Magyar Narancs: A Google keresője félregépelésnek gondolta az eltérést, amivel elkezdett foglalkozni, mert érdekli a keresőoptimalizálás. Lehetett kezdeni valamit a Google magyar fafejével?
Balla D. Károj: A Google kereső algoritmusa fejlett mesterséges intelligencia. Képes szemantikus keresésre és arra is, hogy gépi tanulással gyarapítsa tudását. Okos és találékony. J betűs kereséseknél remekül kezeli a problémát, ha például begépelem a veszéj szót, javaslatként azonnal felkínálja az elipszilonos verziót, és első találatként kidobja az 1862-es Czuczor–Fogarasi-féle szótár digitalizált állományának LY címszavát az állítással, hogy ez a betű „kiejtve a keményebb l-nek lágyított módosulata”, továbbá „a hanyag kiejtésben … j-vel cseréltetik fel”, és a példák közt a veszéj mint hanyag kiejtés szerepel. A Google ezzel rátapintott a lényegre: ami bő másfél évszázada hanyag kiejtés volt, az ma a nyelvi norma. Az internetes keresésben tehát a nem szabájosan beírt szót a szoftver jól kezeli, ám amikor magában a webes tartalomban vannak rendhagyó j betűs előfordulások, azok nehezen jönnek elő szabájos elipszilonos kereséssel. Ha például azt szeretném, hogy az első hely keresőszóval az én weblapom kerüljön az élre, akkor nem célszerű a szövegben a standard változattól eltérnem, mert sorra meg fognak előzni a szótári szabványt betartó honlapok. Mivel a keresőoptimalizálás célja épp az oldalak előbbre juttatása, webszövegíróként nem különcködhetek. A tanulékony Google azért ojkor szépen megoldja a gordiuszi elipszilont. Ha épp az elipszilon szóra keresünk rá, akkor bizony az én pontos j-ktől tarkálló weboldalam az első találat.
MN: Mit lehet mondani arra az érvre, hogy egy magyar írónak, kivált egy „határon túli” magyar írónak az a dolga, hogy tíz körömmel őrizze a hagyományokat?
BDK: Én a hagyománytörést, az újító szándékot egy alkotó esetében magasabbra értékelem, mint a nyomkövetést. A határon túli magyar íróknak szánt kisebbségi GPS-t határozottan elutasítom, és az előíró, elváró érveléseket általában lepattintom – és nem csak ebben a kérdésben. Mert nem csupán a nyelvhasználatról, nemcsak az írói magatartásról, hanem a magyarsággyakorlásról is alapvetően mást gondolok, mint azok, akik eltelnek az identitásmentő szereppel, és ezt a szerepet rajtam is számon kérnék. Tíz körmömet hamarább festeném szivárványszínűre, semhogy ojasmit őrizzek vele, ami korlátol, beszűkít, vagy arra ösztökél, hogy saját (nyelvi, nemzeti vagy akár vallási) hagyományaimat és értékeimet felsőbbrendűnek tartsam. A magyar nyelv nem isteni eredetű, nem kiváltságos és nem is ősibb az etruszkokénál, a magyar igazság a Kárpát-medencében nem erősebb, mint a szerbek, románok, ruszinok, szlovákok igazsága, a keresztény hit nem áll feljebb, mint a datojapálma szellemét imádó őserdőlakó hite. És ennek a szemléletemnek nincs sok köze ahhoz, hogy viccesen Kárpátallyának írom-e szűkebb pátriám nevét, merthogy én ebben a határon túli magyarságomban kozmopatrióta és lokálpolita vagyok. És igenis tisztelem az elipszilont, főmet meghajtva épp most avatom fel az emléktábláját.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
