Példákat könnyen találunk mindenfelé – és nem csak azért, mert mindannyiunknak volt olyan osztálytársa vagy barátja, aki jobban rappelt, mint Ganxsta Zolee, szebben táncolt, mint Medveczky Ilona, vagy úgy színészkedett, mint Jászai Mari, mégis valami dögunalmas irodában kötött ki, ahol álmodni sem merhet a rivaldafényről.
Egy hasonló sztori pár éve Oscar-díjat is ért, amikor a Rodriguez nyomában című dokumentumfilm bemutatta, hogyan kényszerült a hatvanas évek egyik legtehetségesebb amerikai rockzenésze a zeneipar kegyetlensége miatt arra, hogy építőmunkásként keresse kenyerét, miközben zenéje egy kalózkópiának köszönhetően közel egymillió dél-afrikai háztartásba jutott el.
Vagy kérdezhetjük, kinek mond valamit Claudette Colvin neve, aki 1955-ben, 15 éves fekete amerikaiként elsőként tagadta meg, hogy átadja a buszon ülőhelyét egy fehér bőrű utasnak. Valószínűleg nem sokaknak, hiszen a történelemkönyvekben Rosa Parks neve szerepel, aki pontosan ugyanígy lázadt az Egyesült Államok szegregációs törvényei ellen, csak épp kilenc hónappal később.
| ||
Barabási könyvében a siker hollywoodi értelmezését használja, azaz a hírnév, a szakmai elismertség és az ezek révén megszerzett vagyon egyfajta elegyét tekinti sikernek – így vizsgálódásainak egyaránt tárgya az első világháború alatt nyolcvan vadászgépet kilövő vörös báró, a puszta létezése okán híres Kim Kardashian, a Harry Potter révén világhírnevet szerző J. K. Rowling és a relativitáselméletet kidolgozó Albert Einstein.
| ||
És hogy mire jut végül a szerző? Barabási megállapítja, hogy a sikeres emberek általában tehetségesek valamiben, emellett kitartók, és jól tudják képességeiket marketingelni. Az agilisség fontos, akárcsak a szerencse, és a jó kapcsolatok (vagyis a hálózat), amelyek nélkül egészen könnyű elcsúszni a siker lejtőjén – ahogy tette azt egy bizonyos Douglas Prasher, aki hiába gazdagította Nobel-díjat érő felfedezéssel a kémia tudományát, rossz előadó képessége miatt soha nem részesülhetett a sikerből – a babérokat kutatótársai aratták le, ő maga pedig egy autókereskedés alulfizetett alkalmazottjaként volt kénytelen tengetni napjait.
Ha viszont a sikerkomponensek megfelelő elegyével vagyunk ellátva, a sikerünk határtalan lehet: hiába tehetségesebb például Tiger Woods csak egy icipicivel a többi profi golfozónál, a bankszámlakivonata arról árulkodik, hogy az a pici plusz képes megsokszorozni a neki kijáró materiális és szimbolikus elismerést. Kiderül az is, hogy a sok kitűnő ember közül sokszor csak a véletlennek köszönhető, kit tekintünk a legjobbnak, hogy sokszor a zsűrik is csak vaktában osztogatják az elismeréseket, és hogy egy kis kezdő löket, akárcsak a csapatmunka, hatalmas segítség lehet.
Ha valakinek mindez banálisnak tűnik, esetleg arra vágyik, hogy a könyv sikerreceptet kínál arra nézve, hogyan fog a többiek fölé emelkedni, jobban teszi, ha más olvasnivaló után néz. Ha viszont valaki szeretne egy kicsit belelátni Barabási (és csapata) munkájába, és – még ha csak felületesen is – megismerkedni azokkal a kutatásokkal, amelyek megvizsgálják, minek is köszönhető, hogy az esetenként száz ugyanazon témában publikáló természettudós közül melyik három kapja végül a Nobel-díjat, vagy mitől függ, hogy egy festőművészre siker, pénz és csillogás vagy egy életen át tartó éhezés vár, az nem tehet ezzel a könyvvel rossz lóra. Aki viszont mélyebbre ásna, és magukra a modellekre is kíváncsi, inkább az eredeti tanulmányokat olvassa, jobban jár velük.
Fordította: Bujdosó István. Libri Kiadó, 2018, 280 oldal, 3999 Ft
