A gyerekvonat utasa mesél

Sorköz

Történetét az 1950-es évek elejéről eddig elnyelte a hallgatás.

Magyarországon az első világháború után, civil szervezésű segélyakció keretében vitték a gyerekvonatok a nélkülöző, éhség gyötörte gyerekeket Nyugatra (elsősorban Hollandiába), hogy befogadó családok feltáplálják őket, míg a hányatott sorsú anyaországban valamelyest rendeződnek a viszonyok, a második világháború után azonban, hiába volt hasonló a gyerekek helyzete, nem támogatták a kapitalista Nyugat segítségnyújtását, sőt a több száz gyerek sorsát befolyásoló program maga is tabutéma lett. (A témában lásd korábbi interjúnkat.)

Olaszországban azonban a frissen megalakult köztársaságban hatalomra kerülő

Olasz Kommunista Párt és a nőszövetség akciójaként

a déli, elszegényedett nápolyi területekről kezdték el a rászoruló, félárva gyerekeket a jobb módú északra vinni.

false

Ebbe az időszakba nyújt bepillantást Viola Ardone Gyerekvonat című regénye. A szerző egy kitalált figura, a beszélő nevű nyolcéves Amerigo Speranza egyes szám első személyű meséjén keresztül mutatja meg, milyen is lehetett ezeknek a gyerekeknek az egyáltalán nem kitalált története. Amerigo az első segélyvonatra kerül fel, és sem ő, sem a szülei nem lehettek teljesen biztosak abban, hogy valójában kik és hova viszik a gyerekeket, és visszajöhetnek-e valaha. Persze hamar kiderül, hogy tényleg ruhát, cipőt és új életet kapnak a „vonatos gyerekek”, de ennek „áraként” közben meg kell küzdeniük az új hely szokásaival, a befogadó családban levő gyerekek féltékenységével és a csúfolódással is. A megsegítés és a szolidaritás szép gesztusai mellett kibomlik előttünk az olaszokban mélyen gyökerező észak–dél ellentét, megtudjuk, mit jelent a szegénység stigmája, s azt is, milyen a jólét hónapjai után visszatérni a nyomorba, a saját szoba után visszakerülni egy olyan életbe, ahol a gyereknek saját ágya sincsen. Hogyan lehet feldolgozni az életre szóló változásokat? Árulás volt-e a kaland? És a szülők? Ők vajon elengedték vagy ellökték a gyereküket? Hogyan látja ezt egy gyerek és hogyan a visszaemlékező felnőtt?

Ardone gyerekhangon mesél,

Amerigo narrációja pedig folyamatosan változik – fejlődik – a regény ideje alatt. Ahogy egyre távolodik a déli szegénynegyedtől, úgy lesz egyre felnőttesebb és műveltebb. Az elbeszélő hang és az egyén párhuzamos változása izgalmas ötlet, és van, hogy jól is működik, de sok helyütt kimódolt, papírízű a megszólalás. A szereplők – a zárkózott, érzelmeit kifejezni képtelen anya, a gyereknevelésbe beletanuló vénkisasszony, a nagycsaládos rokonok, a féltékeny testvér – csupa toposz, kartonfigurák, így nem meglepő, hogy a közöttük létrejött kapcsolatok ábrázolása is legtöbbször felszínes. A nagy általánosságok persze arra jók, hogy érezzük, mindez bárkivel megtörténhetett volna. Az Amerigóéhoz hasonló sorsokat azonban – az 1946–1952 közötti jótékonysági vonatok történetét – Olaszországban is elnyelte a hallgatás, a változó politikai széljárás. Ardone regénye ennek a hallgatásnak a szövetét kezdte felbontani: ahogy a magyar–holland kutatások eredményeként elkezdtek újra előbukkanni az egyéni és családi emlékezések, úgy ennek a kötetnek a legnagyobb erénye, hogy nyomában elkezdhették megismerni az olasz gyerekvonatosok valódi történeteit is.

Fordította: Todero Anna. Athenaeum Kiadó, 2020, 264 oldal, 3499 Ft

Borítókép: Fortepan/Vojnich Pál

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.