Mindenekelőtt legyünk pontosak, rigorózusak, és írjuk le az évszámot: 1765. Meg Karinthy szellemében - maga mindent kétszer mond, kétszer mond - a helyet: Baden-Baden. Az első kaszinóalapítás óta a szerencsejáték egyfajta intézménnyé vált, és mind a mai napig a legbiztosabb üzlet az emberiség történetében.Tehát Baden-Baden. Ottani élményeiről a gyanútlanul fürdőkúrára érkező, amúgy legkevésbé sem a bohémságáról, lezserségéről vagy mulatós kedvéről ismert nagy német író, Hermann Hesse ekképpen ír A fürdővendég című kisprózájában: "Miután néhány percig figyeltem és hallgattam, és a játék kezdett magával ragadni, elérkezett az első csodálatos, kegyesen megindító pillanat: bemondták a hatost, és ez nem lepett meg, olyan természetesen, magától értetődően és valóságosan következett, mintha másra nem is számíthattam volna. (...) Csodálatos az a pillanat, amikor nyersz. Megszólitod a sorsot, rábízod magad, úgy érzed, kapcsolatba kerültél a nagy titokkal, sejted, érzed, hogy szövetségre léptél vele, a barátod..."
Látszólag paradox módon, éppen Az üveggyöngyjáték "professzori" Hesséjétől jönnek - Dosztojevszkij mellett - az ördögi játékot, a mindent magába foglaló rulettet, a véletlen és a sors egyidejű szimbólumát leíró legpontosabb mondatok. A "civil", a laikus Hesse megbabonázottságánál nem kell messzebb keresgélnünk, hogy a játék elsöprő démoniáját érzékeltessük. A kaszinókban és a kaszinókba azonban nem csak kísértetek járnak. Járhatunk mi is, amíg észre nem veszszük, hogy azok lettünk.
Erről bárki megbizonyosodhat, ha éjszaka nekiindul Budapesten, és a Várkert kaszinót, a volt Ifi Parkkal szemben, a Ráckerttől egy ugrásra, stílusosabban egy gurításnyira, illetve a Lánchíd pesti hídfőjénél Las Vegast érinti. Azért említtetik ez a két mandiner, mert a budapesti kaszinók világa tulajdonképpen
egy alapvető különbségben
ragadható meg: az egyik valutás (Las Vegas), a másik forintos (Várkert) - is. Tehát a Várkert eszünkbe juthat a közeli Ráckertben harmatos hajnali hat órakor, túrhatunk zsebeinkben, és túrásra ösztökélhetjük barátainkat, imerőseinket, akik ha készségesek, azaz a taxira szánt kondícióikat hajlandók beáldozni, akkor úgy tízezer forint magasságában könnyű galoppban megközelíthetjük az objektumot. (A valutás játszóteret természetesen alaposabb felkészülés után, megfontolt időbeosztással és komolyabb összeggel támadhatjuk.) És ha már ott vagyunk, ante portas, a dolog megy, mint a karikacsapás. Ha nem vagyunk túlzottan kapatosak, a legteljesebb udvariassággal találjuk magunkat szemben, ifjú hölgyek érdeklődnek adataink után a recepciónál - erre tehát készüljünk fel dokumentatíve, bemondást nem fogadnak el -, a regisztráltatásunkat követően pedig állandó belépőkártyával lepnek meg, amit később mindig érdemes a legfontosabb irataink között hordani. A Várkertben hiányzó iratainkért a kaszinó saját mikrobusza repít bennünket haza és viszsza, sőt bizonyos taxivállalatokkal is szerződésben állnak, számlánkat ők rendezik, az pedig szinte mindenütt természetes, hogy a sör-, a bor-, illetve a hidegtál-fogyasztási lehetőségeinket pusztán modorunk korlátozza.
A zsetonváltás nem túl komplikált művelete után (az értékeket mi dönthetjük el) a rulett- vagy a black jack-asztal a legkézenfekvőbb megoldás. A rulett szabályaira nem kell külön figyelmet fordítanunk, minden a kezünkre játszik, úgy tájékozódhatunk, mint egy berajzolt KRESZ-pályán a tanulók, statisztikusan pedig nyilvánvaló, hogy a telibe talált szám hozza a legtöbbet, harminchatszoros hasznot, míg a fekete-pirossal csupán duplázni lehet. A black jacknél (egyszerűbbek kedvéért: huszonegy) két lapnál bármikor megállhatunk, míg a banknak még tizenhatra is húznia kell.
De a lényeg természetesen nem ez. A lényeg egyrészt a saját játék tapasztalata, másrészt a körülöttünk helyet foglaló új, ismeretlen játszópajtások, bár rájuk nem biztos, hogy kellő figyelmet tudunk fordítani, és ha mégis, azzal sem megyünk sokra. Igaz, egyetlen játékos sem úszhatja meg babonák nélkül, viszont egyetlen játékosról sem tudunk, akit visszaigazolt volna az élet. Lehet menni valaki után, azaz nyerőben lévő versenyzőt követni, lehet vele szembejátszani, lehet számkombinációkban, az összes pörgetést jegyezve variálni, erőltetni a prímeket és a nullát, lehet gyanakodni a krupiékra, akik sokak szerint ötszámos íveket képesek megdobni, lehet felállni és másik asztalnál próbálkozni, mindent lehet, de a számtalan elmélettel szemben feltehetőleg minden idők legnagyobb játékosának, a Kellér Andor által A rulettkirályban megörökített Gály Lajosnak van igaza.
Van valami szisztémája?
"- Ugyan - legyintett Gály -, a szisztéma csak arra való, hogy a játékos korlátozza a nyereségét. A nyerést nem maximálom: annyit nyerek, amennyit tudok. Remélem, az urak között nem akad olyan naiv lélek, aki azt hiszi, hogy én mindig nyerek - attól a pillanattól, amikor játszani kezdek, addig, amíg befejezem a játékot. (...) Nincs semmiféle játékelméletem. De hiszek abban, hogy szerencsém van, és hiszem: ha valamit nagyon akarok, azt el tudom érni."
A zöld asztalnál a legtöbben tapasztalhatják - hacsak nem valamilyen racionális, fiskális szellemmel vannak beoltva -, hogy zsetonjaik mögül egy idő után, eleinte főleg nyerőben, később persze vesztőben, üres zsebbel, elillan azok pénzértéke, és úgy játszanak majd, úgy pakolják ide-oda műanyag lapocskáikat, mintha csak a Gazdálkodj okosan! résztvevői lennének. Fel- és bemérhetetlenné válnak a halmozódó nyereségek. Ettől még távozhatunk diadallal, fogadhatunk bérautót és vitethetjük magunkat fel-alá a városban, és ébredhetünk gurigákkal a zsebeinkben, de ne felejtsük, szövetségre léptünk valamivel, olyan szférákkal, amikben a zene a parányi fehér golyó kattogása és a kártyalapok surrogása. És ezek szirénhangok, amelyekkel szemben a túlnyomó többségnek csak Odüsszeusz árboca szavatolja a biztonságot.
A hazárdjátékok tágas családja mégis metafizikai karakterű.
Érzékletesebbé tenné a képet, ha az emlékezet személyes anekdotákkal színezné a kérdéskört, mondjuk megkísérelné felidézni az első érintést, vagyis az első játékot, az első elhíresült diadalt és az első szégyenteljes bukást, ahogy szokás ezt az első éjszaka, az első berúgás, az első cigaretta, tehát a csakúgy életbe vágó történések esetében, olyan első alkalmak méltatásakor, amelyeknél az egyszeriséget, a balesetjelleget észrevétlenül felváltja a gyakoriság, és ismétlődő ritmusuk kezdi idomítani az életünket. Egy idő után fejet hajtunk előttük, és töredelmesen megvalljuk, a balesetből szokás lett, foglyok vagyunk, és hiába nincs többé unalom, jól felvértezett démonainkkal, olykori békekötésekkel, szaggatottan, de a halálunkig harcolhatunk. Ám ezúttal nincs sztori. Nincs történet, mert a játék időtlen foglalatosság. Nemcsak a pörgetések és az osztások gomolyognak mitologikus egyidejűséggel a fejekben, de a játék szelleme is Kronosszal incselkedik.
Vagyis olyan, mintha mindig is lett volna
Nincs első és nincs utolsó, nincs soha és semmikor. A játékos, amikor az asztal közelébe ér, és megpillantja a tárcsát, a pattogó golyócskát, látja a bankókat, nos ekkor kilép az időpontok, a megbeszélések, a menetrendek, a határidőnaplók, a befizetésre váró számlák, a közös költség, a parkolási díj világából, és bejut egy másikba, oda, ahol minden pillanat egyenértékű, a sors és az idő a szerencsében összesűrűsödik, vagyis az eltalált szín-, negyed-, sor- és számkombinációk győzelemhez vezetnek. Győzelemhez, amiben tulajdonképpen csak másodlagos a forintosítható nyeremény. A pénz elhagyhatatlan alkatrésze a játéknak, ugyanakkor a mámor nem neki hódol, hanem a szóra, a jó szóra bírt pillanatnak, az elcsábított ledér nőszemélynek, Fortunának.
Jánossy Lajos
kaszinótojások
Mostanában a szmokingos, nagyestélyis vendégből határozottan kevesebb, biztonsági őrből viszont annál több van egy kaszinóban. Az általános vélekedéssel szemben nem feltétlenül pénz, siker és csillogás az osztályrésze annak, aki ilyen helyen vállal munkát, inkább a szürke hétköznapok a szórakoztatóiparban, viszonylag biztos megélhetéssel. Aki beiratkozik egy krupiétanfolyamra, számos illúzióval lehet szegényebb, James Bond-életérzés kizárva, és persze milliós jattok sincsenek. Van viszont tisztességes havi fix, némi borravaló, amit mindig igazságosan oszt el a társaság, tehát - és ez a lényeg - nem egyenlően. A Las Vegas kaszinó tanfolyamán az is kiderült, hogy nem is olyan könnyű munka ez, de megéri, sőt még az egyetemmel is össze lehet egyeztetni.
Ahhoz, hogy valaki krupié legyen, először is nem árt nyelveket beszélni. Az angol kötelező, de minden más egyebet is szívesen vesznek a munkáltatók. Külsőben nincs különösebb megkötés, a férfi jelentkezőktől csupán az arc rendszeres és gondos szőrtelenítését várják el.
Aki krupiénak jelentkezik, rögtön mondjon búcsút szabadidejének egy darabig, a hathetes tanfolyam ugyanis minden munkanapon reggel kilenctől délután négyig tart. Tananyag a fejben számolás és a zsetonkezelés, ami elsőre nem tűnik nagy kunsztnak, csakhogy a 100 zseton összekaparása és négy 25 darabos oszlopba rendezésének standard ideje 25 másodperc. Ennyi idő alatt nem lehet még számolni is, tehát meg kell tanulni, milyen magas egy 25 zsetonos sor. Mindezt tapintásra, mert odanézni nem ér! A tanfolyamon azt is oktatják, mikor mit kell mondani, hová kell állni, milyen széles legyen a mosoly. Ha valaki túlverekedi magát a hat héten, álláshoz jut, sőt a tanfolyam ingyenes. Pontosabban a szervező intézményhez kell szerződni, és minimum 2 hónap, amíg valaki ledolgozza az oktatás árát. Ezután már fizetés is van, sőt a havi fix mellé jön a borravaló bizonyos hányada is. A nap nagy része szabad, ennek megfelelően sok egyetemista próbálkozik, így finanszírozva tanulmányait. Ráadásul munka közben sem kell megszakadni: egy asztalnál maximum egy és negyed órát tölt a krupié, ami forgalomtól függően csökkenhet is, utána pedig negyedóra pihenő következik. A két kötelező hónap letöltése után egyébként szabad az út. A tanfolyam nem ad minősítést, rutint viszont igen, és egy kaszinói munkafelvételinél csak a rutin számít.
Kiss g Gábor
