poeta.doc

„Anyád rajongana értem”

Sorköz

Kellerwessel Klaus: Becsapódás   

Kellerwessel Klaus: Becsapódás   

 

Gyermekkoromban féltem a darazsaktól, pedig egy se csípett meg soha,

de nyaranta csak hosszúnadrágban és pulóverben voltam hajlandó kimenni az utcára,

és minden virág közelében ájulás kerülgetett,

szüleim megnyugtattak, hogy darazsak csak akkor jönnek a közelembe, ha valami édeset eszem,

úgyhogy 5-6 nyaram fagyi nélkül telt

 

Féltem a kutyáktól is, amikor télen sötétedés után kellett végigsétálnom

a gyéren közvilágított utcán, a házőrzők kerítésszaggató rohamai közben,

többször visszarohantam a buszmegállóba, és telefonáltam anyámnak, hogy vigyen már haza,

pedig a házunktól csak 5 percnyire voltam,

de a szüleim megnyugtattak, hogy ne féljek, mert a kutyák megérzik a félelmet,

úgyhogy a buszmegállóban aludtam

 

De mindezek ellenére,

gyermekkoromban legjobban

a meteorittól féltem

 

Mert az bármikor, és mert az mindent…

úgyhogy percenként fölkeltem, mert nem mertem álmomban meghalni és

nemegyszer atmoszféraelpárolgás lángjainak néztem a napfelkelték vörösét,

szünetben az iskolaudvari hinta rozsdás oszlopát szorongattam, és félkancsal szemeim a

meteoritnak hitt repülők útvonalához szegeztem, mint rómaiak a kereszthez Jézust a képes bibliámban,

és arra gondoltam, hogy ilyen érzés lehetett utolsó áldozatát marcangoló T-rexnek lenni,

várni a becsapódást, várni, hogy megszűnjön minden,

a nyár az utca a fagyi a sötét a kerítés a hinta a rozsda a nap

és sírtam, és jöttek a többiek kicsúfolni

és sírtam, és jöttek a tanárok lepisszegni

és sírtam, és jöttek a szülők, nagyszülők, pszichológusok, pszichiáterek megnyugtatni

és sírtam, mert megszűnnek majd ők is

és nem is tudnak róla

álmukban fognak meghalni

a meteor meg csak röhög

 

Ma már tudom,

én vagyok az a meteor

A művészet értelmezése és értékelése alighanem egyidejűleg zajlik, ráadásul több szinten is. A jó műalkotások hatását talán egy paradoxonnal lehet érzékeltetni: a műnek, legalább bizonyos részleteiben, az újdonság erejével kell hatnia, miközben, ezzel teljesen egyszerre, akár ugyanazokkal az eszközökkel, azt az érzést is kelti, hogy elementárisan, zsigerileg, mélyen ismerős. Ilyenkor lehet az olvasónak, a nézőnek, a hallgatónak az a benyomása, hogy a mű csak neki szól, hogy az egyszerűen nem lehet, hogy, Heltai Jenő szavával, „a többi bamba” is ugyanazt érezze, mint ő.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.