Helyükre kerültek a dolgok Kukorelly Endre verseskötetében

Sorköz

"Kevés olyan magyar költő van, aki ennyire redukált eszközkészletből, ennyire szigorúan vett belső játékszabályok mentén, ennyire gazdag lírát tudna létrehozni, mint Kukorelly."

Kedves Olvasónk!

Ez a cikk a Magyar Narancs 2021. szeptember 9-i számában jelent meg.  Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.

Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.

magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk. 

Visszavárjuk!

A szerk.

„Kukorelly Endre magyar író, költő. 1951-ben született. Még nem halt meg. De meg fog.” Ezekkel a mondatokkal indult majd’ harminc éve, 1996-ban Farkas Zsolt monográfiája a szerzőről. Mindezt nemcsak azért érdemes felidézni, mert Farkas jelentős munkája ma is alapvető segédanyaga a Kukorelly-líra iránt érdeklődő olvasóknak, hanem elsősorban azért, mert az élet megélése – „Még nem halt meg” –, illetve a közelítő elmúlás biztos tudata – „De meg fog” –, együtt határozza meg a legutóbbi alkotói időszak verseit (is).

A személyiség, az én integritása nemcsak a költészetben, hanem egy általános életstratégia szintjén is a Kukorelly-féle program központi kérdése. (A közelmúltban a Litera úgynevezett Proust-kérdőívének egyik kérdésére, „Ha meghalna, és egy személy vagy egy dolog formájában térne vissza, ki/mi lenne az?”, ez volt Kukorelly válasza: „Így, ahogy vagyok, nem lehet?”) Ennek megfelelően e költészet olvasói a kezdetektől egy olyan játéktérbe lépnek be, amelyben a civil én és a költői én nem különül el egymástól, mint ahogy a költői nyelv sem hántja le magáról a hétköznapi megszólalás sallangjait: éppen ellenkezőleg, ezeket forgatja be az egyes versek mondataiba úgy, hogy az egyszerre lesz meghökkentően keresetlen, de egyszerre mélyen átesztétizált is. Megint csak Farkast idézve: „Az irodalmon-inneni irodalmon-túlivá válik. Egy autentikus [én] jut nyelvhez. Sőt, én. Ami persze túlzás: én soha nem tudnám magam így kifejezni.”

Habár az elmúlt tíz évben nyolc kötettel is jelentkezett Kukorelly, ha csupán a lírát nézzük, egy jóval megfontoltabb építkezést figyelhetünk meg. Tízévente jött elő a szerző új verseskötettel (2010-ben a Mennyit hibázok, te úristen, azt megelőzően pedig 2001-ben a Kicsit majd kevesebbet járkálok jelent meg.) Az ezredforduló előtti időkben a líra aránya jóval dominánsabb volt az életművön belül. Hozzá kell tenni, hogy a mostani kötet és az azt megelőző között egy afféle lírai opus magnum is kijött, mégpedig 2014-ben a több mint 400 oldalas mind, átjavított, újabb, régiek című gyűjteményes kötet. Az életmű újragondolása, sőt, bizonyos értelemben újrarendezése és – ahogy a cím is sugallja – végiggondolása, javítgatása, abban a kötetben látványosan ment végbe. Ugyanakkor a Kukorelly-líra egyik legfeltűnőbb sajátossága éppen az, hogy nincs lezárva, sem tematikai, sem retorikai értelemben, és hasonlóképpen az egész oeuvre nyitottságához, az egyes szövegek is a ki-, vagyis megnyitás, illetve a nyitva hagyás poétikai gesztusaival játszanak. Éppen úgy, ahogyan az összegyűjtött versek kiadása sem zárt le egy (nagy) alkotói korszakot – hiszen nem befejezni, hanem (újra) működésbe hozni akarta az életmű egészét –, a gyűjteményes kötet utáni első verseskötet, vagyis a most megjelent Istenem, ne romolj sem nyit új szakaszt a pályán. Folytatja, amit lehet, és számot vet azzal, amit nem lehet folytatni, miközben erősen azon van, hogy bármi be tudjon lépni továbbra is a vers játékterébe.

A 2010-es kötetről azt írtuk ezeken a lapokon, hogy abban „ott folytatódik minden, ahol 2001-ben abbamaradt, másfelől azonban azok az egészen finom elmozdulások, hangszínváltások, amelyek csak most figyelhetők meg jobban, hogy kötetté állt össze az anyag, mintha a lírikusi továbblépés lehetőségét és igényét jelentenék be”. Arra is kitértünk, hogy az úgynevezett konceptkötetek hullámában Kukorellynél mintha egy ellenirányú hatás is működne, a verseskönyv egyneműre csiszolt felszínéből kibukkan egy-egy kiemelkedő vers, amely aztán a kötetstruktúra tartópilléreként is funkcionál. A Mennyit hibázok, te úristent egy évtizeddel később címében is megszólító Istenem, ne romolj hasonló technikával épül fel. Vannak benne, úgymond, a struktúra tömegét adó szövegek (ugyanakkor ezek sem pusztán kitöltő anyagként jelennek meg, inkább arról van szó, hogy együttes hatásuk erősebb talán, mint akkor, ha külön olvasnánk őket), és vannak kiugró darabok, amelyek maguk köré rendezik a kötet anyagát. A címadó Istenem, ne romolj, a korábbi esszékötetből már ismerős Pálya, vagy a Mint egykor az apámmal, illetve a Szép az élet de említhető ebben a sorban.

Nem attól válik erőssé ez a kötet, hogy megújítaná a Kukorelly-líra eszközkészletét, hanem attól, hogy ezeket az eszközöket továbbra is újszerűen alkalmazza. Kevés olyan magyar költő van, aki ennyire redukált eszközkészletből, ennyire szigorúan vett belső játékszabályok mentén, ennyire gazdag lírát tudna létrehozni, mint Kukorelly.

Amiben a mostani kötet másféle tónust üt meg, mint a korábbiak, az talán az elégikusság erősödése, a társadalmi érzékenység feltűnőbb momentumai, illetve az önirónia élesedése. Mindezek a különböző Kukorelly-szövegekben, esszékben, prózákban jelen voltak eddig is, de a lírában ilyen koncentráltan talán ebben a kötetben hatnak először. „De szép a kertem / ezt-azt csinálni benne mertem / de jó az idő / a fejre kell födő // de szép bogarak / szép legyek szép szavak / te jo-ó isten / mi minden nincsen” (Szép az élet de), olvassuk egyfelől. Másfelől meg ezt: „Most jó, / locsoltam is, / fel van mosva a konyha, // áll a / faszom, mint / fiatalabb koromba’, / a többi / versszakban / gorombaság már nem lesz” (Most jó). A helyükre kerültek a dolgok, a romlás is, a helyén romlik minden.

Kalligram, 2021, 176 oldal, 3500 Ft

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Két tüntetés Magyarországon

Internetes tartalomgyártók egy csoportja szervezett tüntetést két héttel ezelőtt pénteken a Hősök terére. A rendezvényen nagyszámú érdeklődő, úgymond tüntető jelent meg, egyes becslések szerint 50 ezren voltak, mások 150 ezresre saccolták a tömeget, nem tudjuk pontosan, a számláló a mai napig pörög, s nem is fogja abbahagyni, míg egy új követőt, feliratkozót is fial. Tény viszont, ami tény, az utóbbi évek legnépesebb tiltakozó megmozdulásáról van szó.

Te(l)jes kanna

A múlt évadban egy szombathelyi előadás, a Horváth Csaba rendezte Kivilágos kivirradtig nyerte el a legjobb előadás és a legjobb rendezés díját a Színházi Kritikusok Céhétől.

Olvasó kerestetik

Miközben tudjuk, milyen nehézségekkel küzdenek mind a független, mind a kőszínházi társulatok, talán nem az a színházi szféra legnagyobb kérdése, hogy olvasnak-e még az emberek leírt drámaszövegeket.

„Mintha a saját családjukról szólna”

Alföldi Róbert rendezésében mutatták be ősszel a Radnóti Színházban a 3tél című darabját, amelyet korábban London és Zágráb mellett Tokióban is nagy sikerrel játszottak. A szerzővel történelem és politika összefüggéseiről, személyes kötődésről és az állandó kívülállóság érzéséről is beszélgettünk.

Mindent a szemnek

Védi-e szerzői jog a látványtervezőket? A törvény betűje szerint akár védhetné, de a gyakorlatban ezt nehéz érvényesíteni, és jogdíjra csak nagyon ritkán tarthatnak számot a díszlet- és jelmeztervezők. Két szakmabelivel, Nagy Fruzsinával és Egyed Zoltánnal beszéltünk a kérdésről.

„Valami furcsa kereszt”

Júliustól ő lesz a szombathelyi Mesebolt Bábszínház igazgatója. Az eddig szabadúszóként dolgozó alkotót a ma kivételszámba menő, szakmai szempontokon alapuló pályázat mellett a tervei­ről és arról is kérdeztük, miért távolodott el a Freeszfétől.

 

Színjátékkal leplezett hátraarc

Az Országgyűlés hétfőn ratifikálta Svédország NATO-tagságát, előtte pedig Ulf Kristersson kisegítette Orbán Viktort az egyre kínosabb másfél éves színjáték lezárásában. A gyorsan aláírt katonai megállapodások jó ideje a fiókban heverhettek, azaz nem új fejlemények, mint azt a propaganda sulykolja.

Európai választások, hazai tétek

Az elmúlt hetekben a magyar politika a K. Endrének adott elnöki kegyelem, majd Novák Katalin lemondása körül forgott. A történtek jelentőségéhez nem fér kétség: a mélyen megosztott magyar társadalomban szinte páratlan, hogy olyan ügy foglalkoztassa a közéletet, amelynek megítélése tömegek számára nem pártpolitikai kérdés.

„Nem elég a János bácsikat lecserélni”

Egy megismételt kutatás szerint a gyermekbántalmazásért kiszabott büntetések összességükben tovább enyhültek, és a felderített esetek száma is több mint a felére csökkent. És többnyire továbbra sem az agresszort emelik ki a családból, sokkal inkább a gyermekeket.

 

Káderhiány

Kemény, az aljasságtól sem mentes lejárató kampányokra számítanak ellenzéki polgármesterek. A Fidesz imázsát sok más ügy mellett a kegyelmi botrány is megtépázta, és az is látszik, hogy számos helyen nem sikerült a kormánypárti csapatoknak újraszer­vezni magukat 2019 után.