A történet még az ötvenes években kezdődött, amikor Kozák Lajos (1906–1975) fotóművész megörökítette a korszak legendás játékosait: az akkor már világsztárnak számító nagyokat (Puskás, Kocsis, Bozsik, Hidegkúti, Grosics) éppúgy, mint a válogatott kapuján kopogtató, esetleg éppen bemutatkozó Mátrait, Fenyvesit, Tichyt, vagy éppen a sok tekintetben a régi iskolát képviselő Szuszát. A portrékon túl (bár ezek is remek munkák) számos fázisfotót is készített, melyek a focisták legemlékezetesebb, sokszor kifejezetten emblematikus mozdulatait rögzítik. A fényképsorozatok elsősorban sportoktatási célt szolgáltak volna, de egy igazi fotóművész számára mindez többnek bizonyult puszta rutinfeladatnál: lenyűgöző felvételeket készített, melyeket egy, a futballtól általában, a magyar futballmitológiától pedig konkrétan idegenkedő befogadó is kedvtelve nézegethet. S ha már a fázisfotókról esik szó: a korban egyszerűen nem is léteztek olyan gépek, melyekkel sorozatfelvételeket lehetett volna készíteni, ezért Kozák Lajos egy saját kezűleg speciálisan átalakított kamerával készítette mai szemmel nézve is lenyűgözőnek tűnő fotóit.
 A fotókat Galló Rita készítette | |
A sorozatok (melyeket 1953 és 1957 között lőtt a fotós) egy kisebb része meg is jelent Csanádi Árpád a neves szakíró, edző, későbbi sportvezető Labdarúgás című, 1955-ös könyvében – pontosan azzal a céllal, hogy a jövő focistái a lehető legpontosabban sajátíthassák el a mozdulatok tökéletes technikai kivitelezésének csínját-bínját. Ne felejtsük: akkor nálunk még csak az újságban lehetett olvasni televízióról, nem is szólva holmi képrögzítésről: kivéve természetesen a jó öreg mozifilmet! Ám a filmhíradókban is vetített meccsrészletek, összefoglalók önmagukban alkalmatlanok voltak elemzési célokra, s nem csak azért, mert készítőik - utólag már rejtélyesnek tűnő okból, akkoriban viszont normának számító dramaturgiai célokkal - hangulatos közönségképeket vágtak az akciók legizgalmasabb pillanataiba, amitől a mai focirajongó minimum agybajt kap. Nos, ezt a hiányosságot igyekeztek kiküszöbölni A labdarúgás művészete című interaktív kiállítás gondos rendezői: számos régi, az Aranycsapat meccseiről készült filmfelvételt vettek elő és a mai sportműsorokban jól bevált analitikus eszközökkel teszik láthatóvá, hogy a magyarok milyen ravasz taktikai elemeket alkalmazva játszották át technikás az ellenfeleket. De ez csak afféle játékos kiegészítő, hiszen az interaktív tárlat gerincét mégiscsak Kozák Lajos hosszú lappangás után előkerült felvételei adják.
A több mint száz negatív majd hatvan évig várta, hogy valaki kinyissa azt a mozifilmes dobozt, ahová készítője elhelyezte. A felvételek végül a fotóművész hagyatékának feldolgozása során kerültek elő: a leírás szerint órarugószerűvé (ezt korunk sajnálatos módon digitális időjelzőkhöz szokott gyermekei tán nem is tudják átérezni) összeaszott tekercseket kétéves munkával restaurálták és katalogizálták. Mindenesetre e tárlaton olyan nagyítású fotókat és egyben nagy felbontású filmagyagokat nézhetünk meg, melyek párjukat ritkítják – ráadásul nem csupán a megtisztított és digitálisan feljavított, renovált fotók, hanem az egyes fázisfotók összeillesztéséből létrehozott, a mai visszajátszási technikákat idéző, szuperlassított, finom részletekben gazdag mozgófilmek nyűgözhetik le a látogatót. S nem akármit láthatunk eme kisfilmeken: többek között a múlt héten elhunyt Grosics Gyula sasszézik tankönyvszerűen, oldalvást, majd páratlan ruganyossággal hárít a léc mellett, Bozsik veszi le nemes egyszerűséggel a labdát, Puskás lő bal külső rüszttel vagy éppen Kocsis ollózik egy egészségeset. Azt már csak félve tennénk hozzá: a fotók háttere is megér egy misét: a szinte földes, gyér fűvel borított edzőpályák, a sivár indusztriális, vagy éppen kisvárosias háttér (mondhatni, a magyar futball közege sem sokat változott ehhez képest).
A tárlat rendezői mindezt határozott kontextusba rendezik: a látogatók egy mp3-lejátszó segítségével (Hajdú B. István, az ismert sportkommentátor hangján) a kiállítás speciálisan berendezett tudáspontjaihoz illesztett, hatrészes villámelőadás-sorozat keretében ismerkedhetnek meg a magyar foci első fél évszázadának vázlatosan is kalandosnak tűnő történetével. No és futballfilozófia alapjaival, játékrendszer és játékstílus sajátos dialektikájával, a magyar foci sztorijának könnyű kézzel felvázolt társadalmi, politikai hátterével – de legfőképpen az úgynevezett Aranycsapat sajátos taktikai felállásának elemzésével (hátravont középcsatár Hidegkútival, negyedik védőként fungáló Zakariással stb.). 2-3-5, 3-2-2-3, 4-2-4 – aki azt hiszi, hogy ezek csupán rejtélyes matematikai sorozatok, az aligha nézett meg kettőnél több focimeccset, pedig a Millenárison megnézhető kiállítás még eme alapvető játékrendszerek és valamennyi, ma is használt leszármazottjuk evolúcióját is felvázolja. Vébé idején szinte kötelező program – ha másért nem, azért hogy átérezhessük: valaha a mi kottánkból játszott szinte az egész világ.
Helyszín: Millenáris Teátrum, megtekinthető augusztusig mindennap, 10–21 óráig.
