Elhunyt Petz György író, költő

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 29.

Sorköz

A Szépírók Társaságának tagja 65 éves volt.

Elhunyt Petz György szerkesztő, író, költő, tanár, a Szépírók Társasága tagja, értesítette a nyilvánosságot a család egy közösségi oldalon. 65 éves volt – írja a Litera.

Petz György 1955-ben született Budapesten. A szegedi József Attila Tudományegyetemen végezte tanulmányait, majd tanárként itt kezdte pályafutását. Tíz év Szegeden töltött év után Budapesten folytatta a tanítást a Budai Nagy Antal Gimnáziumban, tíz évig volt szerkesztő a Gondolat, a Göncöl és a Kassák kiadóknál, majd az utóbbi években újra tanárként tevékenykedett a Fazekas Mihály Gimnáziumban, tankönyvsorozatot is írt (a Megírország középiskolai antológiát gondozta). A Héttorony irodalmi portál szerkesztője volt.

Írt gyerekkönyvet (Bolha a világ ura), verseskötetet (Te is Az vagy, Csillagalattjáró), rádiójátékot, illetve krimiparódiát (Maga a tettes), regényt (Szerelmem, Mexikó), kisregénytrilógiát (De fenyő; Életre való; Az ecetfa illata), ismeretterjesztő könyvet (Újszövetség; Ószövetség), Frida Kahlo-regényt (Fölvett arc; Szerelmem, Mexikó) és ún. Murphyket – olvasható az irodalmi lap oldalán.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.