Az elmúlt tíz évben az utolsó említésre méltó epizód a 2011-es Keresztesi József jegyezte Janikovszky-jegyzetek című, ÉS-ben megjelent írás, illetve rá egy évre a Magyar Narancs hasábjain olvasható polémia és olvasói levélváltás. Aztán a 2014-es, alapos, de mélyebb problémákat nem érintő Komáromi Gabriella monográfiával az irodalomtörténet mintha letudta volna a kötelességét, és onnantól ez a távolról egységesnek tűnő életmű a szakmai mellőzöttség sorsára jutott.
E kötetben most Janikovszky Éva lánykorból a fiatal felnőttkorba átívelő naplóit olvashatjuk egy izgalmas szerkesztői elv szerint, melynek köszönhetően a szöveg azoknak kedvez, akik örömmel vesznek el a dokumentumok és források tengerében, de szem előtt tartja a regényszerű naplóolvasás igényeit is. Hogy kicsoda Janikovszky? Az elmúlt évtizedben kikezdett Janikovszky-identitás összemosódik az ismert gyerekmonológok írójának identitásával, és e kép elengedhetetlen elemei a bennünk élő Réber-grafikák is. De együtt látjuk mindezt a Móra Könyvkiadó főszerkesztőjének arcélével, a sokat nyilatkozó, humoros és okos Janikovszky Éva alakjával is, aki rengeteget merített szövegeiben fia, Janikovszky János gyereknyelvéből. A naplók egy új Janikovszky-arcot mutatnak meg – ezeket is a fiának köszönhetjük. (Komáromi Gabriella publikált ugyan már kisebb füzetlapdarabkákat korábban, de azok inkább az írói attitűd aláfestéseként szerepeltek.) János az édesanyja Bajza utcai lakását szinte érintetlenül hagyva (bár virágait hősiesen locsolva), az elmúlt években Dési János újságíró segítségével nekilátott a hagyaték feldolgozásának. Mindenképpen izgalmas a kötet megítélésében az, hogy nemcsak irodalomtörténeti és szerkesztői perspektíva mentén szerveződött kötetté a megtalált hat napló, de egyfajta generációs párbeszéd is felsejlik bennük. Janikovszky János sosem titkolta el nyilatkozataiban az alkotó szülővel kapcsolatos ambivalenciákat, amelyek szinte minden ilyen típusú szülő-gyerek kapcsolatot jellemeznek, de nem hagyta reflektálatlanul az elmúlt évtized azon kérdéseit sem, amelyek a Janikovszky névhez kapcsolódnak. Ezek fényében a Naplóm megjelenése talán még fontosabb irodalomtörténeti eseményként kezelhető, mint azt elsőre gondolnánk. A könyv szerkesztője, Dóka Péter a naplók mellett fellelhető temérdek forrás, a Janikovszky Éva által mindig pontosan dokumentált bejegyzések és a végtelen számú levelek jó gazdája volt, korrekt és érzékeny filológusi munkát végzett, míg Dési ügyesen érzett rá a hozzáférhető fotók és képanyagok segítségével a könyv illusztrálására. Ezek csak ritkán akasztják meg az olvasást (pl. az Ortutay Lászlónak – a kultúrpolitikus Ortutay Gyula öccsének – írt 1945-ös levél), ami annak is köszönhető, hogy olyan feltáratlan pontok vannak a Janikovszky-biográfiában, amelyek további kutatásra sarkallnak, így a napló újabb szövegkiadások reményét veti fel. A bejegyzésekből egy meglepően okos, művelt, vibráló lányt ismerhetünk meg, aki életkorából fakadóan kaotikus figura, de az egyértelműen elmondható, hogy az 1938-tól íródó szöveg profi írói hangja az olvasóra hideg zuhanyként hat. A poézis, amelyet a gyerekmonológokból ismerünk, már a tizennégy éves Éva írói stílusában is tetten érhető. Ironikusan és humorosan reflektál a környezetére és önmagára is, olyan írói készséget mutatva fel, ami ritka ilyen fiatalon.
Janikovszky, annak ellenére – vagy éppen annak köszönhetően –, hogy szülei elváltak, a nevelőapja, Donászy Kálmán alias Kisapa révén szerencsés hátteret kap. A szegedi paprikanemesítő intézet igazgatása mellett, amelyről Éva természetesen egy szót sem ejt, Kisapa a Szegedi Filharmónia titkáraként dolgozik (erről annál többet beszél), így a lány állandó látogatója lehet a zenekari és színházi próbáknak, vagyis a szegedi kulturális élet mindennapos résztvevője lesz. A napló pontos lenyomata a jól szituált polgári miliőnek, és a háború borzalmaitól viszonylag megóvott Szegednek. Éva naplójának olvasása során sem marad el az a különös tapasztalás, amely már ismerős lehet Anne Frank naplója, vagy éppen Kunt Gergely Kamasztükrök című könyvéből, miszerint a háború minden szörnyűsége ellenére a fiatalok élik az életüket, táncolnak, mulatnak, összejönnek és szakítanak. Mégis, a napló 1944-hez közeledve egyre komorabbá válik. A szöveget korábban behálózó hebrencs flörtölések, a megélt szerelmek leírása mélyebb intonációjú lesz. A kiváló humorforrásként működő iskolai történetek, csip-csup viták, és Éva kellemes személyisége, amelynek köszönhetően az osztályban ő válik az összekötővé nem zsidók és zsidók közt, egyre inkább a háború, és egy nagy, nyomasztó szerelem ködébe burkolóznak. Ahogy kirajzolódik a népes család fogyatkozó képe, ahogy nagyszüleit elviszik a marhavagonokban, úgy válik Éva körül minden egyre félelmetesebbé, szomorúbbá. A napló első kétharmadára jellemző hang, a visszatérő játékos kifejezések (rém, irtó, marhaság) helyét átveszik a gondolkodás expresszív képei, és átvezetnek lassan a naplót már nem író, felnőtt Éva életébe.
Móra Könyvkiadó, 2020, 198 oldal, 2999 Ft
