„Nagy az írás terhe, ködösíti a szemet, görbíti a hátat”

Sorköz

Hatodik éve ünnepeljük a Bibliafordító Szent Jeromos neve napján a fordítók világnapját: szakfordítókét és műfordítókét. Utóbbiakkal a vasárnapig tartó Nemzetközi Könyvfesztiválon is találkozhat a közönség.

Miért éppen Jeromos? A fordítók védőszentje, Szent Jeromos 347-ben született Stridon városában, magyarra fordítva Csáktornyán. Ifjúságában a klasszikusok tanulmányozására mindenféle bohóságot elkövetett, milánói és római tanulmányai alatt szorgalmasan látogatta a tavernákat és katakombákat. Mesterétől, Aelius Donatustól görögül és latinul tanul grammatikát, asztrológiát, irodalmat. 366 húsvétján maga Liberius pápa kereszteli meg. Ezután a teológiának szenteli életét, némi trieri kitérő után egy szerzetescsoporttal Szíriába megy, a sivatagi aszkéta létet választja. Ekkor kezd érdeklődni a „zsidók evangéliuma” iránt. Miután rájön, hogy a sivatagi aszkéta élet nem neki való, 382-ben három esztendőre visszatér Rómába, pápai titkár lesz. I. Damáz a pápai levelek szövegezésével bízza meg, feladata továbbá bibliamásolás és fordítás; a Biblia valamennyi fellelhető fordításának összegyűjtése és egységes latin nyelvű változat elkészítése. 384-ben azonban meghal a pápa, és Jeromos pártfogó nélkül marad. Néhány hívével, köztük római nőkkel visszatér a Szentföldre, előbb Antiokheiába, majd Betlehembe. Itt éli le hátralévő 35 évét. Szent szövegeket értelmez, fordít és támadja az eretnekséget.

A köznyelvi latinra fordított mű (Vulgata) általános használatát azonban csak jó egy évezreddel később, 1546-ban rendelte el a tridenti zsinat. Addig a régebbi fordításokat használták. Jeromost egyébiránt kritikák is érték bibliafordítói munkájába keveredett szarvashibák és leiterjakabok miatt.

 
Szent Jeromos, a fordítók védőszentje Caravaggio festményén
 

Természetesen nehéz megküzdeni az ellenerővel, nevezetesen a Titivillus nevű démonnal, minden írnokok, betűvetők és fordítók, egyszóval szövegmunkások sanyargatójával, akit a középkorban minden elírásért okolni szoktak – először 13. századi szövegekben említik, köztük Johannes Galensis. Különös ismertetőjegyei: démoni forma, humanoid lény, szőrzete zöldeskék, szemei szintén zöldeskék bagolyszerűek, fülei szamárfülek, bőre kígyóbőr. Nyelve hosszú, véres, rajta zöldes méregcsepp. Deréktájt zöld tollas szárnyai állnak ki. Ha emberré változik, őszes, kopaszodó idős, nagyhasú férfi alakot vesz fel. Háromrészes öltönyt visel. Az írástudók és prédikátorok szavait zavarja össze, kínos elírásokra veszi rá a szavakkal küzdőket. Olyanokra például, hogy a királynőt megölni/megülni. Mostanság a szövegszerkesztők által nem felismert, értelmes hibák okozzák a legnagyobb derültségeket. Titivillus munkássága nyomán számos vicces és bosszantó elírás keletkezett, amelyek további pellengérezése a fordítók világnapján nem illik.

 
Titivillus zavarja a szerzetest Savoyai Lajos Hóráskönyvében
 

Mindenféle tollforgatók keserveiről más vonatkozásban szól Florentius, aki Valeranica kolostorában a 10. században írnokoskodott, ezt írta:

„Aki nem tud írni, azt hiszi, hogy nem fáradságos munka, ezért leírom neked, ha tudni akarod, milyen nagy az írás terhe: ködösíti a szemet, görbíti a hátat; megszakítja a hasat és a bordákat; fájdalommal tölti meg a vesét, és a testet mindenféle szenvedéssel.”

Ez az idők folyamán nem változott, a testtartás a kódexmásolásnál és klaviatúra püfölésekor egyaránt azonos. 

A mai fordítók sem mentesek a munka testi és szellemi nehézségeitől, a műfordítók munkájáról korábbi cikkünkben írtunk. Még mindig általános jelenség, hogy a könyvkiadók nem írják ki a műfordító nevét a címlapra,  sőt, esetenként webáruházaikban sem tartják fontosnak feltüntetni. Pedig a fordítónak – mondani sem kell – oroszlánrésze van abban, hogy idegen nyelvről gördülékeny, jól olvasható magyar szöveg „forduljon le.” A „lefordulást” a nagyközönség még többnyire természetesnek veszi, mintha a világirodalom remekírói mind tudtak volna magyarul. A közhiedelemmel ellentétben a fordítónak elsősorban nem a forrásnyelvből kell perfektnek lennie (mert ugye mindenféle segédletek, szótárak, értelmező gyűjtemények vannak), hanem alaposnak kell lennie és a célnyelvet kell nagyon jól ismernie. A funkcionális ekvivalencia elvét gyakorlatba átültetni. Hogy például hétmérföldes csizmából ne legyen 11,26 kilométeres, és ha it’s raining cats and dogs, akkor nem macskák és kutyák esnek, hanem mintha dézsából öntenék. A fordítóknak az a sanyarú sors jutott, hogy ha jót csinálnak, akkor azt alig veszi észre a közönség, ha azonban sokból akár egyetlen egyszer hibáznak, hamar alájuk nyomják a pellengért. Most az első helyzeten szeretne változtatni a műfordítói közösség.

A szerző ismert, a fordító láthatatlan. Pedig a műfordító sok esetben különleges képességet, nagy kitartást és műveltséget, teljes elkötelezettséget igénylő alkotó munkát végez, amely nem feltétlenül részesül méltó anyagi és erkölcsi megbecsülésben”

– írja a Magyar Műfordítók Egyesülete (MEGY). A Könyvfesztivál ideje alatt a B 81-es standon lehet fordítókkal találkozni, beszélgetni.

A fordítók nagyobb láthatóságáért a Typotex Kiadó és a MEGY közös vállalkozásba fogott. Könyvekkel az empatikus Európáért című komplex együttműködésünk keretében három évig tartó videókampányt indítanak. Műfordítókat kérnek meg arra, hogy fogalmazzák meg ars poeticájukat arról, mit jelent számukra a fordítás, miért fontos a fordító. A kis videók személyes vallomások s egyben szakmai hitvallások a műfordító szakma képviselőitől.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

A puritán

A puritán már kora gyermekkorában nagyon puritán volt. Mondták is a pedagógusok a szülői értekezleten, hogy jó gyerek, csak egy kicsit puritán. Aztán, az értekezlet végén, hogy ne hallja a többi szülő, Aranka néni megsúgta, valójában a puritán a legpuritánabb az osztályban, meglehet, az egész iskolában, jobb lesz, ha odafigyelnek rá.

Költözik a hivatal

Lassan tíz éve jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Várnegyedbe kell költöznie, a „Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba”.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.