Weöres Sándornak van egy gyerekverse, A galagonya, amit Sebő Ferenc is feldolgozott, orientalista hangú fuvolával, arab ízű dallammal: „Őszi éjjel / izzik a galagonya / izzik a galagonya / ruhája.” Mindenki ismeri, kicsi és nagy, gyerek és felnőtt, és nem csak a szavak miatt bravúros, hanem a formája miatt is: a galagonya ritmikus szó, szinte halljuk a dobütéseket, a mondanivaló pedig enigmatikus. Mi az, hogy a galagonya lánnyá válik, és miért kezd sírni? Nem tudjuk pontosan, éppen ezért működik a vers úgy, mintha varázsige lenne. De ha valaki hallotta a dalt vagy a költeményt gyerekkorában, talán arra is emlékszik, milyen érzéseket ébresztett benne: magányt, felemelő szépséget, az őssszel beköszönő halálélményt, és az azzal járó metamorfózist. És ha felnőttkorunkban újra elénk bukkan Weöres szövege, a kíváncsi olvasó hozzáfoghat az elemzéshez, találhat metaforát, szinekdochét, feltűnhet neki, hogy a négy rövid szótagból (ga-la-go-nya) és az utána következő amphibrachiszból (ru-há-ja) neve is van, a proceleuzmatikus metrum – de hát ez már csak verstechnikai érdekesség. A hatás alighanem akkor a legerősebb, amikor nem akarunk betörni a költő műhelyébe, egyszerűen csak hagyjuk, hogy a vers megragadja a képzeletet. És bármennyire rejtélyes a strófa, a gyermeki lélekben a mag termékeny talajra hullik.
Valahogy így működnek Kiss Ottó gyerekversei is, bár nincsen bennük rím és a versek metruma sem kötött. Többnyire a svéd gyerekversekkel rokonítják a Csillagszedő Márió verseit, hiszen egyszerre fedezzük fel bennük a gyerekszáj ártatlan elszólásait és valamiféle végtelen bölcsességet. A Csillagszedő Márió húsz éve Az év könyve volt, sokáig szinte lehetetlen volt beszerezni, aztán megjelent újra, most pedig megint – Kiss Ottó hatvanadik születésnapjára időzítve –, immár az ikerdarabjának szánt Ég Bolt című kötettel együtt.
„Ma szerencsés napom volt: / találtam egy négylevelű lóherét.”
Ilyen vers is szerepel az első kötetben, és a fenti részlet jól illusztrálja azt a finom humort, ami a szerzőre jellemző. Vajon ez már szerencse? Tudunk értékelni egy négylevelű lóherét önmagában, vagy kell még valami, hogy tényleg mázlink legyen? Egy másik versben jégvirágokról van szó ablakon, amiket Márió legszívesebben csokorba kötne – de hát ezek tényleg olyan virágok, amiket nem lehet leszakítani, csak ott és akkor, csak a saját helyükön van értelmük. Egy harmadik rövidke költemény szerint: „A mélység az ugyanolyan, mint a magasság. / Csak máshonnan kell nézni.” Ez sem bonyolult, de mégis beeszi magát a gyerek fejébe, és talán évtizedek kellenek hozzá, hogy leessen, Hermész Triszmegisztosz örök alapelvét hallotta, csak más köntösben.
A Csillagszedő Márió ideális olvasója öt-hatéves gyerek, vagy annál idősebb. A könyv nem csak taoista és keleti bölcsességeket visszhangoz, hanem az élet szomorkás helyzeteiben is segít: az apa távol van, a szülők talán válnak, és ezzel a gyermeknek is meg kell küzdenie. Jó, ha tudjuk, hogy minden összeér és elválik egyszer, ahogy az évszakok múlnak, és ez alól talán apa meg anya sem kivétel.
Idén megjelent Kiss Ottó Ég Bolt című kötete is. (Mindkét könyvet Paulovkin Boglárka illusztrálta, a rajzok most először jelennek meg színesben.) Ennek a főhőse nem Márió, hanem egy tizenkét-tizenhárom éves kislány, aki olykor okosabb és bölcsebb, mint a szülei: „De ha a házastársak harcolnak egymással, / akkor bármelyikük győz, úgyis mind a ketten veszítenek.” A kötet a kislány szemszögéből dolgozza fel egy válás történetét, egy betegség lefolyását, kórházi látogatásokat, sírásokat és megvigasztalódást, és a nagypapa elvesztését.
Hogy ezek tabutémák-e, abban nem vagyunk biztosak, de abban igen, hogy egyik-másik vers csak később fedi fel majd magát a kiskamasz olvasó előtt, de most sem marad hatástalan. Legalább annyiban, hogy viszket tőle az ember fantáziája.
Kiss Ottó: Csillagszedő Márió; Ég Bolt. Móra Kiadó, 2023, 72 + 72 oldal, 2999 + 2999 Ft
