A régvolt időkről, távoli vidékekről és a kenyerüket ponyvaírással kereső férfiakról szóló mendemondák szerint Conan, a barbár alakja akkor jelent meg először Robert E. Howard (1906–1936) lelki szemei előtt, midőn a Weird Tales magazin magaslatait ostromló szerző Texas állam déli vidékein poroszkált, ahogy ő fogalmazott: „a tortilla, az enchilada és az olcsó spanyol borok nagykereskedelmi mennyiségű fogyasztása céljából”. Howard nem tudhatta, hiszen a kifejezést csak később ütötték össze, hogy munkásságával a fantasy szépen csengő alműfaja, a „sword & sorcery” (kard és varázslat) alapjait teremti meg, aminél csak a „sword & sandal” (kard és szandál) hangzik jobban. Conanon persze nincsen szandál, a barbárok máshol vásárolnak lábbelit, mint kevésbé kidolgozott testű műfaji rokonaik, különben is, hősünk ruházata főként egy ágyékkötőre és némi kiegészítőre (a kegyetlen kard) korlátozódik. Ezt hívták réteges öltözködésnek a csakis Howard fejében létezett hybóriai korban – e sosem volt korszakban Conannak Turánban is akad dolga, e zord fejben végződő kifejlett felsőtest talán a turáni átokkal is találkozott.
Amivel viszont most mi találkozunk, az az amerikai képregény legszebb korszakából, a hetvenes évekbeli bronzkorból való: második kötetéhez érkezett a Savage Sword of Conan sorozat korabeli kincseinek kiadása, átok sújtotta népünk még sosem állt ilyen jól barbárügyi ismeretekből. Örömhír ez kicsiny, Conanért gyermekien lelkesedő szekértáborunk számára, másnak meg most mit magyarázzuk, miért szép egy Boris Vallejo-borító és egy John Buscema által rajzolt Roy Thomas-történet!
