Kedves Olvasónk!
A Sorköz Olvasni muszáj sorozatában megmutatjuk: a Narancs szerzői nem csak írnak, olvasnak is a maguk örömére. Olvasnak és újraolvasnak régi és újabb klasszikusokat, méltán és méltatlanul elsüllyedt szerzőket, elfelejtett, a polc mögé csúszott könyveket és korábbi korok sztárkönyveit, véletlenszerűen vagy valami különös összejátszás révén elibük sodródott műveket.
Miképpen lett egy ragyogó elmével megáldott fiúból kis híján menthetetlen drogfüggő? Erre a kérdésre irányítja a figyelmet David Sheff újságíró, aki saját gyereke, Nic történetét írta meg a könyvében. A véget nem érő próbatételeket elsősorban a szerző-édesapa szemszögén keresztül élhetjük át.
A könyv elején megismerkedünk egy észak-kaliforniai, majdnem idilli családdal, de igen hamar kirajzolódik a regény témája, Nic drogfüggősége, amit az újságíró Sheff egyfajta megírandó problémaként dolgoz fel. Felkeres számos szakembert, tudományos munkákat olvas, hogy mindent megtudjon a függőségről, és kifejezetten a Nic által elsősorban használt metamfetaminról és hatásáról. Az életeseményeken túl így kimerítően gazdag információt kapunk a droghasználat következményeiről és statisztikáiról.
David Sheff az események leírásán és a drogfüggőség sokszor kemény, tényszerű bemutatásán kívül egy visszatérő gondolattal foglalkozik, szinte önmagát is őrületbe kergetve:
hogy lehet, hogy egy jól nevelt, stabil családi háttérrel rendelkező gyerek olyan drogossá válik, akinek az élete sokszor már reménytelennek tűnik, annak ellenére, hogy szülei lelki és anyagi terhekkel nem foglalkozva mindent megtesznek a gyógyulásáért.
Erre valójában sosem kapunk választ. Sheff elárulja ugyan, hogy Nic már tizenkét évesen elkezdett marihuánát szívni, tizenhárom évesen berúgott, de ez a továbbiakra valójában nem ad magyarázatot. Bár Nic rehabilitációja során számos részletet megismerünk – hogyan szerzi a drogokat, hol és miből él –, de a droghasználat okára nem derül fény. Nem tudjuk meg valójában, volt-e valami konkrét ok, ami arra késztetett – az édesapja szerint – egy fényes jövő előtt álló, okos és érdeklődő fiatalembert, hogy tizennyolc éves korára kemény drogokat használjon és az utcán éljen. Sheff végül oda lyukad ki, hogy Nic szenvedélybeteg, valószínűleg genetikailag örökölte, környezetében pedig könnyen jutott illegális szerekhez. (A könyv megjelenése után Nic Sheffet bipoláris zavarral és major depresszióval diagnosztizálták. Ezek ellátás nélkül a függőkben fokozott eséllyel eredményezhetnek visszaesést.)
„Mindent megpróbáltam, hogy a fiamat megóvjam a metamfetaminfüggőségtől. Nem lett volna könnyebb dolgom akkor sem, ha a heroin vagy a kokain rabjává válik, de a metamfetaminfüggők szülei hamar megtanulják, hogy ennek a drognak sajátos, szörnyű természete van”
– írja egy ponton David Sheff.
A szer használói sugárzó boldogságot éreznek, de ez paranoiával és érzékcsalódással is jár. Az ember ilyenkor önmagához képest felismerhetetlenül viselkedik. David Sheff úgy érezte, hogy „csodálatos fiát” minden újabb visszaeséssel egyre jobban elveszíti. Sokszor nem csak hogy nem ismert rá, de ragyogó intelligenciáját, életenergiáját és kíváncsiságát felváltotta az állandó hazudozás, titkolózás, mély letargia és mániás viselkedés.
Nic Sheff küzdelme a normális életért David Sheff és családja harcává is válik. A család életét is beárnyékolja ez a bő évtized. Az édesapa állandó készenlétben áll, mikor hívják megint az éjszaka közepén, hogy megtalálták a fiát egy sikátorban, mikor telefonálnak immár utoljára: a fia meghalt túladagolásban. Ezt a múlhatatlan traumára előfeszített állapotot tapasztalhatjuk meg az íróval együtt. David Sheff soha nem tudja elengedni azt a meggyőződését, valamit ő rontott el fia nevelése során, és ezért lett Nic drogfüggő. Hogy ezt képes legyen feldolgozni, feleségével végül részt vesz az Al-Anon (alkoholisták és más függőséggel küzdők családtagjainak közössége) találkozóin, ahol először hallják: „Nem te okoztad, nem te irányítod, nem te gyógyítod meg.”
A könyv kezdeti tragikus hangulata a fejezetek előrehaladtával hamar átvált a családra jellemzővé váló életuntságra és szomorú elfogadásra. Egy idő után már mi sem hiszünk a fiúnak, amikor azt mondja, most már tiszta, most már jobb lesz. Számíthatunk rá, hogy újból vissza fog esni, majd újból összeszedi magát, és reménykedünk, hogy valamikor valóban jobb lesz. Az élet azonban úgy alakítja a család történetét, hogy éppen Nic egyik reményteli felgyógyulásakor édesapja agyvérzést szenved, amely újabb visszaesést eredményez a fiúnál. David Sheff aztán felépül, és a könyv epilógusát fia jövőbeli felépülésének reményével zárja. Valójában a cselekménynek nincs olyan határozott lezárása, mint amit egy fikciós regénynél megszokhattunk, hiszen a drogfüggőséggel folytatott harc állandó.
Az író saját helyzetének bemutatására Remi Charlip Fortuntely (Szerencsére) című gyerekkönyvének mondókáját használja fel, amit gyermekeitől hallott. Egyfajta abszurd, egyszerű kontrasztként bukkannak elő a „szerencsére-sajnos” szófordulatok: „Szerencsére van egy fiam, egy csodálatos fiú. Sajnos drogfüggő. Szerencsére már gyógyulófélben van. Sajnos visszaesik. Szerencsére megint gyógyulófélben van. Sajnos visszaesik. Szerencsére megint gyógyulófélben van. Sajnos visszaesik. Szerencsére nem halt meg.”
Családjának történetéről David Sheff először a New York Times Magazine-nak írt cikket My Addicted Son címmel 2005-ben. Az erre kapott rengeteg pozitív visszajelzés alapozta meg a később eredetileg 2008-ban publikált Csodálatos fiú sikerét. A könyvből film is készült Felix Van Groeningen rendezésében. Nic és David Sheff szerepét Timothée Chalamet és Steve Carell játssza. Nic Sheff saját élményeit szintén könyvben dolgozta fel Tweak címmel 2007-ben (magyar fordítása egyelőre nincs). Jelenleg forgatókönyvíróként és producerként dolgozik, 2010-ben esett vissza utoljára.
David Sheff: Csodálatos fiú. Budapest, Cartaphilus, 2019, 432 oldal. Fordította: Bajtai Zoltán
