A körmendi csoda: Egy kosár arany

publikálva
2003/23. (06. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A kétméteres fekete fiúkra felváltva főző nénikék, a győzelem napján reggelig nyitva tartó kocsmák... Magyarország nyugati végén van egy kisváros, amely a kosárlabda bűvöletében él. A múlt héten harmadik bajnoki címét nyerő Marc-Körmend játékosaira mosnak és takarítanak is a helyi emberek. Ha pedig megfáradnak a bajnoki ünneplésben, a vállukon cipelik haza a hősöket.

A kétméteres fekete fiúkra felváltva főző nénikék, a győzelem napján reggelig nyitva tartó kocsmák... Magyarország nyugati végén van egy kisváros, amely a kosárlabda bűvöletében él. A múlt héten harmadik bajnoki címét nyerő Marc-Körmend játékosaira mosnak és takarítanak is a helyi emberek. Ha pedig megfáradnak a bajnoki ünneplésben, a vállukon cipelik haza a hősöket.Akisváros tizenkétezer lakójából négyezer toporog a város keleti határán azon az estén, amikor a kosárlabdacsapat bajnokságot nyert, vagyis minden családból legalább egy fő. A bajnokok busza Kaposvárról érkezik, csomagtartójában a serleggel és egy "Somogy megye vége" közúti táblával - de csak azért, mert, mint a hősök későbbi szíves közléséből kiderül, "a Kaposvár vége túl jól volt rögzítve". A busz fél tizenkettőkor fut be, kitör a hangorkán, tűzijátékok égnek, elszabadul a pokol (körmendi verzió szerint: a mennyország), majd elsőként lelép a buszról az ittas csapatkapitány, Mujanovics Samir, szivarozva. Mögötte az ittas bedobó, a szlovák Denis Toroman, majd az ittas irányító, Németh István, végül lekecmereg az egész szénrészeg csapat, hogy

rajongóik vállán

bevegyék Körmendet, ahol megkezdődik a két nap, két éjjel tartó fieszta.

A Kaposvár elleni három győztes meccsel (körmendiül: "söpréssel") a csapat harmadszor nyerte meg a magyar bajnokságot.

A huszonhét éve élvonalbeli csapatot 1970-ben alapították meg az akkor még nagyközség fiataljai, akik a Rába partján lévő földes, döngölt talajú pályán próbáltak meg rájönni, mi is az a kosárlabda - amikor éppen nem a luxemburgi rádiót hallgatták a Műszaki KTSZ üdülőjének tetején. Az első híres igazolásuk Szlávik Csaba volt 1973-ban. Szlávik arról volt híres, hogy annyi feles cseresznyét tudott magába teperni egy éjszaka alatt, ahány betűt számláltak a nevében azok, akik még tudtak számolni körülötte. Ugyanebben az évben az országos szövetség úgy döntött a távoli Budapesten, hogy szabadtéri pályákon nem lehet meccseket játszani többé. A kosaras fiúk a Batthyány-kastély lovardájából lett művházat kapták meg, amelyet akkoriban művelt galambok laktak. A lovarda-dúcot a nagyközség ganajozta ki és rendezte be sportszernek látszó tárgyakkal - olajkályhákat telepítettek, befóliázták a tátongó ablakokat, az egyik fal mentén felállították egy meseház paravánját, melynek rajzolt muskátlis ablakán áthajolva pörgethette az eredményjelzőt az ügyeletes bohóc. A Palazzo del Gangónak nevezett csarnokocska éppen a szezon első meccsére készült el, frissen festett vonalai úgy csúsztak, hogy a játékosoknak saját kezűleg kellett hegedűgyantával bekenniük (és most már azt is értjük, miért zsákolt a 180 centis irányító is Körmenden akkoriban). Télen, ha az olajkályhák nem bírták már, a jégeralsós, ellilult szájú fanatikusok feldörzsölt hőmérővel igazolták a bíróknak, hogy megvan a szükséges plusz. A Palazzo del Gangóban a galambok is megmaradtak, de a körmendi legenda szerint kizárólag az ellenfél játékosaira szartak.

A győzelmi buszról ledönget egy tagbaszakadt, erős állú, ötvenéves férfi is, akire egy asztrológus méterekről biztos kézzel kiosztana valami Tűz jegyet.

Patonay Imre

nevelőedző Körmenden, és annak az általános iskolának az igazgatója, amelynek tornatermében 1976 óta játssza meccseit a csapat. A városi kocsmákban csak "Putesz"-nek szólított igazgató a 70-es évek végén játszott az akkor már NB I-es csapatban, 31 évesen pedig ő lett az edző. Vele nyerte első két bajnoki címét a Körmend, később négy éven át a válogatott szövetségi kapitánya volt. Ha a "körmendi csodáról" faggatják ravasz fővárosi újságírók a csapat vezetőit, ők általában három magyarázattal állnak elő. Az első misztikus: a Rába-part köré szerveződő kisváros versengő hajlamáról és bálványimádatáról szól. A második czeizeli: tény, hogy a ma Körmenden (vagy onnan eligazolt) és részben a magyar válogatottban játszó fiatal kosarasok - Németh, Fodor Gergő, Fodor Márton, Trummer Rudolf - apái szintén NB I-es kosarasok voltak Körmenden. A harmadik pofonegyszerű: Patonay talán a legjobb nevelőedző Magyarországon. Míg a megyeszékhelyek csapatai a helyi önkormányzat vagy egy nagy állami cég (pl.: a paksi atomerőmű) támogatásával évről évre összevásárolják játékosaikat, a Körmend mindig rákényszerült, hogy komolyan foglalkozzon a saját neveléssel. Ma a legjobb, felnőtt sorba érő saját játékos a döntőt a Körmendnek Toromannal megnyerő Németh István, akit tavaly a klub kénytelen volt három évre kölcsönadni az egyik legjobb európai csapatnak, a Benetton Trevisónak (a rájátszásra csak "visszakapták" egy kicsit). És úgy tűnik, beindul a bolt: a tervek szerint a Benetton támogatna egy nemzetközi kosaraskiképzőt Körmenden, melynek legjobbjait elszippantaná a Treviso, a második legjobbak pedig a magyar bajnoknál játszanának...

Patonay 1984-ben lett a Körmend edzője, abban az évben, amikor egy Zsebe Ferenc nevű 19 éves kölök az ifiedzések után a felnőttek edzését is végighajtja, és amikor annak is vége, könyörögni kell neki, hogy lazításképpen ne ússzon fel Szentgotthárdig a Rábán. Egy évvel később a Körmend megszerezte első érmét (rögtön egy bronzot), majd 1987-ben döntőt játszhatott a Bp. Honvéddal. Az akkor két győzelemig tartó döntő első meccsét otthon a Körmend nyerte (alig), Pesten a Honvéd (nagyon). Az utolsó, körmendi meccs előtt Patonay előadást tartott a halálra vált játékosoknak - eljátszotta az összes honvédos játékost, mint szánalmas, összeakadó lábú, karikahátú figurát, majd egy 17 éves ifistát jelölt kezdő irányítónak, és már a meccs elején letámadást vezényelt. A Körmend tíz ponttal nyert, a város három napig nem feküdt le, a kocsmatulajdonosok elégették a zárva táblát, a játékosok pedig csakis felemelt kezeken közlekedtek. A bajnokcsapat egy hét múlva Svédországba utazhatott, de edzőjük nem tarthatott velük. Patonayt akkor már alkoholmérgezéssel kezelték a helyi kórházban, ahol a boldog edző még napokig támadóstratégiának nézte a lázlapját.

A Kaposvárról hazatért bajnokcsapat egy sebtében összeácsolt emelvényről tart lényegre törő tájékoztatót a szurkolóknak. A döntő legértékesebb játékosa (MVP), Denis Toroman már-már orbáni magaslatokba ér:

"Én nem beszél jó magyar, de ti kurva jók vagytok!",

az amerikai Toya pedig hosszasan gondolkodik az alkalomhoz leginkább illő magyar szón, majd közli: "Bebasztunk."

A csapat első tengerentúli játékosa, Harry Bell 1989-ben érkezett Körmendre. A csapat vezetői és a tanácselnök várták a reptéren - még csak táblát sem kellett tartaniuk. A városi tanács dísztermébe autóztatták, ahol Bell elmondta igényeit, megvallotta absztinenciáját, majd három vodka után széles mosollyal közölte: mindent megtesz a csapatért. Patonay és társai akkoriban már Ausztriába jártak a játékosmenedzserek kazettáit nézegetni. Könnyen követhető alapelvük volt, hogy "csak zsenit igazolnak" - olyat, aki a közönséget is tudja szórakoztatni. Bell kazettáján azt látták, hogy Harry elugrik a büntetővonalról, majd zsákol, tehát rögtön a menedzser kezébe csaptak. Az első év Bell-lel be is jött - bajnoki ezüst, kupagyőzelem -, de később "Körmend fekete hercege" már sokkal kevésbé szeretett társaival edzeni, mint a derekáig érő körmendi menyecskékkel.

A kilencvenes évek közepén, a második bajnoki győzelem idején Edmonson volt a körmendi nép fekete kedvence. A szabadidejében John Lennon-szemüvegben olvasgató fiút annyira imádták szomszédasszonyai, hogy beosztották, ki mikor moshat rá. Azt pedig, hogy "Mit kérsz vasárnap ebédre, Edikém?", a biztos megértés kedvéért ordítva, szótagolva kérdezték Edmonsontól a hátraszegett fejű körmendi nénik szombatonként. A mai külföldi játékosok közül Toroman és Toya Körmenden futott be. A magyar bajnokságot már jegyzik annyira jól, hogy a bajnoki döntő MVP-je számíthat jól menő európai klubok ajánlataira is. Toromanék havi keresete (a koszton és a kétszobás lakáson túl) persze nem nyilvános, de arra a kérdésre, hogy egy 1,5 milliót kereső focista fizetése hogy viszonyul a kosarasokéhoz, egy körmendi vezető elárulja: "kosarasaink fizetése nagyjából egyforma, és kevesebb, mint az említett összeg fele".

A csütörtöki éjszakában (és aztán később, a reggelben) négyezer szurkoló őrjöngi körbe Zsebe Ferenc edzőt és tanítványait. Csarnokukba, az iskolai tornaterembe viszont csak háromezren férnek be, így a rájátszás idején valóban a bordásfalakon is lógnak, a kívül maradtak pedig riadólánccal mesélik egymásnak a pontok történetét. Az elődöntő utolsó, megnyert meccsén a híres körmendi B közép azt kiabálta a csapatnak: "Gyertek fel, gyertek fel!"

"Magam is felmerészkedtem" - mondja Fodor Sándor, egykori körmendi játékos, ma a klub ügyvezető igazgatója. "Nem is értem, ezek a fiúk

hogy bírják ki a csarnokban,

ebben a bűzben, ötven fokban, összepréselődve. Itt már nem lehet játszani. Nincsen kondicionálóterem, orvosi szoba, és a büfé is odakint található, ahol telenként bucira fagyott ujjakkal keresik a szurkolók a teára való aprót." A csarnok bővítéséhez szükséges önkormányzati és vállalkozói rész összeállt, a körmendiek már csak a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium döntésére várnak - a tervek szerint jövő májusban kezdik el a munkát.

A kisvárosi csapat persze folyton küzd a pénzért. Az önkormányzat erejéhez mérten támogatja a kosarasokat, akiket valójában évek óta a Marc cipőgyár tart el. A Marc éppen most vonta ki a gyártást Magyarországról (áttette a még olcsóbb Kínába), és szakasztja meg sok utcára kerülő Marc-Körmend- drukker szívét, de - a bajnoki cím után - még fenntartotta támogatását egy újabb évadra. A Körmend nehéz feladata az általa kinevelt vagy felfedezett játékosait a csapatnál tartani. "Csábító lehet számukra a máshol kapott nagyobb öszszeg - mondja Fodor Sándor -, viszont olyat sehol nem tapasztalnak, mint itt, ahol ha a lakásukban be kell kötni valamit, jön a szurkoló, aki villanyszerelő; ha ki kell festeni, már ott is van a szurkoló, aki szobafestő... És imádják őket az utcán. Ami mondjuk Pesten nem biztos, hogy megtörténik."

A körmendiek a problémák ellenére azért végtelenül optimisták. Végül is mindenki tudja, mit válaszolt Putesz arra a kérdésre, hogy miért nem megy máshová edzőnek. "Azért, mert nyáron csodálatos a Rába, a tél mindenhol rossz, a tavasz és az ősz meg eltelik kosárlabdával."

Nagy Sebestyén

Magyar kosár

A Marc-Körmend 1983 óta nem végzett a hatodiknál rosszabb helyen, tizenhatszor került be a rájátszás legjobb négy csapata közé. 1990 és 1998 között hatszor nyerte meg a Magyar Kupát, bajnok háromszor lett: 1987-ben, 1996-ban és 2003-ban. Nemzetközi kupákban többször is indult, legyőzte többek között a KK Zagrebet és a Leverkusent, de a kupaküzdelmek rendszerének megváltozása miatt egyelőre bizonytalan, hogy a következő szezonban melyikben indul. Illetve hogy egyáltalán indul-e, mivel egy magyar csapat számára ma nagy anyagi veszteség benevezni bármilyen külföldi versenyre. A magyar kosárlabda presztízse olyannyira alacsony, hogy a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége fizet azért, hogy egy bajnokit valamelyik csatorna a műsorára tűzzön. A döntő harmadik meccsét, amelyen a Marc-Körmend megnyerte a magyar bajnokságot, az m2 közvetítette élőben.

publikálva
2003/23. (06. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...