Magyarország nagyon izgalmas helynek tűnik Stefano Bottoni Orbán-könyvében

Sorköz

Stefano Bottoni Orbán-könyve semmi újat nem mond, csak történészi módszerekkel elemzi Magyarország elmúlt negyven évét. Ha nem itt laknánk, akár rajonganánk is ezért a történetért.

Vékony jég történészi eszközökkel történelmi könyvet írni úgy, hogy a szóban forgó esemény még tart. Főleg, ha egy olyan, állandóan változó rendszerről beszélnük, mint a 2010 óta velünk élő Nemzeti Együttműködés Rendszere. Stefano Bottoni, a Firenzei Egyetem docense, az MTA egykori munkatársa márpedig megírta a NER-történelmet – eredetileg olasz nyelven, majd a Magyar Hang kiadásában némi közösségi támogatással a magyar fordítás is megjelent. A hatalom megszállottja című könyv létrejötte azonnal izgalmas kérdést vet fel: olaszul és úgy általában külföldön őrült érdekes lehet a magyar helyzet áttekintését olvasni, de vajon mi újat tud mondani Bottoni a magyaroknak úgy, hogy ebben élnek 13 éve? Érdekes-e elolvasni sokadjára is Orbán Viktor jobbratolódásának történetét, háborúját Simicskával és viszonyának változását a Nyugathoz?

A válaszok a kérdésekre sorrendben: semmit, igen és igen.

 
Bottoni: A hatalom megszállottja c. könyve a bemutatón
Fotó: Kerpel-Fronius Gábor/Facebook
 

Ha valaki ugyanis bennfentes újdonságokat vár Stefano Bottoni könyvétől, ami Orbán Viktor politikusi karrierjén keresztül mutatja be főleg a rendszerváltás óta eltelt magyar változásokat, az ne reménykedjen: nincsenek névtelen megszólalók és világrengető leleplezések, csak 288 oldalnyi nagyon alaposan lábjegyzetelt kortárs történelem Magyarországról. Ebben a tekintetben hasonlít Rényi Pál Dániel két éve megjelent Orbán-könyvére:

nem attól lesz érdekes, hogy exkluzív információk tömegét szállítja, hanem attól, hogy egyben elmesélve sokkal keményebb a magyar sztori, mint amilyennek a hétköznapokban tűnik.

Akár arra is alapot adhat, hogy ki merjük mondani: a modern magyar történet nemzetközi mércével mérve is izgalmas és megdöbbentő, pedig olyan versenytársai vannak, mint Szerbia, Belarusz vagy akár Oroszország. Szerencsére élni jobb itt, mint a felsorolt országokban, de Bottoni nem is az életminőséget meséli el, hanem azt, hogyan és miért éppen mi lettünk szimpatikus kis országból az a hely, ahol a konteósok és egyéb habókosok nem az internetes kommentfolyamok legmélyén vannak, hanem minisztériumokban dolgoznak

StefanoBottoni_1946_1250_top_story_lead.jpg

 
Stefano Bottoni

A könyvbe nem került bele a nyomda neve, és olyan nagyon ki sem akarták adni, ami valahol furcsa, máshonnan nézve érthető: furcsa, mert ahogy említettem, semmi olyan nincs benne, amit ne lehetett volna korábban is elolvasni, ugyanakkor érthető, mert egy olyan országban, ahol nem megfelelően elhelyezett lájkokért vagy kommentekért is elveszthetjük a munkahelyüknet, kifejezetten rizikós kiadni egy tárgyilagosan elmesélt történetet arról a 40 évről, ami alatt a magyar nemzet különösebb kényszer nélkül választotta újra Kádár Jánost a tudatos állampolgári viselkedés és hasonló hülyeségek helyett.

Bottoni könyvének komoly erénye, hogy nem akarja elvitatni, hogy Orbán Viktor tehetséges politikus.

Csúnya állításokat tesz róla, de ha a politikát nem a dolgok jobbá tételének tudományaként, hanem hatalomtechnikai menetelésként értékeljük, akkor valóban tehetséges. A hatalom megszállottja ettől függetlenül nem állítja, hogy bármiféle komolyabb terv vagy szándék lenne a NER mögött: magát Orbánt is inkább a körülményekhez való alkalmazkodás mestereként tiszteli, mint bármiféle komolyan vehető társadalmi vízióval rendelkező vezérként

Nagyjából végigvezeti az olvasót Bottoni minden fontosabb politikai fordulaton a rendszerváltás óta, értelemszerűen kicsit súlyozva: a négyigenes népszavazás az ország fejlődése szempontjából döntő jelentőségű volt, de összességében a jelenkori Fideszre összességében kevéssé van hatással, ellenben hosszasan elemzi a 2008-as, ún. szociális népszavazást, amikor a Fidesz akkorát ütött az addig piacpártiságával hódító balliberálisokon, hogy azt azóta sem heverték ki. 

A hatalom megszállotja legérdekesebb üzenete finom mítoszrombolás: bár sokan hajlamosak úgy gondolni, hogy az 1998 és 2002 közti Fidesz-kormány különösebb probléma nélkül futó polgári buli volt, a korabeli nyilatkozatokból kiderül, hogy Orbán az atlantizmust és az EU-t is inkább eszköznek és gazdasági racionalitásnak fogta fel, mint erkölcsi célként. Izgalmasan öregedtek akkori gondolatai, hiszen rajta kívül maximum az akkor még teljesen marginális szélsőjobb merte kimondani, hogy van ám élet az Európai Unión kívül is, ha esetleg nem vennének fel. Apropó, szélsőjobb: Csurka István öröksége is külön elemzést kap a könyvben, ráadásul jóval árnyaltabbat, mint a szokásos „mindenben igaza volt-büdös náci” kettősség. Csurkát egy önmaga tényleges jelentőségénél nagyobbra nőtt figuraként írja le, akinek a félperiféria becsapott államainak sértődött kifakadásaiból mostanra bevallottan nagyon sokat merítenek a Fidesz politikusai. Azokkal a hol diszkréten, hol kevésbé diszkréten xenofób és antiszemita gondolatokkal, amikkel 1998-ban öt százalékot és rétegpárti státuszt lehetett elérni, 2023-ban „szerencsére” már a fősodorba lehet kerülni és kétharmadot szerezni.

 
Orbán Viktor beszédet mond a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara és Katasztrófavédelmi Intézete tisztavatási ünnepségén 2023. július 1-jén
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Bottoni nem fukarkodik a személyes kritikával sem: az például különösen pontos meglátásnak tűnik, hogy a Gyurcsány Ferenc előtti szocialista vezetők tulajdonképpen vízió nélküli menedzserek voltak, ahogy az is, hogy a kádári magyar embernek olyan borzasztó sok oka nincs ragaszkodni a demokráciához. Kádár értelemszerűen többször előkerül, és nem csak előzményként. Bottoni azt állítja, a Nyugat és a Kelet közti hintapolitikát és a családközpontú világmagyarázatot is onnan emelte át és modernizálták Orbánék, hiszen a magyarok már generációk óta egyedül a családjukban bíznak.

Ez az a családmodell, amit mindenki ismer: az ilyenben „ne politizáljunk az ebédlőasztalnál”, „maradj ki ebből, csak bajod lesz belőle”, „ezt majd a hatalmasok eldöntik”.

És persze a kádári család nem aktivistáskodik, nem szervezkedik civil módszerekkel, és mivel nincsenek civilek, nincs is olyan réteg, ami kikényszeríthetné a változást. Persze nem is kellene kikényszeríteni, hiszen majd valaki ott fent úgyis eldönti helyettünk.

Stefano Bottoni szerint ezt a rendszer választáson már lehetetlen leváltani. Ez persze erős kijelentés, hiszen papíron a 2022-es választást is megnyerhette volna az ellenzék , viszont mégsem lehet szabadulni attól a gondolattól, hogy a rendszer mostanra úgy van tervezve, hogy még egy esetleges Fidesz-bukás ellenére is maradjunk a NER-ben. Lehangoló megállapítás, ahogy maga a könyv sem túl optimista. Sőt, optimizmusra egyedül az adhat okot, hogy A hatalom megszállotját villámgyorsan újra kellett nyomni, ugyanis több eladási listát is vezetve gyorsan elfogyott. Ezek szerint legalább annyi embert érdekel még a NER mélyebb elemzése annál, hogy „ezek lopnak”.

Azon már régóta megy a vita, hogy van-e egyáltalán értelme ezeknek az elemzéseknek, de A hatalom megszállotja elsőre úgy tűnik, elvégez egy régóta várt feladatot: hol vitaindítóként, hol tisztázásként foglalja össze röviden, ok-okozati összefüggésekkel, hogy jutottunk el a 2023-as állapotokhoz. Ha ezt megértjük, esetleg megpróbálunk vele vitázni, már közelebb jutunk ahhoz, hogy majd amikor másodszorra is kap egy esélyt Magyarország, akkor talán kicsit jobban csinálja.

Stefano Bottoni: A hatalom megszállottja. Alhambra-Press Kommunikációs Bt., Budapest, 288 oldal, 5990 Ft

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Móricka evangéliuma

Semmi nem áll távolabb a keresztény szellemiségtől, mint a magas áhítatossági kvóciensű elmélkedések magáról a Történetről, de talán egyetlen kifejezésforma sem produkált annyi fércművet, mint a film.

Rap-szódia

Misztikus hangulat, a forgószínpadon egy kettéhasított vár, eleve ferde elemekkel, amelyek épp eldőlni készülnek. A látvány (díszlet: Horesnyi Balázs) rögtön megteremti az alapérzetet: minden szétesni látszik Veronában a két család viszálya miatt. Egy cseppnyi költőiség még így is kerül mindennek a tetejébe: égi jelenségként érkezik Júlia ágya, ahol újdonsült férjével, Rómeóval elhálhatják a nászéjszakát.

Szegvár, retúr

Még előző kötetében, a Lányos apában írta Grecsó Krisztián, hogy két évtizede az édes­apjáról szeretne írni. „Gyakoroltam, készültem, megbocsátottam, fejlődtem, aztán felejtettem, kidobtam mindent, gyűlöltem, visszaestem.”

Vissza a kenguruhoz

„Mi az a gondolati, szemléleti újdonság, amely a csalogató, modern kísérőzenén, a színes képeken, a megvalósult filmben átsugárzik? Sajnos nem több, mint hogy a Levi’s vagy a Lee Cooper márkájú farmerdzseki alatt is doboghat becsületes munkásszív” – írták találóan A kenguru című filmről 1976-os bemutatója után a Filmvilágban.

Tájékozódunk

Egy héttel azután, hogy az Egyesült Államok pénzügyminisztériumának illetékes szerve szankciós listára tette Rogán Antalt a magyarországi rendszerszintű korrupcióban betöltött szerepe miatt, összeült az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága.

A harmadik köztársaság kapujában

Száz napot kellett várnia a kormányalakítási felkérésre a pártvezető Herbert Kicklnek, noha az Osztrák Szabadságpárt az élen végzett a tavaly szeptemberi választáson. Az államelnök Alexander Van der Bellen mindent megtett, mégsem tudta elkerülni a szélsőjobboldal kormányba hívását.

Elveszett eszmények

  • Bretter Zoltán
Tudtuk, nem tudtuk, az elmúlt több mint kétszáz évben a következő gondolat szabta meg életünket: „A felvilágosodás az ember kilábalása maga okozta kiskorúságából. Kiskorúság az arra való képtelenség, hogy valaki mások vezetése nélkül gondolkodjék."

Nem lehetetlen lekerülni az amerikai szankciós listáról, de bajos lesz a Rogán elleni szankció visszavonatása

Egy nappal azután, hogy az Egyesült Államok szank­ciós listára helyezte Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterét, a magyar kormány sajtója „David Pressman kicsinyes bosszújaként” igyekezett beállítani a történteket. Lázár János miniszter egye­nesen megfenyegette a nagykövetet: a későbbiekben „kerülje el ezt az országot”.

Hatvan, hetven, nyolcvan, száz puszta

Az autoriter rendszerek kiépülésének egyik legbiztosabb jele, hogy a vezető mellől lassan eltűnnek az egykori harcostársak. Ez általában az autoriter vezető hatalmának megszilárdulásával és korlátlanságának növekedésével egy időben történik. Helyüket a klán tagjai veszik át.