William Shakespeare: Macbeth (részlet)
Kossuth Lajos fordítása
Lady Macbeth: Még a holló is, Melly hírt hoz, hogy várfalaim közé Vezérli Duncant balcsillagzata, Rekedt torokkal károg. Jőjjetek, Ti vén eszméket nemző szellemek, Zúzzatok össze minden asszonyit Hölgy-kebelemben, öntsetek belém Tetőtül talpig bősz irtózatot, Kegyetlenséget, sűrítsétek a Vért ereimben, hogy az irgalom Rést ne találjon s a bűnbánatos Szorongatások vad szándékomat Ingadozóvá ne tegyék. Elé Nő kebelemhez ti hóhérlatok Angyalai, ti bűnveszélyt leső Szemlélhetetlen szolgacsoport, Elé, faljátok fel emlőm tejét, S eresszetek epét belé. S te éj Öltsd fel halottlepelkint a pokol Legfeketébb füstoszlopát, nehogy Handzsárom éle lássa, mit csinált, Vagy a sötétség paplanán az ég Átpillantson egy irgalmas megállj-t Kiáltani! |
Nem Göncz Árpád volt az első magyar államfő, aki műfordítónak sem volt utolsó. Érdekes, hogy mint Göncz, úgy nagy elődje, Kossuth is a börtönben tanult meg angolul. Igaz, Szabad György szerint – aki nem műfordító volt, hanem történész, és nem államfő, hanem csak az Országgyűlés elnöke – Kossuth, bár valóban ott sajátította el a nyelvet, nem a börtönben kezdett angolul tanulni. Öregkorában egyik látogatójának így emlékezett vissza a Shakespeare-olvasmányaira: „Hat hónapig dolgoztam az első 16 soron, mert a világért sem mentem volna át egyik szóról a másikra addig, míg az előbbinek minden ízét s minden ízének az okát ki nem fürkésztem. Hanem félév múlva tudtam is aztán angolul.”
Ennek a munkának a legbecsesebb dokumentuma a Macbeth első felvonásának az a hat jelenete, amelyet Kossuth a börtönben 1839 februárjáig készített el, és amelyet – egyes részleteinek korábbi közlése után – teljes terjedelmében először 1934-ben adott ki Hegyaljai Kiss Géza a Budapesti Szemlében, majd Pajkossy Gábor 1989-ben, Kossuth Összes munkáinak sorában.
A félbehagyott fordítás végére Kossuth ezt a megjegyzést írta: „Eddig haladtam a fordításban, midőn Heckenast Árvízkönyve 1-ső kötetét megkapám [mint máshonnan tudni lehet: ez 1839. február 23-án történt], s benne lajstromát az általa kiadott magyar könyveknek. Onnan láttam, hogy a Macbeth már le van fordítva magyarra Döbrentey által. Pirulva teszek vallomást, miképen erről semmit sem tudtam. Igazat mondott, aki mondá, hogy kik a politicai vesződségekbe bonyolódnak, az életre nézve elvesztek. Annyi magyar könyv jött ki azon negyedfél [azaz három és fél] év alatt, mellyet az 1836. évi országgyűlésen töltöttem, amikről semmit sem tudánk, nem hogy olvastuk volna. Köztük Döbrentey Macbethje is. – Most azonban miután megtudám, hogy ez már van, haszontalanság volna fordításomat folytatnom, mert habár még a Döbrenteyét nem olvastam, meg vagyok mégis győződve, hogy ő százszorta jobban dolgozott, mint én tehetném. Tehát manum de tabula!”
Az utolsó mondatot – illetve nyilván a görög eredetijét – a festő Apellésznek tulajdonítják, és azt jelenti, „el kezekkel a képtől”, azaz a művészi munkát tudni kell idejében abbahagyni. Kár, hogy Kossuth idő előtt abbahagyta a fordítást, mert elődjének 1830-ban megjelent – és történetesen Széchenyinek ajánlott – átültetése ma semmivel sem tűnik jobbnak az övénél. Döbrentei egy korábbi, mára elavultabb nyelveszmény jegyében dolgozott, ráadásul az is felmerült, hogy a címlap állításával ellentétben nem is az angol eredetiből, hanem német fordításból. Kossuth munkáját ezzel szemben akár még Szász Károlyéval is össze lehet mérni, pedig az huszonöt évvel később, Petőfi, Arany, Vörösmarty Shakespeare-fordításainak ismeretében készült.
Banquo ezt mondja a boszorkányoknak a nevezetes jövendölés utáni eltűnéséről: „The earth hath bubbles, as the water has, / And these are of them. Whither are they vanish’d?” Szabó Lőrinc modern fordításában ez így hangzik „A föld bugyborog néha, mint a víz; / Ezek is buborékok. Hova tűntek?” Szász Károly elég ásatag: „Földnek, mint víznek vannak buboréki; / Azok közűl valók ezek. – Hová / Levének el?” Döbrentei – saját maga inkább így, pontos i-vel használta a nevét – kevésbé: „A földnek is van búborékja, mint / A viznek. Ollyak itt ezek. Hová / Tünének?” Az első sor fordítása szó szerinti, de az „ollyak itt ezek” és a „tünének” régies.
Kossuth megoldása a következő: „A földnek is van buboréka, mint / A viznek vagyon s ez illyesmi volt, / Földbuborék volt. Hova tüntek el?” Az első sor szinte megegyezik Döbrenteiével, de ami utána következik, annak nincs ódon hangulata. A „vagyon” régies ízét feledteti a következő, ma is elevenül ható mellékmondat: „ez illyesmi volt”, a következő, különös képzésű szó pedig – „földbuborék” –, amelynek nincs előzménye az eredetiben, szinte Vörösmarty nyelvi erejéről tanúskodik.
Macbethnek a cselekmény ideje előtt legyőzött ellenfeléről, Macdonwaldról ez olvasható Szabó Lőrinc fordításában: „s a szerencse, a rút ügyhöz hajolva / már-már rimája lett a lázadónak”, Kossuthéban pedig ez: „és a szerencse mint egy szemtelen / ringyó már kedvezőn mosolyga rá” – úgy érzem, Szabó megoldása még a Kossuth által használt, ma már elavult „mosolyga” szóalak ellenére sem hat modernebbnek.
A majdani kormányzó fordításának nyelve a kellemesen regényes Döbrenteiével és a hajlékony, de színtelen Szász Károlyéval összevetve kimondottan erőteljes. Tulajdonképpen csak egy tehertétele van: a verstani merevség. Shakespeare verssorai általában tíz szótagosak (ötös jambus), de előfordul tizenegy szótagos is (hatodfeles jambus: amikor öt „dö-dömm” után a hatodik már csak egy fél láb, vagyis egyetlen szótag). Még Ruttkay Kálmán olvasta a Shakespeare-fordítói pályája elején álló Nádasdy Ádám fejére, hogy túl gyakran él ezzel a kivétellel, és – nyilván amiatt, hogy a magyar szavak hosszabbak az angoloknál – túlságosan szívesen nyújtja meg a sorokat, amitől a szöveg hangulata változatosabbá, ritmusa köznyelvibbé és kevésbé feszessé válik.
A fenti részlet az eredetiben és a különböző fordításokban eltérő hosszúságú. A teljes sorokat számolva az arányok a következők: Shakespeare-nél tizenöt sorból öt hatodfeles van (tatamm-tatamm-tatamm-tatamm-tatamm-tamm), Döbrenteinél húszból hat, Szásznál húszból kilenc, Szabó Lőrincnél pedig a megszólalás tizennégy teljes sorában már többségben vannak a hatodfeles jambusok. Kossuthnál ezzel szemben egy kilenc szótagos kivételével minden sorban tíz szótag van (tatamm-tatamm-tatamm-tatamm-tatamm), amitől a fordítása a többiekénél kevésbé mozgalmas, és még az eredetinél is sokkal súlyosabb: mintha egyetlen kőtömbből lenne kifaragva.
