Interjú

„Pál és Philip”

Emmanuel Carrère író

Sorköz

Az Isten országa című könyvében az első keresztények nyomába ered, de saját megtéréséről, buzgó katolikusként töltött évei­ről is részletesen beszámol. Hitről és hitetlenségről, szexuális fantáziákról, egy magyar hadifogolyról és Houellebecq-ről is beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Egy vacsorával indul a könyv: ülnek a Visszajárók című francia tévésorozat alkotóival, iszogatnak és ön eldicsekszik, hogy az első keresztényekről ír éppen. Azon a könyvön dolgozik, amelyet a sorozat írása miatt hanyagolt el.

Emmanuel Carrère: Azért az első évad nagy részét én írtam, imádtam csinálni, de aztán egyre többen kezdtek beleavatkozni a tévécsatorna részéről, egyre többen akartak dönteni a fejünk fölött. Eljött a pont, amikor úgy éreztem, több kedvem van egymagam írni valamit, mint egy ekkora csapat tagjaként.

MN: Az eredeti elképzelése az volt, hogy részt vesz egy Szent Pál nyomában címmel meghirdetett tengeri körúton, hogy kikérdezve a résztvevőket, feltérképezze, hogy mi lett az első keresztények hitéből kétezer évvel később.

EC: Először dokumentarista módon terveztem feldolgozni mindezt, aztán hirtelen felrémlett, hogy én magam is buzgó keresztényként éltem húsz évvel korábban. Megpróbáltam visszaemlékezni, hogy mit gondoltam, miben hittem életemnek abban a korszakában. Azt gondoltam, ez talán izgalmasabb nézőpont, mint kívülállóként másokat faggatni.

MN: Meddig tartott a hívő korszaka?

EC: Közel három évig. Éles kanyar volt, egy hirtelen és határozott váltás, de nem volt végpontja. Nem úgy történt, hogy egyszer csak eldöntöttem, hogy innentől ateista vagyok. Így bár hívőnek már nem tartom magam, kereszténynek igen, a mai napig. Már nem hiszek például a katolikus dogmában, de nagyon közel érzem magamhoz az evangélium szavait. És olykor olyan gondolatokat dédelgetek, hogy talán jobb keresztény lettem így.

Emmanuel Carr?re, 2020

 
Fotó: Europress Fotóügynökség

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.