Ez nem a legújabb, Takaró-féle tankönyv, itt semmit sem „kell” tudni

  • -svébis-
  • 2019. augusztus 18.

Sorköz

Képregény-történelmi vonalon is erős kiadvány.

Végre egy összefoglaló mű azoknak – például nekem –, akik kissé elveszve bolyonganak a Marvel uni- és moziverzumában.

Amolyan kinn is vagyok, benn is vagyok helyzet ez: az alapok még kamaszkorból megvannak, de képtelenség behozni azt az előnyt, amivel egy amerikai képregényolvasó bír, mondjuk a negyvenes évek óta.

false

A cím ne tévesszen meg senkit: ez nem a legújabb, Takaró-féle NAT tankönyv, itt semmit sem „kell” tudni, viszont aki képben szeretne lenni a Marvel-képregények majd’ nyolcvanévnyi eseményeiről, annak érdemes végigböngészni a kiadványt. A felépítés logikus: fejezetekre bontva találunk infót jófiúkról, gonosztevőkről, szuperhős- és ellencsapatokról, fontosabb tárgyakról, alternatív világokról, csatákról és a Marvel világát nagyban befolyásoló eseményekről.

Szerencsére mindez nem korlátozódik kizárólag a fikcióra: képregény-történelmi vonalon is erős a kiadvány.

A fordítás több mint remek: egyszerre naprakész és veszi figyelembe a kilencvenes évek hazai kiadványait. Wolverine itt hál’ istennek nem Farkas, hanem Rozsomák, és még arra is volt kapacitás, hogy a fülszövegben az utolsó pillanatban Csodakapitányt Marvel Kapitányra aktualizálják. A tördelésre azonban sajnos mindez nem áll.

A táblázatok és felsorolások nemegyszer slendriánul megcsúsznak, úgy kell keresgélni, kiszámolni, hogy akkor a top 5-ben melyik is a 4-es, annyira elvándorolt a szöveg a számtól. Itt-ott a képek felbontásával is akad probléma, ami azért eléggé zsenánt egy képregényekről szóló könyv esetében.

Fordította: Sepsi László. Kolibri, 2019, 240 oldal, 5999 Ft

(A kritikánk eredetileg a Magyar Narancs hetilap 2019. július 11-i számában jelent meg.)

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.