Sorköz

Ismét nagyot alakított.

Február 10-től, átmeneti feltételekkel.

Magánügy marad, ami ebben a regényben le van írva. Az elbeszélőnek az lenne a szerepe, hogy kimozgassa, ami a magánemberekben benne szorul, kitágítsa a bennrekedt világokat, felképezze a tág vonatkozási rendszert, egész a csillagokig.

A kezdetek kezdetén nem az Úrnak lelke táplálja vala az vizeket, hanem a nulla terjed szét és kezd pörögni, ebből lesz az anyag, az idő, a hő, a szerves élet és „a multiverzum legnagyobb kreténje”, az ember.

Akinek saját művészi ambíciói vannak, nem éri meg nagy íróhoz feleségül menni; aki mégis így tesz, még a saját életéről szóló regényben is csak másodhegedűs lehet – jó esetben.

A két kisregényből álló könyv olvasása közben „valószínűleg mindenki fejében ugyanaz a két, magától értetődő gondolat futott át: 1. nonszensz és 2. alkohol”.

Az angol író és újságíró, Tobias Jones Ultra címmel írt könyvet az olasz szurkolói szubkultúráról.

Amikor Fodor Tamás 1972-ben megkérdezte a XI. kerületi agitpropost, hogy mégis, mi bajuk az előadásaikkal, a káder így felelt: „Ki beszél itt előadásokról?” Egyszerűen nem tűrhetnek meg idegen testet a szervezetben, mert az gyulladást okoz.

Legyek, legyek igazságtalan, az elmondhatóság határán! „Kultúránk” – hogy a Mészöly szívének oly kedves többes birtokost használjam – a százasokkal úgy viselkedik, mintha nem volna teljesen százas. Mint egy kadét, ha a korzón szembejön a feljebbvalója, gyorsan lenyeli a rágógumit, és rémülten haptákba vágja magát. 

Ezúttal eltekinthetünk az erre a hétre rendelt vers idézésétől, mert mindenki fejből tudja – aki meg nem, az vegye át ismét.

A történetet ismerjük az azonos című, 2018-ban Cannes-ban Arany Pálma díjas filmből: egy fedél alatt apa, anya, nagyi, lánytestvér, kisfiú és kislány, akik lecsúszott körülmények között próbálnak boldogulni Tokióban.

Hérodotosz óta sokat változott a közmeg­egyezés azzal kapcsolatban, mik is lehetnek a történetírás elfogadott témái és alkalmatos forrásai.