Tamás Zsuzsa: „Vegyék le a szemüveget”

Költőként indult, népszerű mesekönyvíró lett, az idei könyvhétre pedig egy felnőtteknek szóló regénnyel jelentkezik. A Magyar Narancs legújabb lapszámában kérdeztük Tamás Zsuzsát, többek között arról is, hogy mi a helyzet az úgynevezett női prózával.

Ízelítő az interjúból:

MN: Költőként indultál, aztán sikeres gyerekkönyvszerzővé váltál, most pedig egy felnőtt regénnyel jelentkezel – mennyire éles váltások ezek?

TZS: Bár az első könyvem a 2013-as Macskakirálylány című mesekönyv volt, az irodalmi indulásomnak egy 2006-os Népszabadság-beli versközlést tekintek. A Macskakirálylány írása közben még nem láttam nagyon élesen elválni egymástól a különféle műnemeket és műfajokat. Azt gondoltam, a mese a prózának egy fajtája, amelyet akár felnőttek is olvashatnak. Később, amikor a Kicsi Mimi sorozat elindult, kifejezetten óvodásoknak, már világosabbak voltak a választóvonalak. A Tövismozaikot 2017-ben kezdtem el írni, de közben is dolgoztam még Mimi-könyveken, tehát most sem volt teljesen egynemű az alkotói folyamat.

 

Fotó: Sióréti Gábor

 

MN: A Tövismozaikot nevezhetjük tudatfolyam regénynek is, amelynek az elbeszélő főszereplője egy képzőművésznő. A könyved mintha a művészregények azon vonulatába tartozna, ahol a szerző író helyett fotográfust, színészt, zenészt tesz meg elbeszélőnek. Te hogy jutottál el az installációkat készítő, név nélküli narrátorhoz?

TZS: Vannak a történetnek önéletrajzi jellegű vonásai, bizonyos értelemben a saját íróvá válásomat is beledolgoztam a főszereplő képzőművésszé válásának folyamatába, de szükségem volt egy efféle eltávolításra.

MN: A Tövismozaik – ahogy a könyved jegyzetéből kiderül – egy valóban létező műalkotás.

TZS: Igen, Mátrai Erik művéről van szó, de eredetileg nem is ezt a Jézus-ábrázolást, hanem a szintén tövisekből kirakott Madonnát láttam tőle 2009-ben, a Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíjasok kiállításán. Nagy hatással volt rám, és már akkor elgondolkodtam azon, vajon milyen lehetett ennek a sok rózsatövisnek a felragasztása, vagyis a nézőre gyakorolt összetett hatáson túl izgatott maga az alkotói folyamat is. Aztán amikor elkezdtem a regényen dolgozni, és felmerült, hogy a képzőművész hősömnek érvényes művekre lenne szüksége, eszembe jutottak ezek a tövisképek. Felvettem Erikkel a kapcsolatot, aki nagyon segítőkész volt, mesélt a mű létrehozásának körülményeiről, sőt végül azt is megengedte, hogy a címét átvegyem a regényemhez. A főszereplő többi műve egyébként kitalált.

A teljes interjú a Magyar Narancs szeptember 17-i számában megjelent nagyszerű könyvmellékletben olvasható.