartják és kritizálják Elaine viselkedését, egzecíroztatják, megalázó feladatokat találva ki számára, például hogy feküdjön bele egy mély gödörbe. Atwood mesterien érzékelteti hőse kétségbeesését. Egyrészt olyan fizikai tünetekkel, mint a gyakori ájulás vagy a talpán lévő bőr tépkedése, másrészt a benne dúló kettős érzések leírásával: „rettegek, hogy elveszítem őket. Meg akarok felelni. A gyűlölet könnyebb lett volna. A gyűlölet esetében tudtam volna, mit tegyek.” Vagy: „Ürügyeket eszelek ki, hogy ne kelljen kimennem játszani. Még most is játéknak hívom.”

A fordulópont azután jön el, hogy Elaine majdnem halálra fagy, miután Cordelia a jeges patakba dobja a sapkáját. „Látom, hogy nem kell megtennem azt, amit Cordelia mond, és ami még rosszabb, vagy jobb, soha nem is kellett volna.” A köztük lévő dinamika és hatalmi játék végérvényesen megváltozik, Elaine pedig ki is űzi emlékezetéből a zaklatást, „kiesett időként” hivatkozik rá.

Csak később, anyja halálakor „nyílik meg előtte az élete”, amikor megtalálja azt az üveggolyót, a macskaszemet, amelyet gyerekkorában talizmánként őrizgetett.

 

Elaine és Cordelia kapcsolatának felnőttkori története őriz még valamit a regény kezdeti feszültségéből, ám Elaine életének egyéb eseményei viszont, bár látszólag nem kevésbé drámaiak (válás, öngyilkossági kísérlet, terrormerénylet és egy idősebb professzorral folytatott titkos viszony), valahogy mégis súlytalanok maradnak, és néhol szinte kiesnek a regény szövetéből.

MaNcs

A saját retrospektív kiállításán bóklászó művész önéletrajzi ihletésű képe aztán megint csak jól eltalált helyzeteket eredményez, például amikor Elaine eltávolítja magától a ráaggatott „feminista” vagy „női művész” kategóriákat, vagy amikor jókat derül a kiállítás katalógusának a műveiről alkotott értelmezésein. A festmények leírásából kiderül az is, hogy hiába nyomta el magában Elaine a gyerekkori traumát, a művészete elárulja, milyen kitörölhetetlen nyomot hagyott benne a bántás. Ám hiába az életmű-kiállítás jelentette katarzis, nehéz szabadulni a gondolattól, hogy a Macskaszem valójában egy kissé túlírt elő- és utóhang ahhoz a nagyjából 130 oldalnyi drámához, amely kisiskolás lányok között játszódik, és amely Atwood tolmácsolásában van olyan szorongató, mint a legsötétebb disztópia.

Fordította: Csonka Ágnes. Jelenkor, 2020, 668 oldal, 4499 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.