Könyv

Therese Anne Fowler: Z – Zelda Fitzgerald regénye

Sorköz

Akinek saját művészi ambíciói vannak, nem éri meg nagy íróhoz feleségül menni; aki mégis így tesz, még a saját életéről szóló regényben is csak másodhegedűs lehet – jó esetben.

Legalábbis rendre ez derül ki a feleségek-szeretők-múzsák életéről szóló regényekből. Jelen könyvben a mellékszereplők sorában épp harmadik helyre szorul Scott Fitzgerald és Ernest Hemingway mögött a kis Zelda, vékonyka kis alakja az egyes szám első személyű elbeszélés ellenére sem kap erőteljes körvonalakat. Mintha nem igazán lenne érdekes, hogy ki is volt ő, csak peregnek a napjai a jazzkorszak díszletei között. Még önmagáért folytatott küzdelme is lagymatag, félénk téblábolás, valahol középen, ott, ahol senki érzékenységét nem bántja. Valahol az olvasói komfortzónában.

Zelda persze sokkal jobban járt, mintha őrá is a legutóbbi hasonló bestsellert, az Oona és Salingert jegyző Frédéric Beigbeder csapott volna le a maga eredetieskedő, olcsó konyhapszichologizálást preferáló tollával. Bár ki tudja: minden pocséksága ellenére még abban a könyvben is több lobogás és láng volt, mint ebben a bölcsészregényben, amely gyönyörűen felmondja ugyan a kötelezőt (ki is derül a köszönetlistából, hogy Fowler eminensen könyvtárazott, majd próbált mindvégig középen maradni az irodalomtörténeti vitákban), és az is világos, hogy szépen megtanult mindent arról, hogyan kell egy életrajzi regényt felépíteni. Persze a könyv, hála Scottnak, igazi dráma, és tét nélkül is olvastatja magát.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.