„A Horthy-korszak poros uram-bátyám világában ezek a nők más norma szerint akartak élni"

Pető Andrea most megjelent kötete, a Láthatatlan elkövetők egy 75 évvel ezelőtti tömeggyilkosság történetéből kiindulva azt vizsgálja, hogyan kerülnek nők a szélsőjobboldalhoz. A történésszel arról is beszélgettünk, mi következik abból, ha a hatalom definiál­ja a nők szerepét a családon belül.

MN: A Csengery utcai gyilkosságokra (1944. október 15-én egy budapesti házban 19, más adatok szerint 18 vagy 21 embert öltek meg) alkalmasint Dely Piroska adott parancsot a házba betörő nyilasoknak és SS-katonáknak. Van erre magyarázat?

PA: Hogy valóban adott-e parancsot, nem tudhatjuk, mert a vallomások, interjúk ellentmondásosak. Ez egy intim mészárlás, egy ati­pikus holokauszttörténet volt, magyarok mészároltak le magyarokat a laká­suk­ban, Budapest közepén. De azt tudjuk, hogy a munkavállaló nők tömegei élték meg a munkahelyi diszkriminációt, szegénységet, és mivel a baloldali radikalizmus és a szakszervezetek zárva voltak számukra, szükségszerűen a szélsőjobb irányába húzódtak. Már azért is, mert a Horthy-korszak „konzervatív ajánlata” a nőknek, azaz, hogy legyenek lojálisak a férfiak által, a férfiak érdekében működtetett politikai rendszerhez, és fókuszáljanak a családjukra, számukra nem volt elfogadható, többek között anyagi források hiányában.

Némelyik nyilas tagszervezetnek 30 százaléka volt nő – és ha a mai politikai pártokkal vagy a parlamenttel vetjük össze, ahol ez alig 10 százalék, az egykori szélsőséges pártok láthatóan megfogalmaztak egy olyan politikai üzenetet, ami sokakban rezonált. Sok nő használt erőszakot a háború utolsó hónapjaiban, mert ez volt az egyetlen eszköz, hogy a politikai közösség tagjai legyenek: hogy gyilkoltak, kínoztak és raboltak. A nyilas mozgalom egy erőszakra alapuló emancipációs lehetőséget jelentett, olyat, amit ma is látunk, amikor a félkatonai szervezetek egyre növekvő számú női tagjainak motivációit elemezzük. (...)

Pető Andrea nőtörténész

 

MN: Beszédes tárgy a kötetben egy korabeli fotón is bemutatott zsebkendő, amelyet nyilas nők hímeztek Szálasi Ferencnek. A szélsőjobb a nőknek a zsebkendőhímzést delegálta, miközben, mint említette, nem kevés nő a hatalomban, sőt az erőszakos tettekben is részt kívánt venni. Ez paradoxon, vagy logikus következménye a korabeli társadalmi normáknak?

PA: A fénykép a tárgyalásról készült film egy kockája, amikor Szálasit a női szekcióról kérdezik. A kommunista irányítású Igazságügyi Minisztérium égisze alatt működő bíróság képviselője persze rögtön a nyilas nők állítólagos ledér erkölcsein csámcsog, így hiteltelenítve és láthatatlanná téve a politizáló nőket. Szálasi pedig a nők feladatát a hólapátolásban jelölte ki, de csak ha túl sok a hó.

Ez jól mutatja a konfliktust, hogy a nők a párton belül is sok nehézséggel néztek szembe. Ami a történésznek persze jó, hiszen az az elhúzódó botrány, hogy a konzervatív sajtó feminizmussal vádolta a nyilasokat, sok elemezhető forrást termelt. A Horthy-korszak poros uram-bátyám világában ezek a nők más norma szerint akartak élni, ami a nyilas párt vezetőségének nem nagyon tetszett, mert ők éppen azért dolgoztak, hogy ebbe a poros elitbe bekerüljenek.

A teljes interjút a Magyar Narancs legfrisebb számában találja. Ne felejtse el megvásárolni a lapot az újságárusoknál vagy fizessen elő rá itt.