Egy tisztán lírai alkotás Szabó Lőrinc Tücsökzenéjében

Az idei emelt szintű magyarérettségi szóbeli tételei között szerepel a költő versciklusa. Írásunk talán a vizsgára való felkészülésben is nyújthat némi segítséget.

Szabó Lőrinc: Szétfúj a szél

És irígyelni kezdtem azokat,

akik lelkesen is normálisak

tudtak lenni, maradni. Sokszor oly

laza voltam, mint egy homokszobor,

reszelék-szobor, s egész lelkemet

szorítottam, minden figyelmemet

a külvilágra: kedv ha semmi sincs,

akaratom, mint mágneses gerinc,

tartsa össze omló szemcséimet,

különben szétfúj a szél… Rengeteg

új erő kellett hozzá, s fegyelem,

hogy mégiscsak egyensúlyom legyen

a belső hintán. Végül már egész

villámgyors lett a visszazökkenés; –

de azért ez a furcsa művelet,

a kettős figyelés, kimeritett;

s mit értek még a lélek kínjai,

ha nem tudtam őket elmondani?

A decemberben nyilvánosságra hozott lista szerint az idei emelt szintű magyarérettségi szóbeli tételei között szerepel a következő: „Szabó Lőrinc Tücsökzene című versciklusának szerkezeti, tematikus vonásai az életrajzi elmélkedés és a meditáció tükrében”. Így a jelen cikk valamelyest közszolgálati jelleget öltött: talán a vizsgára való felkészülésben is nyújthat némi segítséget.

Szabó Lőrinc első kiadásban 1947-ben, majd kibővítve 1957-ben megjelent verses fejlődésregényének, a végleges formájában 370 – eredetileg 352 – darabból álló Tücsökzenének a szerkezetére jellemző, hogy egy-egy darab nem ér véget a tizennyolcadik sorban, hanem a következő versben folytatódik. Olykor az előző vers utolsó sora egy részletének megismétlésével bontakozik ki a motívum: „sose halunk meg” (5), vagy „Templom utca 10” (34). Máskor a vers első sora pontosítja az előző darabot, vagy akár ellentétet is képez vele: „De nem így volt ez, nem egészen így” (154), „De nem vagy az!” (167), „Ellenben láttam olyan ragyogást” (175).

Sokszor van olyan is, hogy új cím és sorszám alatt egyszerűen továbbíródik a vers, mint például a Férgek, istenek című, 4-es számú darab első sorában: „Folytatom, ezt még el kell mondani.” Ez abból a szempontból is szerencsés megoldás, hogy oldja a versek (a „tücskök”) formai egyhangúságát, ami egységes, tizennyolc soros terjedelmükből fakad: ez a vers tehát lényegében tizenhét soros, az első csak bevezetés.

A költő a Tücsökzenében persze amúgy is sokat kísérletezett azzal, hogy elkerülje a monotóniát. Mert a strófák majdnem mindig végig párrímesek. Némelyik vers azonban, százanként öt-hat, nem felel meg ennek a várakozásnak, mert például ölelkező rímek is vannak benne, amikor is egy sorra nem a következő, hanem két egymásra rímelő sor közbeiktatásával a negyedik rímel.

Szabó Lőrinc máskor azzal szórakoztatja önmagát és olvasóit, hogy a tíz szótagos verssort két szóból megoldja. Az „óriási búzavásárteret” sor (17) ráadásul alkalmas arra is, hogy a miskolci tér nagy méreteit szemléltesse, míg a 310. versnek ez a majdnem kivétel nélkül egytagú szavakból álló sora talán a játékos titokzatosságot jeleníti meg: „s mondja, hogy: hipp-hopp! Mondja, hogy… Mit?… Azt,”.

A versekből kirajzolódó elbeszélés szerkezete maga is változatos: egy-egy verseken átívelő eseménysor olykor valóságos kis ciklust alkot, máskor éveket ugrik a történet két vers között. Olykor önálló portrék tagolják az elbeszélést, máskor visszatérő motívumok, például az utazás vagy a téli táj képe, teremtenek kapcsolatot egymástól távoli darabok között.

A Szétfúj a szél (161) például a kamaszkor meditatív önarcképsorozatába illeszkedik, előtte az Érzékenység című verssel („Az érzékenység volt a fő-bajom”), utána a Zökkenők váratlan előretekintésével: „Mindez persze sok-sok esztendeig / eltartott; így volt évtizedekig, / s így van ma is, ez a gyors varázs – / és a még gyorsabb visszakapcsolás – / s épp ezért még ma is érezhető / a beszédemben egy-egy zökkenő:”.

A tematikai és formai változatosságon túl vannak a Tücsökzenében mintegy műfaji, sőt műnemi szempontból különbözőségeket mutató versek is. A versfüzér alcíme: Rajzok egy élet tájairól, és a portrék, tájképek csakugyan felfoghatók szavakból készült rajzoknak is. Mellettük azonban találunk történetmesélő, akár kimondottan novellisztikus darabokat is, mint például Az első tízperc című vers (94), amely a műszubjektumnak egy iskolatársával való megismerkedését mondja el. (Az iskolatárs egyébként, akit a vers meg is nevez, a később a radarcsillagászat atyjaként elhíresült Bay Zoltán.)

Vannak drámai jelenetezésű versek is, mint például a már a címében is erre utaló Titkos párbeszéd (208) vagy a Babitscsal való megismerkedést elbeszélő „Akkor hát szerdán…” (240). De ilyen a kérdés-feleletekből álló Hangok tükrében is (260), amely ráadásul nem is egyszerű dialógus, mert számos megszólaló szerepel benne.

A versfüzérben az olyan tisztán lírai alkotás, mint Szétfúj a szél, viszonylag ritka.

Ezt a verset pedig külön is kiemeli a többi közül a homokszobor rendkívül szemléletes képe. Az akarat szerepe, amelynek „mint mágneses gerinc”-nek kell összetartania a szemcséket – mintegy a világ törvényszerűségeivel szembeszállva –, nagyon jellemző Szabó Lőrinc költészetére: itt talán nem is annyira a gyerekkori élmény felidézéséről van szó, hanem inkább egy későbbi magatartás visszavetítéséről.

Érdekes, hogy a különös, nem szokványos állagú szobornak ez a képe mintha Illyés Gyula egyik versét idézné fel, a Nyugat második nemzedéke másik jelentős költőjének egy képét. Szabó Lőrinccel ellentétben Illyéstől nem volt idegen a küldetéstudat és a képviseleti költészet, Az ítéletmondókhoz című, Horatiuson és Berzsenyin iskolázott és beskálázott versében ő tehát így látja a maga majdani, bizarr vákuumszobrát: „máris szembetünő művet emeltem, új / útjelzőt, e szeles, puszta homokmezőn. // Én sem múlok el így jeltelen. A halál / döntsön földre ma bár: űr marad ott, ahol / álltam, gyűrübe ráng ott a futó idő, / mint szobrot kerüli, érleli a hiányt.”

(Címlapképünkön: Clark Ádám tér, Széchenyi Lánchíd kávéház terasza. A kép bal szélén Szabó Lőrinc. Forrás: Fortepan/Magyar Bálint)