poeta.doc

„Anyád rajongana értem”

Sorköz

Kellerwessel Klaus: Becsapódás   

Kellerwessel Klaus: Becsapódás   

 

Gyermekkoromban féltem a darazsaktól, pedig egy se csípett meg soha,

de nyaranta csak hosszúnadrágban és pulóverben voltam hajlandó kimenni az utcára,

és minden virág közelében ájulás kerülgetett,

szüleim megnyugtattak, hogy darazsak csak akkor jönnek a közelembe, ha valami édeset eszem,

úgyhogy 5-6 nyaram fagyi nélkül telt

 

Féltem a kutyáktól is, amikor télen sötétedés után kellett végigsétálnom

a gyéren közvilágított utcán, a házőrzők kerítésszaggató rohamai közben,

többször visszarohantam a buszmegállóba, és telefonáltam anyámnak, hogy vigyen már haza,

pedig a házunktól csak 5 percnyire voltam,

de a szüleim megnyugtattak, hogy ne féljek, mert a kutyák megérzik a félelmet,

úgyhogy a buszmegállóban aludtam

 

De mindezek ellenére,

gyermekkoromban legjobban

a meteorittól féltem

 

Mert az bármikor, és mert az mindent…

úgyhogy percenként fölkeltem, mert nem mertem álmomban meghalni és

nemegyszer atmoszféraelpárolgás lángjainak néztem a napfelkelték vörösét,

szünetben az iskolaudvari hinta rozsdás oszlopát szorongattam, és félkancsal szemeim a

meteoritnak hitt repülők útvonalához szegeztem, mint rómaiak a kereszthez Jézust a képes bibliámban,

és arra gondoltam, hogy ilyen érzés lehetett utolsó áldozatát marcangoló T-rexnek lenni,

várni a becsapódást, várni, hogy megszűnjön minden,

a nyár az utca a fagyi a sötét a kerítés a hinta a rozsda a nap

és sírtam, és jöttek a többiek kicsúfolni

és sírtam, és jöttek a tanárok lepisszegni

és sírtam, és jöttek a szülők, nagyszülők, pszichológusok, pszichiáterek megnyugtatni

és sírtam, mert megszűnnek majd ők is

és nem is tudnak róla

álmukban fognak meghalni

a meteor meg csak röhög

 

Ma már tudom,

én vagyok az a meteor

A művészet értelmezése és értékelése alighanem egyidejűleg zajlik, ráadásul több szinten is. A jó műalkotások hatását talán egy paradoxonnal lehet érzékeltetni: a műnek, legalább bizonyos részleteiben, az újdonság erejével kell hatnia, miközben, ezzel teljesen egyszerre, akár ugyanazokkal az eszközökkel, azt az érzést is kelti, hogy elementárisan, zsigerileg, mélyen ismerős. Ilyenkor lehet az olvasónak, a nézőnek, a hallgatónak az a benyomása, hogy a mű csak neki szól, hogy az egyszerűen nem lehet, hogy, Heltai Jenő szavával, „a többi bamba” is ugyanazt érezze, mint ő.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk