„Innen már csak a végső helyre megyünk“

  • - palosm -
  • 2019. április 6.

Sorköz

Peer Krisztián Továbbállni című verse a Sorközön olvasható először, sőt az új kötet, a Nem a sajátod borítója is nálunk debütál.

Pont két éve ültünk le Peer Krisztiánnal egy nagymarosi büfé teraszán beszélgetni. Lesétáltunk a vízhez, Krisztián épp sztoriban volt, közben a Narancs fotósa igyekezett egy képre komponálni a költőt és az unottan fel-alá kolbászolóló dunai hattyút.

Éppen sztoriban volt, egy másikban, amikor telefonon beesett a hír, hogy kész a nyomda, kézbe lehet venni a kötetet. „Megyek fel veletek Pestre ünnepelni“, fordult oda hozzánk, aztán folytatta a sztorit.

A 42 azóta úgynevezett irodalmi siker lett, általában jó kritikákat kapott, hájp is volt körülöte, nem függetlenül persze magához a kötethez hasonlóan kitárulkozó és szókimondó interjúk nagy számától.

Idézek a fent említett nagymarosi beszélgetésből, vagyis Magyar Narancsban megjelent interjúból, már akkor szóba került ez a hájp a kötet kapcsán.

"Én is hallom, hogyan hangzanak a mondataim, de akkor is így érzem. Persze egy naiv hülye lennék, ha azt gondolnám, hogy a Jelenkor kizárólag a szövegek minősége miatt mondott igent az akkor még mindössze húsz kész versből álló kötettervemre. Átlátták azt, hogy a könyvnek lesz egy jól kommunikálható bulvárérdekessége: Petőfi visszatér Barguzinból, hóna alatt egy mappával, e köré lehet kultuszt építeni, a mappa tartalmától függetlenül. Az meg nagyon ősi minta, hogy a csávónak meghal a csaja, és ezt kiírja magából, Orfeusz pengeti a lantját a szirtfokon. Ráadásul gyász­esemény mindenki életében előfordul. Gondolom, azt reméli a kiadó, és én is, hogy emiatt áttöri a kötet a nyolcszáz szakmabeli és bölcsészhallgató szűk körét. És ezek elég egyenes szövegek, a bérszámfejtő is elsőre érti, miről van szó."

Két év telt el, és nemsokára érkezik a következő kötet.

Visszaadom a szót a dunaparton sztorizó Peernek, főleg hogy az új versben is felmerül a költözés és a végső hely motívuma.

Zsófi kint élt egy darabig Kanadában, én meg leköltöztem egy fűtetlen nyaralóba a Búbánatvölgybe, olyanokat olvastam, mint Austertől A végső dolgok országa. Gondoltam, most megnézem a létezés leg­alját. Ennek az lett a vége, hogy ököllel kellett beütni a jeget a lavórban, hogy a szakállamra tudjak lötybölni egy kis vizet. Egy szerencsétlen fasz voltam, semmit sem tudtam. Aztán rájöttem, hogy ez mind kurva nagy kamu, szimuláció, még mindig lefele tempózom, pedig az alján az ember minden erejével felfele tör.“

Sokáig iszonyodtam a felelős felnőtt élettől, úgyhogy inkább a Ráckertben súrlódtam és pofáztam mindenkinek, toltam az önreprezentációt évekig. Amikor a tömött belvárosban csütörtök este bebaszva, beszíva és beszpídezve mégis Zsófival telefonálgatok, mert úgyis vele a legjobb beszélgetni, akkor feltettem a kérdést magamnak: minek jöttem a belvárosba? Ezért is költöztünk ide. Sokkal jobban szeretem, ha lejön ide egy barát, sétálunk a gáton, isszuk a laza fröccseinket és elmélyül a beszélgetés.“

"Vége annak az önsorsrontásnak, aminek lényege, hogy csak azért is ellene megyek minden elvárásnak, ez már nem opció, mert ez már nem az én életem, ezzel már tartozom neki. Felébresztett, már a kapcsolat közben is, és végérvényesen a halálával. Most már nem fekhetek vissza. Mit szólna?"

Az interjúban a „Here bácsi nem szereti a gyerekeket“ kezdetű mondat is szerepel, de azt a részt már tényleg nem idézném itt be.

Inkább L. Varga Péter Élet és Irodalomban megjelent kritikájából citálnék egy találó részt:

A könyvtárgy maga egyszerre vési be egy fordulóponthoz érkezett élet számadatát (42, a frontborítón), valamint a nyitás/zárás/lapozás, az elrejtés és a feltárulkozás változó taktilis-materiális eseményeit. Az említett műveletek kikényszerített ismétlése az olvasás lehetővé tétele érdekében leképezi azt a monotóniát is, amit a gyászmunka megkövetel: a tragédia (szövegszerű) feldolgozását, az emlékek szétszórását a (tárgy)környezetben és a natúrában, valamint a sérülékeny kötet lapjain.

Bedecs László szintén az ÉS-ben így fogalmazott: "A szerelemi líra mindig a vallomás igazságán alapul: a szerelem megvallása csak valóságos lehet – a másik halála azonban idővel a szerelmet is megöli. A gyász költészete viszont épp a valóság tagadásából indul ki, és annak kényszerű elfogadásáig jut el. A szerelmi és a gyászlíra ellentétes irányú mozgása adja azt a feszültséget, amelyben a beszélőnek újra meg kell találnia önmagát és a továbbélés lehetőségét, formáját, értelmét. Az „özvegyi fátyol” kérdésének kötetbeli megjelenése ezért épp az emlékműállítás posztromantikus provokációja, a kapcsolat idealizálásának ellenpontozása. Merthogy a beszélő férfi nem tesz mást, mint amit minden alanyi költő: saját életének autentikus megalkotására és megértésre törekszik."

Peer Krisztián új kötete, a Nem a sajátod az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg a Jelenkornál. A Továbbállni című verset a Sorközön olvashatják először — közvetlenül a már említett portré alatt. Végül csak beúszott az a hattyú a háttérbe.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Peer Krisztián: Továbbállni

 

Még egy költözést nem élek túl.

Pedig kénytelen leszel.

Innen már csak a végső helyre megyünk,

oda csinálunk gyereket.

Jól gondold meg,

mit kívánsz.

 

Megszabadulni a bugyijaidtól

és a bundáidtól.

Ami nem kell jelmeznek,

megy a homelesseknek,

csak intézze más.

Kiégetve nagyobb a seb.

Van bennem egy üreg, az adja a hangot.

Elnyeltelek.

 

– Tudtad, hogy a ruhatár része a melónak.

Még egy költözés, és képet is kidobsz.

– Azt soha.

– Akkor majd a gyereked.

false

Figyelmébe ajánljuk

A kis pénzrablás

  • - ts -

Gyakorlatilag másodpercre ugyanakkor járunk Németország történelmében, mint a Good bye, Lenin! hősei. Az ország még két részben van, de a fal már ledőlt, a tegnap még oly zord határőrök már csak az üstöküket vakargatják, s nézik, hogyan suhannak el a Barkasok.

Papírpapság

Tradíció és haladás – a művészetektől a politikáig évszázadok óta ez a kettő harcol egymással, miközben a békésebb időszakokban jinként és jangként egészíthetik ki a másikat.

Becsap

  • Kiss Annamária

Irtó hangosan, ajtócsapkodással és kiabálással kezdődik a Budaörsi Latinovits Színházban tíz éve színpadra állított, most pedig a Vígszínházra hangszerelt Liliomfi-előadás. Ifj. Vidnyánszky Attila rendezte, és Szigligeti Ede nyomán Vecsei H. Miklós írta a szövegkönyvet és a dalszövegeket.

Keserédes felelősség

A szülővé váló női művészek munkásságába rendszerint valamilyen módon beépül az anyaság témája. Ezt a műkritikusok és a kollégák rendszerint egyfajta kitérőnek tekintik, ami után a művész visszatérhet az „igazi” művészethez.

Egy tipikus NER-karrier

Magyar Péter fent említett sajtótájékoztatója után egy eddig viszonylag ismeretlen informatikai vállalkozó, Vertán György is a reflektorfénybe került, mivel Magyar azt állította, hogy volt felesége, Varga Judit, illetve volt barátnője, Vogel Evelin Vertántól kap „apanázst”, az egyik átutalással, a másik készpénzben. Mindez azért zajlik így, mert az üzletember Kubatov Gábor barátja.

A kezükben robbanhat föl

Egészen elképesztő, mi zajlik itt vasárnap délután óta, amikor Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Fidesz manipulált, részben mesterséges intelligencia segítségével előállított hangfelvételekkel lejáratókampányt indít ellene.

„Sorok kígyóznak”

A színházi rendezés mellett foglalkozik képzőművészettel, irodalommal, filmkészítéssel. A kijivi alkotó egészen 2013-ig sokszor dolgozott magyarországi színházakban rendezőként és – főképp Vidnyánszky Attila rendezéseiben – díszlettervezőként. Aztán visszatért hazájába, a háború kitörése is ott érte. Az ukrajnai színházi állapotokról kérdeztük.

Mindent a 25-re

Az Orbán-kormány továbbra is töretlen lelkesedéssel várja az új amerikai kormányzat hivatalba lépését. Pedig ez nemigen fogja segíteni a 2025-ös magyar költségvetés kulcsfontosságú sarokszámainak teljesülését.