Könyv

Therese Anne Fowler: Z – Zelda Fitzgerald regénye

Sorköz

Akinek saját művészi ambíciói vannak, nem éri meg nagy íróhoz feleségül menni; aki mégis így tesz, még a saját életéről szóló regényben is csak másodhegedűs lehet – jó esetben.

Legalábbis rendre ez derül ki a feleségek-szeretők-múzsák életéről szóló regényekből. Jelen könyvben a mellékszereplők sorában épp harmadik helyre szorul Scott Fitzgerald és Ernest Hemingway mögött a kis Zelda, vékonyka kis alakja az egyes szám első személyű elbeszélés ellenére sem kap erőteljes körvonalakat. Mintha nem igazán lenne érdekes, hogy ki is volt ő, csak peregnek a napjai a jazzkorszak díszletei között. Még önmagáért folytatott küzdelme is lagymatag, félénk téblábolás, valahol középen, ott, ahol senki érzékenységét nem bántja. Valahol az olvasói komfortzónában.

Zelda persze sokkal jobban járt, mintha őrá is a legutóbbi hasonló bestsellert, az Oona és Salingert jegyző Frédéric Beigbeder csapott volna le a maga eredetieskedő, olcsó konyhapszichologizálást preferáló tollával. Bár ki tudja: minden pocséksága ellenére még abban a könyvben is több lobogás és láng volt, mint ebben a bölcsészregényben, amely gyönyörűen felmondja ugyan a kötelezőt (ki is derül a köszönetlistából, hogy Fowler eminensen könyvtárazott, majd próbált mindvégig középen maradni az irodalomtörténeti vitákban), és az is világos, hogy szépen megtanult mindent arról, hogyan kell egy életrajzi regényt felépíteni. Persze a könyv, hála Scottnak, igazi dráma, és tét nélkül is olvastatja magát.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk