Kriminek közepes, de az angol foci világát tökéletesen bemutatja

Sorköz

Philip Kerr a brit labdarúgás mindennapjaiba kalauzoló sorozatának első darabja, a Kieső helyen érdekesen induló történet, de a végére ellaposodik. Miért olvassuk el mégis?

Kedves Olvasónk! A Sorköz Olvasni muszáj sorozatában megmutatjuk: a Narancs szerzői nem csak írnak, olvasnak is a maguk örömére. Olvasnak és újraolvasnak régi és újabb klasszikusokat, méltán és méltatlanul elsüllyedt szerzőket, elfelejtett, a polc mögé csúszott könyveket és korábbi korok sztárkönyveit, véletlenszerűen vagy valami különös összejátszás révén elibük sodródott műveket. És élvezik!

A London Citynél minden együtt van, ami egy stabil, az angol bajnokságban, a Premier League-ben jól teljesítő, de mégsem sztárcsapathoz szükséges: egy ukrán milliárdos tulajdonos, egy zseniális portugál edző, jól összerakott szakmai stáb, jó játékosok, fanatikus szurkolótábor, elképesztő hangulatú stadion. A London City nem topcsapat, de azért mindig számolni kell vele. A másodedzőt Scott Mansonnak hívják, és ő a történet elbeszélője. A történetben pedig az okozza a bonyodalmat, hogy az egyik hazai bajnoki mérkőzésre nem érkezik meg Joao Zarco, az edző (Angliában: menedzser). Manson irányítja a csapatot, nyernek is, csakhogy utána kiderül, Zarco azért maradt távol, mert meghalt, jobban mondva gyilkosság áldozata lett.

Innentől kezdve indul a krimi, amelynek szereplői felfoghatatlan összegeket kereső sportvezetők, játékosügynökök, focisták; ellenszenvesnek ábrázolt rendőrök, nyomozók (egy jó fej van köztük, ő lesz Manson új barátnője a történet végén); több más mellékszereplő: a klub alkalmazottai, kiöregedett focisták, munkások és még sokan mások.

A könyv gerincét természetesen a bűntény képezi, de a közeg, a szcéna az angol foci világa. Edzések, meccsek, az öltöző, a stadion. A kettő sajnos nincs egyensúlyban a regényben. A krimi, bár kétségkívül izgalmasan indul, de közhelyes, lapos. Egy idő után nem tud érdekfeszítő lenni – arra várunk, derüljön már ki, ki ölte meg Zarcót, ám helyette óhatatlanul Manson okoskodásairól szól a történet. A főszereplő nem túl szerencsésen megrajzolt figura: annyira szimpatikus karaktert akart Kerr, hogy a végeredmény ezzel ellentétes lett. Egy kifejezetten idegesítő, akciófilmek főhőseire hajazó, sablonos típus.

Manson, aki a szerző két másik regényének is főszereplője, maga a megtestesült tökéletesség. Kiderül róla, hogy magasan képzett, nyelveket beszélő szakember, kiváló edző, elsőosztályú nyomozó, mert persze a bűnügyet is ő oldja meg. Ez már a regény vége, de itt jön el a pillanat, amikor a csalódásunk teljes lesz. A gyilkosság leleplezésére, minden krimi csúcspontjára mintha elfogyott volna az író ötlete, kiüresedett volna a fantáziája. Silány, nem is teljesen érthető és nem is teljesen életszerű befejezést kapunk. Ezért rágtuk át magunkat 336 oldalon? Ennyi az egész? Nem tudjuk, hogy a Scott Manson-sorozat másik két része jobb-e; a Kieső helyen krimiként nem teljesít jobban közepesnél.

Ami viszont remekül sikerült és a bűnügyi szállal ellentétben abszolút hiteles a regényben, az az angol foci világának bemutatása. A Premier League Európa talán legerősebb bajnoksága (legalábbis napjainkban, de a könyv keletkezésekor, 2014-ben sem volt nagyon más a helyzet). Őrült világ ez elképesztően erős, világszínvonalú csapatokkal, sztáredzőkkel és -játékosokkal. Itthon hétről hétre telt házas stadionokat, pörgős, szédületes iramú meccseket láthatunk belőle a tévéközvetítések során.

Ami egy ilyen meccs a tévében, az a Kieső helyen könyvben.

A szereplők és a cselekmény valósággal alkotott párhuzama jól átjön. Zarco alakjánál képtelenség nem a megosztó személyiségű portugál edzőre, a Premier League-ben is dolgozott José Mourinhóra asszociálni. A London City ukrán milliárdos tulajdonosa a Chelsea-t 2003-ban megvásárló Roman Abramovics orosz oligarchát juttatja eszünkbe. Jól érzékelteti, milyen pénzek forognak az angol bajnokságban, amikor Manson egy kollégájával arról beszélget, az egyik játékosnak nem a havi keresetét, hanem a heti bérét kell megmondani, mert akkora összegről van szó, hogy csak így képes felfogni. Megkapja a magáét a katari vb-rendezés (ez nyilvánvalóan Kerr kiszólása a regényből), láthatjuk, hogyan fonódik össze a foci a legnagyobb volumenű, sokszor piszkos üzleti tranzakciókkal, és mennyit kaszál ebből egy menedzser, egy játékosügynök.

Kerr jól ismerte és nyilván szerette az angol focit. Krimiből nem, de erről a közegről, erről a világról élvezetes könyvet írt.

Philip Kerr: Kieső helyen. Jaffa Kiadó, Budapest, 2015, 339 oldal. Fordította: Illés Róbert

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.

„Itt nyugszik fiam, Marcel”

A holokauszt minden tizedik áldozata magyar volt. Köztük azok is, akiket a kevéssé közismert északnémet lágerrendszerben, a Neuengammében pusztítottak el. Miért fontos az emlékezés, és hogyan fest annak kultúrája? Mit tehetünk érte, mi a személyes felelősségünk benne? Hamburgban és a környező városokban kerestem a válaszokat.