A cigányok aztán eljutnak a Csepel-szigeten lévő Horthy-ligetbe. Hatalmas és profán szürreális látomás ez az öt részre, öt hosszú mondatra tagolódó regény, amelyben az egyes részeken belül a szöveg folyamatosan árad, ömlik, talán túlságosan is nagy erővel… Még jó, hogy vizuálisan gyakorta meg-megszakad ez a szövegáramlás, de még az elválasztó fekete csíkokban is betűk lesnek ránk. Elképesztően burjánzó írói fantáziát látunk működés közben: előttünk születik a mítosz. A részek címei Mózes öt könyvét idézik, és bennük persze korántsem csupán a Biblia, a keresztény mitológia idéződik meg, hanem például a görög-római is, a mindközönségesen Bojler nevű gyilkos egyenesen úgy csap vissza, mint Hektór a „dicső Akhilleuszra” (jelzem, hiába, mert a címszereplő torkon üti). Mózest, aki itt nem zsidó, hanem cigány, a második fejezetben pillantjuk meg, amint kihullott és a hét napjairól elnevezett tejfogait csörgeti hét dióban…
Ahogy a mítoszok és eredetmondák kavarognak a látomásban, úgy torlódnak egymásra a különböző nyelvi regiszterek is, „szétterjedvén szétterjednek” egyfelől, „gennyláda tetű” másfelől, még Bari Károly-idézet, sőt több slágertörmelék is felbukkan.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
