Aranyérmet nyert a kajakos Kiss Péter Pál Tokióban

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 3.

Sport

A nemzetközi szövetség összesítése alapján ő a sportág legfiatalabb paralimpiai bajnoka.

Kiss Péter Pál aranyérmet nyert K1 200 méteren a tokiói paralimpián. Ugyanebben a számban Juhász Tamás hatodik lett.

A KL1-es - azaz a legkomolyabban sérülteket felsorakoztató - kategória győzelemre esélyes magyar indulója, aki 2019-ben világbajnokságot nyert Szegeden és kétszeres Európa-bajnok, már a csütörtöki előfutamban is nagyon meggyőzően evezett, saját futamát két bójasor különbséggel nyerve a legjobb időt lapátolta. A pénteki döntőben melyet felhős időben, csaknem szélcsendben, időnként permetező esőben rendeztek a Sea Forest Kajak-Kenu Pályán, a brazil Carlos Luis Cardoso da Silva és a francia Rémy Boulle volt a legnagyobb ellenfele.

Kiss a 4-es pályán ment, mellette a hármason Juhász - aki nem sokkal korábban, a középfutamból egy szép győzelemmel harcolta ki a döntőbe jutást -, a másik oldalán, az 5-ösön pedig da Silva. Kiss Péter nagyszerűen jött el a rajttól, hamar jól látható előnyre tett szert, és nem is fáradt el, végül 45.447 másodperces eredménnyel egy bójasorral előzte meg a második helyezett Silvát (48.031). A harmadik helyen Bouille (48.917) ért célba.

A BHSE 18 éves kajakosa, a nemzetközi szövetség összesítése alapján a sportág legfiatalabb paralimpiai bajnoka - aki nyolcéves korában a Guillain Barré-szindróma miatt deréktól lefelé lebénult, a magyar küldöttség tizennegyedik érmét - a hetedik aranyat - szerezte.

Paralimpia 2020 - Arany?rmes a kajakos Kiss P?ter P?l

 
Az aranyérmes Kiss Péter Pál
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
 

Juhász Tamás, a BHSE 45 éves, motorbalesetes versenyzője, aki 2012-ben még kerekesszékes vívóként szerepelt a londoni paralimpián, előzőleg egy szép középfutamgyőzelemmel jutott be a döntőbe, ahol az értékes hatodik helyet harcolta ki.

A húszesztendős Kiss Erik (KL3), akinek az egyik lábszára vékonyabb, nagy küzdelemben vívta ki a döntőbe jutást, középfutamában sikerült elcsípnie a harmadik helyet, így készülhetett a nyolcas fináléra, melyben nyolcadikként ért céléba.

A nyílt gerinccel született, 43 éves Rozbora András (KL2) középfutamában ötödik lett, ezzel B-döntőbe jutott, ahol negyedikként - így összességében a 12. - helyen végzett.

Kiss Péter Pál a győzelem után úgy nyilatkozott:

A vb és Eb-k után mindenféleképpen szerettem volna, hogy ez is jól sikerüljön. Persze előre nem mondtuk ki, de nem szerettem volna egy banánhéjon elcsúszni itt a végén.

A döntőjét felelevenítve arról beszélt, hogy bármennyire esélyesnek számított, azért így is nehéz volt, már csak az esős, a vártnál hűvösebb idő miatt is. "Nem ilyen körülményekre számítottam, hanem napsütésre, meg sokkal melegebbre, egész végig így készültünk a nyáron, úgyhogy ez szerintem egy kicsit visszavetett a teljesítményemben. Illetve volt egy sérülésem, a könyökömnél, amit még a bemelegítésnél is éreztem. Úgyhogy volt izgulás, ráadásul a futam közben többször is megcsúszott a kezem a lapáton".

Kiss Péter a sikert szeretné most megélni, és egy kicsit ki is pihenné magát, mert hamarosan jön a világbajnokság. "Ott azért már nem egy maxos pályát fogok menni, jó lesz, ahogy sikerül" - mondta és megjegyezte, hogy utána hosszabb távlatban a párizsi paralimpia a cél. "Rengeteg sok munka van ebben a mostani eredményben. 2019-től jöttek a sikerek, de azért ezt mi már jóval előtte elkezdtük (Pruzsina) Istvánnal (az edzőjével), mi már hat éve készültünk. Ha nem is kifejezetten erre, de arra, hogy versenyezhessek nemzetközi szinten. Hál' istennek, jól jöttek ki a lépések" - utalt a győzelmeire.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.