„A szülés úgy átváltoztatott, hogy nem ismerek magamra.”
Nem tabu, de nem is kifejezetten szépirodalmi téma a szülést követő megváltozott élethelyzet, ahogy a szülés utáni depresszió sem. Kevesen, és ők is csak érintőlegesen írnak az anyaság paradox élethelyzetéről, így adekvát a kérdés, hogy leírta-e valaha valaki az irodalomban, mivel jár egy csecsemő pelenkacseréje. De a közbeszédben sem sok figyelmet áldozunk arra, hogyan változtatja meg az élet valóságát az anyaság és a szélsőséges helyzeteket eredményező gyermekágyi időszak. Pedig egy gyermek születése nem csak a babaillatról, puhaságról, és cukiságról szól.
A fogantatástól a változás állandó. Az anyává válás nem csak pozitív konnotációkkal jár.
„Valaha műfordító voltam, ma tejcsarnok.”
– írja a magyar származású Szilvia Molnar első regényében, az Üvegházban a szülést követő első hetekről. A szerző Magyarországon született, Svédországban nevelkedett, jelenleg a texasi Austinban él, egy irodalmi ügynökség munkatársa. Könyvében brutális őszinteséggel örökíti meg a test átalakulásával járó gyötrelmeket, fájdalmat és furcsaságokat, a kialvatlanságot, de a kiszolgáltatottságot, a magányt és a gyerek érkezésével járó identitáskrízist is. Beszél a megváltozott testről, új funkciójáról, regenerálódásról, vérről, tejről, ahogy a formálódó tudatról is, a kimerültség ismeretlen módozatairól és mértékéről, de végletes, szélsőséges érzésekről, és a függetlenség iránti vélt vagy valós vágyról is.
„Talán az anyaság arról szól, hogy elvesztem az eszem, és aztán életem végéig keresgélem.”
Elbeszélője egy újdonsült anya, akinek története a gyermekágyas időszak érzelmi és fizikai nehézségeit, törékenységét mutatja meg. Egyszerre küszködik a test és a lélek változásaival, egyértelműen szülés utáni depressziótól szenved. Nem csak párkapcsolatát, a munkához való korábbi viszonyát kell átértékelnie, de lényegében egész addigi életét, és újat kialakítani. Szépen reflektál állapotára, a vele történtekre; tudja, hogy nem valami jó, ahogyan él, például abnormálisnak tartja, hogy nem találkozik senkivel, de bevallja azt is, hogy fél elhagyni a lakást. „Nem tetszik az állapot, amibe magamat juttattam” – bukik ki belőle a vallomás a lapokon, amitől az önmagával és új szerepével való viaskodás még átélhetőbb. Hisz’ tudja, hogy nem jó irányba halad az élete, mégis csak lassan és nagyon nehezen tud rajta változtatni.
„Ábrázolt már valaki anyát, aki órákon át a karjában tartja a gyermekét? Feltárta valaki, mi történik a hajnali órákban?”
Szilvia Molnar rendkívül őszinte feljegyzései zsigerien hatnak, ahogy szereplője a szülést követő néhány napban vagy hétben, a nappalok és éjszakák végtelenjében, miközben ösztönösen biztonságban és életben tartja újszülöttjét, csak lassan és nehezen tud szabadulni börtönné váló lakása fogságából, visszatalálni korábbi életének megmaradt részeibe. Támogató férje hiába akar, csak keveset tud neki segíteni. Míg érdekes módon egy rendkívül furcsa, haldokló, gyakorlatilag ismeretlen szomszéd teszi neki a legnagyobb szívességet jelenlétével és özvegyi örökségül kapott már-már szürreális életmódjával.
„Sok-sok többszöröződő sejt vagy, gyarapodsz, formát öltesz, forogsz, nyújtózol. Körmöt, szempillát, személyiséget növesztesz. Csupa lehetőség vagy.”
A regény legmegrázóbb, elidegenítő része, mikor az újdonsült anya legbensőbb negatív gondolatait hangosítja ki a szerző, és bár csak egy-egy mondat erejéig, de újra meg újra arról ír, esetleg miként tudná bántani a gyerekét, hogyan tudja elképzelni, milyen lenne, ha mégsem lenne az a kis „együttműködő batyu”, a „tartozéka”, vagyis a kislánya. Nagyon fontos, hogy az ilyesféle démonok megjelenését sem rejti el a könyv, ahogy az is, hogy az anya – persze –, sosem bántja a gyerekét, és egy szép fordulattal épp őt féltve lép ki először a lakásból a szülést követően, ezzel is felülemelkedve a depresszív élethelyzeten. A jól szerkesztett szöveg klassz dramaturgiai ívet jár be, a jelenből a múltba visszatekintés és az aktuális mindennapok alakulása kifejezetten érdekes fejlődést jelenítenek meg.
„Nem álltam készen rá, hogy meggyászoljam a magam mögött hagyott életet.”
Hogy mikor olvassunk a szülés utáni depresszióról, elhagyatottságról, félelmekről, szorongásról, személyiségvesztésről? Bármikor! Jó ötlet-e várandósság idején? Természetesen, hiszen mi sem lehet fontosabb kismamaként, mint informálódni, felkészülni az ismeretlenre. Szilvia Molnar közel hozza a gyermekágyas időszak nehézségeit és felvillantja szépségének egyértelműségét. Nem egyszerűen megkapó könyv, hanem bátor vállalkozás az írótól.
Szilvia Molnar: Üvegház. Fordította: Lázár Júlia, Open Books, 2023, 240 oldal
