Hogyan dolgoznak és mennyit keresnek a műfordítók?

Sorköz

November első hétvégéjén rendezték meg a Magyar Műfordítók Egyesületének 10. szakmai hétvégéjét. A tatai Kiss Hotelben ott volt többek között Shakespeare, Dante, Bulgakov, Nabokov, Szorokin, Saramago, Rushdie, Orwell, Woody Allen, Martin Luther King, Koestler, Dosztojevszkij, Terezia Mora, Ingo Schulze, II. János Pál, Tolkien, Durrell, Karl Ove Knausgård és Daniel Kehlmann magyar hangja. Angolosok, németesek, romanisták, ruszisták, japánosok, skandinavisták, szlavisták, a műfordító szakma java, és ifjú érdeklődők. Az eseményt a Goethe Institut, az Amerikai Nagykövetség, a Spanyol Nagykövetség és a Finagora támogatta. Beleolvastunk és belehallgattunk a tanácskozásba.

Érdekes jelenetek játszódtak le az előcsarnokban, az előadások szüneteiben. Bemutatkoztak egymásnak, akik addig személyesen nem ismerték egymást. Névről azonban mindenki mindenkit. És idézni tudták, ki mit fordított, honnan emlékszik a másik munkájára. Kicsi, de összetartó szakmai közösség a műfordítóké, ám maga a munka nem közösségi tevékenység.

A műfordítók közvetítik a világirodalom műveit a magyar olvasónak, megbecsültségük azonban messze elmarad külföldi kollégáikétól. Itthon elvétve fordul elő, hogy a fordító neve a könyv címlapjára kerüljön, holott máshol ez bevett gyakorlat.

Kipróbáltuk, mennyire ismernek magyar műfordítókat a könyvesbolti vásárlók. A Líra és a Libri egy-egy nagy budapesti boltjában magunkat olvasónak álcázva Orwell 1984 című regényének kiadásait nézegetőket figyeltünk. Senki nem lapozott a kolofonhoz, hogy a kapható három kiadás közül melyiket ki fordította. (Szíjgyártó László, Európa Könyvkiadó; Stier Ágnes, Lazi Kiadó; Lukács Laura, Scolar Kiadó). Az árat azonban mindenki megnézte. (4179, 3040, 4251.) Négy olvasótól kérdeztük meg, miért éppen azt a fordítást választotta. Hárman csodálkoztak, hogy ugyanannak a szerzőnek ugyanazon könyve három különböző fordításban van a piacon, egy olvasó pedig határozott választ adott arra, hogy miért zárja ki az egyik kiadó kötetét. Végül a legdrágábbat választotta. Orwell művei szabad prédának számítanak egyébként, mert eltelt a szerző halálától számított hetven év, tehát jogdíjfizetés nélkül kiadható, lefordítható.

A műfordítás végzettséghez nem kötött foglalkozás, vagyis ha valaki vállalkozói engedélyt akar kiváltani erre, nem kérnek tőle szakképzettséget igazoló papírt. A könyvkiadóknak azonban vannak jogos elvárásaik: jó stílusérzék, nyelvi kreativitás, a magyar nyelv alapos ismerete, a forrásnyelv megfelelő tudása. Műfordító képzés is van, mesterszakon, de nincs adatunk arra, hogy a végzettek közül hányan tudnak a könyvszakmában dolgozni. A szegedi Maxim Könyvkiadó vezetője, Puskás Norbert például arról számolt be, hogy a hőskorban nyelvtanárokkal fordíttattak, akik ugyan ismerik a forrásnyelvet, de a gyakorlatban kiderült, hogy a fordításhoz a magyar nyelv briliáns, de legalább nagyon magabiztos használata a lényeg.

Saját példát is tudunk erre mondani szerkesztői gyakorlatunkból, amikor egy posztdoktori szinten képzett angolos kolléga fordított az újszövetségi korban játszódó regényt, ahol az egyik szereplő 'textile dyer' volt. Végig textilfestőnek fordítva, ami sterilen vissza is adja a jelentést, de valamiért szétesett tőle a szöveg; kopogós, kattogós, stílusidegen volt. Kelmefestő, természetesen. Ugyanebben a könyvben Jézus és tanítványai ültek az utolsó vacsorán, előttük mindenféle étel, köztük 'sült sáska'. Ami nem kóser, csak végszükségben ehető (lásd: János a pusztában). Nézzük az eredetit; a locust szó egyrészt sáska, másrészt alakilag hasonló szentjánoskenyér bab. Hasonló könyvben a második szentély lerombolása idején jeruzsálemi lány megy a sivatagban, és sorolja a növények latin, rendszertani nevét. Márpedig ez nem lehetséges, mert bár tudott latinul, Linné (1707-1778) nevezéktanát nem ismerhette. Bár ez az eredetiben volt hiba, külön levelezni kellett a neves szerzővel, hogy a többi fordításban ne kövessék el ezt a hibát. Egyébként megköszönte. Szóval műfordítónak lenni kicsit több, mint jól ismerni a forrásnyelvet. A magyar olvasó jellemzően igényes, észreveszi és a kiadóknak írt levelekben – esetenként a tudálékoskodást a fordító, szerkesztő rovására túltolva – szóvá teszi a hibákat.

Mennyit keres egy műfordító? Először is teljesítménybér van, szerzői ívenként (40 000 leütés) 38-50 ezer forint között fizetnek. Jellemzőbb a 40 körüli ívdíj. Egy gyakorlott fordító, ha nagyon jó tempóban halad, és fegyelmezetten, csak fordítással foglalkozik, jó minőségben mintegy fél ívet tud lefordítani. Ezért 20 ezer forintot kaphat, amit ha beszorzunk 22 munkanappal, akkor 440 ezer forint, de ebből lejön 86 000 forint állandó adó és tb-költség, az internet, a rezsi, az élelem, és máris ott tartunk, hogy a takarítói órabér sokkal magasabb, vagyis a fizetés a tanárival van egy szinten. Nem csoda, hogy kevesen élnek „csak” műfordításból. Jellemzően tanítanak, szakfordítanak (jóval nagyobb díjakért) vagy egyéb szövegmunkával is keresik a kenyerüket. De van „civilben” informatikus és vegyészmérnök műfordító is.

A Magyar Műfordítók Egyesülete (MEGY) 2003-ban alakult, honlapja szerint „fórumot kínál a szakma művelőinek az egyesületi élethez, a vélemény- és információcseréhez. Mindent megtesz azért, hogy a hagyományosan magas színvonalú magyar műfordítást megfelelően elismerjék. Alapvető érdekvédelmi célja: változtatni a műfordítók munkaerőpiaci helyzetén, elérni, hogy a műfordítók és a kiadók egyenlő felekként kössenek egymással megállapodást. A MEGY új alapokra kívánja helyezni a szerződéskötés jelenlegi – a műfordítókra nézve hátrányos – rendszerét. Szükség esetén jogi segítséget biztosít tagjainak. Kiáll a minőségi munka jobb anyagi megbecsüléséért, fordításkritikák megjelentésével küzd a silányság térhódítása ellen. Igyekszik a szakma javát tömöríteni, támogatja a képzést, részt vállal a hazai és európai források felkutatásában, ápolja a bel- és külföldi kapcsolatokat a társszervezetekkel.”

 
 
Fotó: © Klára Majoros / Magyar Műfordítók Egyesülete Facebook

A 10. szakmai hétvégére a 140 tagból 50-en jöttek el, és még negyven külsős érdeklődő. Az egyik fiatal műfordító az előadások szünetében is dolgozott, mert leadási határideje volt. A Narancs.hu-nak Nádori Lídia író, műfordító, a MEGY elnöke nyilatkozott a műfordítók pénzügyi helyzetéről: „A kata kiirtásával gyakorlatilag megszűnt a szellemi szabadfoglalkozású státusz, amiben mi voltunk. A kényszervállalkozás, a szociális ellehetetlenülés rányomja a bélyegét a mi létezésünkre is. Pénteken egyik szemináriumunkon is foglalkoztunk ezzel. Magát a problémát kellett először is feltérképezni, mert azért nem merül ki abban, hogy több adót kell fizetnünk, mint eddig; ennél sokkal szerteágazóbb és strukturális szintű probléma, amit definiálnunk kell, amit át kell látnunk, meg kell értenünk a jogi, gazdasági, adó- és egyéb vonzataival együtt. Megpróbáltunk az együttműködésről beszélni más szakmák képviselőivel.

Értékteremtő szellemi szabadfoglalkozás a miénk, ebből adódóan a műfordító a legvalószínűtlenebb esetben képezi magát könyvelővé meg gazdasági szakértővé; tehát az, hogy nekünk ezzel kell foglalkozni, szerintem óriási csapás, a kreatív munka rovására megy.

Ráadásul ebben a gazdasági helyzetben, amikor drágul a papír, az energia, a kiadók is nehéz helyzetben vannak. Az ívdíjemelésekről kezdődött már beszélgetés a kiadókkal; mi sokkal jobban ki vagyunk téve a piacnak (pl. annak, hogy az olvasó vesz-e könyvet), de egyéni próbálkozásokról tudok csak beszámolni; 10-15 százalékos ívdíj-emelésről hallottam, illetve ígéretet értem el, de ez vajmi kevés a növekvő költségeinkhez képest. Viszont úgy kell lavírozni, hogy a fordító is megéljen, az olvasó is meg tudja fizetni a könyvet, a kiadó is megmaradjon. Nem könnyű.”

Számos műfordító szünetelteti a vállalkozását augusztustól, többen munkanélküli státuszba mentek, mert a jövő évi kiadói tervek csak november-decemberben készülnek el, ezért nem lehet tervezni, hogy lesz-e bevétel, és ha igen, mennyi. A kata kiirtása élő szerződéseket robbantott szét, sokan teljes létbizonytalanságba kerültek.

A műfordítók egyébként az ívdíjakon felül két központi forrásból kaphatnak némi kiegészítést. A Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület mint közös szerzői jogkezelő az egyes szerzők (műfordítók) műveinek könyvtári kölcsönzések után fizet maximum bruttó 350 000 forintot, a Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesülete pedig szintén mint közös jogkezelő, a tárgyévben megjelent művek után felső limit nélkül oldalanként 34-36 forintot, de ebből lejön 20 százalék adminisztrációs költség és az adók. (Tavaly 1 453 411 oldal, 15 259 mű után fizettek. A könyvek átlagos példányszáma 2180 volt.) Ez azonban édeskevés kiegészítés a nagyjából tanári óradíjjal egyenértékű jövedelem mellé.

A kiadók (nem)fizetési szokásairól is sok szó esett a szünetekben. Vannak fordítók, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy olyan jónevű, jó szerzőket megjelentető kiadónak dolgozzanak, amelyek a munka leadása (vagy megjelenése) után hat hónapra fizetnek, akkor is csak hosszas könyörgésre vagy ügyvédi felszólításra. Így esetenként a szövegminőség is sérülhet, mert nem biztos, hogy az a kolléga adja a legszebb szöveget, aki a sokat késő fizetésre tud várni (mert van más jövedelme vagy eltartó családtagja). Mások szórakoztató irodalmi művek fordításából (gyorsabban fizető kiadókkal) fedezik a komolyabb, irodalmi értékű könyvek utáni késő pénzt. Egyébiránt a jó fordító a szórakoztató irodalmat is ugyanolyan színvonalon fordítja, nincs két minőség. Sőt, a lektűrök minősége azért is fontos, mert van, aki csak olyat olvas; még lényegesebb, hogy azilyen olvasók is nyelvileg igényes szövegeket kapjanak.

Az, hogy a kiadók milyen műveket fordíttatnak le, kiadói döntés, és a fordító kiválasztásában szakmai szempontok döntenek. Többnyire a szerkesztőségvezető választja ki a fordítót azok közül, akiknek ismeri a munkáit, akiről tudja, hogy határidőben és megfelelő minőségben el tudja készíteni a munkát. Előfordul azonban olyan is, hogy fordító vagy kívülálló ajánl egy kiadónak könyvet. A fordítói pályán általában úgy lehet elindulni, ha saját szövegei is vannak a jelöltnek, és/vagy fordításai jelentek meg folyóiratokban. De történt már olyan is, hogy valaki teljesen ismeretlenül próbafordítást adott le egy kiadónak és „az utcáról” lett fordító. Ilyen csoda azonban nem sűrűn esik.

A hétvége szakmai programja idén is változatos volt. Az ukrán irodalom recepciójáról, a fordítástámogatás jó gyakorlatairól, az újrafordítások eseteiről, a mikrokiadók kezdeményezéseiről szóltak az előadások, és számos workshopon vehettek részt az egybegyűltek. A Van Helyed Alapítvány ösztöndíjasai a Joe Biden elnöki beiktatásán szavaló Amanda Gorman készülő kötetének verseiből olvastak fel. (Mint emlékezetes, a külföldi fordító(k) személyével kapcsolatban volt némi vita.)

A műfordítók igyekeznek nyitni a közönség felé, a szakmai hétvégére például érdeklődők is jöhettek, az egyesület eseményeit pedig a Magyar Fordítóház YouTube-csatornájára illetve saját podcast csatornájukra töltik fel. Rendszeresen (havonta) van nyilvános „könyvcsere” a Három Holló kávéházban, és „Fordítsunk” estek egy könyvesboltban. A programokról az érdeklődők a Facebookon számolnak be. Ezeken szerzők, fordítók személyesen is kontaktálhatók. Illetve a Könyvfesztiválon is rendszeresen jelen vannak standdal, szívesen válaszolnak az érdeklődők kérdéseire.

 
 
Fotó: © Klára Majoros / Magyar Műfordítók Egyesülete Facebook

Ilyen kérdés volt legutóbb, hogy mik a fordítók munkamódszerei. Nos, papír alapú könyvet manapság szinte egyik kiadó sem ad a fordítóknak, ahogy a fordítást sem kinyomtatva, papíron kérik. Általában PDF- vagy Word-file a forrás. A fordításhoz számos elektronikus szótár áll rendelkezésre, tehát jó esetben már lapozgatni sem kell. A gyakorlott fordító jellemzően szinonimákat keres a szótárakban. A szakfordításban használatos CAT (fordítástámogató) eszközök műfordításban nem igazán használhatók, ahogy a mesterséges intelligencia fordítóplatformjai (Google Translate, DeepL) is műfordítás szinten többnyire használhatatlan szövegeket adnak. (Lásd a fenti 'textile dyer' példát.) A szövegbevitel vonatkozásában könnyítés volt az ingyenes speechtexter program megjelenése, ami magyarul is viszonylag korrektül tudta betűkké formálni a hangot. Csak a központozást kellett javítani. Ennél is jobb azonban a MS Word legújabb változatában a „diktálás” funkció. Persze ezt a szövegbevitelt is kell korrigálni, de aki tolmácsmódszerrel tudja blattolni a szöveget, annak kevésbé kopnak a kézízületei. Ami hosszú távon fontos.

A műfordítói közösség elég összetartó, több fórumon is kereshet segítséget, aki elakadt a szövegben valamin. Régebben főként idézeteket kértek (mert ha egy idegen nyelvű könyvben olyan idegen nyelvű idézet van, aminek már van magyar fordítása, akkor azt ki kell keresni a könyvből, filmből), és mindig akadt segítség, akinek megvolt az opusz, és kikereste, vagy emlékezett a szinkronra. Ma, amikor egyre több szövegadat elérhető elektronikusan, inkább kreatív megoldásokban kérnek kisegítést.

Az egyesület tiszteletbeli elnöke, Nádasdy Ádám társaságát lapunk a szombati előadásokon élvezhette. Ott voltak továbbá a szakma más nagyjai is, akiknek neve a fenti szerzők köteteinek kolofonjában található. Ebédnél a kezeket nézve arra gondoltunk, hány billentyűleütés lehet ezekben az ujjakban, vajon hány sort írtak le eddig, hány dioptriát romlottak a szemek. Nyájas olvasó, gondolj a fordítóra és egyéb szövegmunkásokra is, amikor karácsonyra könyvet veszel!

 
Nádasdy Ádám a tanácskozáson
Fotó: © Klára Majoros / Magyar Műfordítók Egyesülete Facebook

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk