A Fekete Párduc árnyéka – A Grosics-hagyaték

  • -bz-
  • 2014.06.15 14:06

Sport

Grosics Gyulára emlékezünk. A már fekete dresszével, nadrágjával is divatot teremtő, nagymacskamozgású kapus pályafutása szépen követi az 1945 utáni történelem kacskaringóit.

A héten elhunyt világklasszis kapus, Grosics Gyula élete nem csupán emlékezetes sporttörténelmi pillanatokban volt gazdag (ezeket bőven idézték fel a nekrológírók s a még életében megjelent laudációk szerzői), de rejtélyek és misztifikációk egész gomolyagját lelhetjük fel benne. Az életpálya csomóinak kibogozásában a jövő biográfusainak is akad munkája bőven – bár számos kulcskérdés előkerült a már eddig publikált életrajzokban (például Kő András 2007-ben megjelent könyvében). Rendkívül jellemző, hogy a jeles focistalegendának élete végén is cáfolnia kellett, hogy 19 évesen tagja lett volna a „Hunyadi” (magyar vezényleti nyelvű és hungarista szellemiségű) fegyveres SS-gránátoshadosztálynak: ezzel szemben az eredetileg amúgy is katolikus papnak készülő ifjú Grosics efféle aktivitására nincsenek mérvadó bizonyítékok. A feltételezés önmagában nem is lett volna életszerűtlen: 1944 őszétől 1945 tavaszáig kb. 40 ezer, zömmel nyugat-magyarországi és délvidéki fiatal jelentkezett önként a Waffen-SS magyar divízióiba (hadosztályaiba), és korántsem csak ideológiai megfontolásból: jobb felszerelést és ellátmányt kaptak, ráadásul kiképzésük zömmel még le sem zárult, mikor véget ért a háború, így túlélési esélyük is nagyobb volt.

Annyi bizonyos, hogy a futballkapuba már a háború alatt beálló Grosics számára ez a már fiatalkorára összedőlt antivilág csupán élete végén, afféle szomorú Horthy-nosztalgiaként tér vissza. Ő maga ezzel szemben a kommunista sportpolitika és mítoszképzés tárgya, alanya, sztárja, elszenvedője és néha bizony haszonélvezője is lesz. Többször is megjárja a hullámvasutat: kivételezett helyzetű, sztárolt játékosból, Fekete Párducból egyik pillanatról a másikra lesz (1954 végén) kegyvesztett, válogatottól és klubcsapatától eltiltott fekete bárány – most úgy tűnik, hogy egy kémkedési és hazaárulási ügy gyanúsítottjaként és vizsgálati személyként. Sajátos módon a hivatalos, „kiszivárogtatott” s például szövetségi kapitánya, Sebes Gusztáv könyvében is szereplő verzió szerint vámkihágást követett volna el, ami már csak azért is abszurd, mivel jól tudható, hogy az Aranycsapat játékosainak javadalmazásából nem kis részt tett ki a jóváhagyólag, szemhunyás kíséretében tudomásul vett „vámkihágás”: magyarul a csempészet és a csencselés. A Grosics elleni paranoid gyanút táplálhatta a szintén élete végén megvallott, 1949-es emigrálási kísérlete (profizmusát jelzi, hogy már a Pipa utca sarkán lekapcsolják az ávósok). Nem mellesleg abban az évben számos klasszis labdarúgó próbál disszidálni: akadt, akinek sikerült, mint a Barcelonában páratlan karriert befutó Kubala Lászlónak, mások rövid időre internálótáborba kerülnek, mint Lóránt Gyula (az Aranycsapat centerhalfja), a zseniális jobbszélső Egresi Béla vagy a később edzőként is elhíresült Mészáros „Dodó” József. (Őket egy másik legendás történet szerint Puskás hozatja ki Kistarcsáról patrónusával, a nagy hatalmú és rettegett Farkas Mihállyal – a „beugratott válogatott társat, Szűcs Sándort két év múlva már „Öcsi” sem tudja megmenteni.)

false

Fotó: MTI

A már fekete dresszével, nadrágjával is divatot teremtő, nagymacskamozgású kapus pályafutása szépen követi a 45 utáni történelem kacskaringóit: a Rákosi bukása utáni olvadás, no meg egy új szövetségi kapitány (Bukovi) elhozza neki a válogatottba való diadalmas visszatérést – 1956 kora őszén. A forradalom után válogatott társaival együtt Grosicsnak is megadatik az esély, hogy valamelyik profibajnokságban folytassa. 1957 tavaszán még nyugaton turnézik (afféle Budapest Globetrottersként) Puskással, Kocsissal, Cziborral, de velük ellentétben inkább hazatér és megköti a maga alkuját – a saját szempontjából sikeresen, hiszen szinte azonnal visszatér a válogatott kapujába, ahonnan 1962 őszéig ki sem lehet robbantani. S ha már úgy is térdig járunk a futball-vb-szezonban, ne feledjük: Grosics egymás után három világbajnokságon állt a magyar válogatott kapujában – más kérdés, hogy végül egyik vb sem róla szólt, s bár utólag kissé sportszerűtlen volna pont őt hibáztatni, de az egykorú beszámolók szerint az 1954-es berni vb-döntő és 1958-ban a walesiek elleni megismételt csoportmeccs is részben rajta ment el (az 1962-es chilei produkcióját viszont nem érhette panasz!). Visszavonulása után Grosics kikerül a reflektorfényből, és leginkább egy szerény, visszafogott divatárubolt tulajdonosaként emlegetik. No és persze azért nem szakad el a szocialista futballélettől sem: edzősködik Tatabányán, Salgótarjánban, sőt még Kuvaitban is – s egy jó ideig ő lesz a Volán SC (néhai klubja, a Mateosz/Teherfuvar utóda) elnöke. Saját legendáriuma szerint ő már a hetvenes években megmondta: a magyar foci egyre mélyebbre csúszik a morális, szakmai lejtőn – persze, nem hallgatnak rá. Nagyjából az Aranycsapat kultuszának hivatalos jóváhagyással történő újraélesztése (ennek csúcspontja Puskás 1981-es látogatása és pályára lépése) emeli ismét a pódiumra: egy ideig csak mint a nagy idők nagy tanúja, ám a rendszerváltás fordulatot hoz e tekintetben is, elhozva pályafutásának tán legvalószínűtlenebb fordulatát. Az a tény, hogy Grosics 1990-ben az MDF környékén köt ki, s képviselőjelöltként indul a választásokon, addigi életpályájának ismeretében szinte logikus fejlemény. 12 évvel később azonban néhai Csurka István pártja, a jobboldali radikális MIÉP választási gyűlésének sztárjaként ígér 20 százalékot a később elvérző pártnak – alig néhány héttel később már a két választási forduló között megtartott Fidesz-gyűlésen ott áll Orbán mögött a TF-en! Miközben már életében stadion (a tatabányai) és általános iskola is felveszi a nevét, s akkor még nem említettük a gyulai Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémiát, ő maga többször is jelét adja korunk sajátos nyelvi formában is megmutatkozó, hisztérikus, „frontharcos” mentalitásának. 2009-ben például azzal utasította el a neki megszavazott budapesti díszpolgári címet, hogy nem kíván „a sztálini, bolsevik társasággal egy tálból cseresznyézni”.

false

Fotó: MTI

Szegény, idővel a mind több súlyos betegséggel küzdő Grosics rendre ott szerepel a jobboldali és még jobboldalibb rendezvények és szervezetek virtuális biodíszletversenyének helyezettjeivel. Stallumai között pedig egymás mellett szerepelnek olyan, néha egészen abszurd címek, mint a Ferencváros hivatalos játékosa (leigazolásának ideje: 2008), illetve a Horthy Miklós Társaság fővédnöki címe – egy jó ideig nem történhet Horthy-szobor, emléktábla, utca és hídavatás meleg bajtársi üdvözlete nélkül. Nehéz e közéleti szárnyalásban mást látni, mint egy idősödő ember széles körű ambícióinak, fékezhetetlen szereplési vágyának kései, töredékes beteljesülését. Miközben ő maga is jól tudta (s ezzel hírnevének kihasználói sem tudtak mindig mit kezdeni), hogy életének pont a fiatalkori, pechjére zömmel pont a kiépülő kommunista rezsimben eltöltött évei a legemlékezetesebbek: amikor két egymást követő, a maguk korában vitathatatlan világklasszisokból álló magyar focista generációt kötött össze a kapuvonal előtt állva. A produkció egyedisége vitathatatlan – ezt már aligha fogja bárki is utána csinálni.

Neked ajánljuk