Aranyérmet nyert Ekler Luca távolugró a paralimpián

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. szeptember 5.

Sport

Ekler Luca 5,56 méteres ugrásával megvédte korábbi olimpiai elsőségét.  

Ekler Luca címét megvédve aranyérmet szerzett csütörtökön a T38-as kategória távolugró számában a párizsi paralimpián.

Az atlétákat rendkívül zord körülmények fogadták, mindössze 17 fok volt és szakadt az eső délelőtt a Stade de France-ban. A távolugrás döntőjében Ekler tokiói győztesként, világbajnokként és világcsúcstartóként, azaz abszolút favoritként állt rajthoz.

A TFSE 25 éves atlétája – a szám világbajnoka és világcsúcstartója – végig vezetett az esőben rendezett versenyben, és végül 5,56 méteres eredménnyel diadalmaskodott a Stade de France-ban. A második sorozatban senki sem tudta áttörni az ötméteres határt, így egyértelművé vált, hogy Ekler Luca már csak önmagával, idei legjobbjával (5,63), illetve a két éve, ugyancsak Párizsban elért világcsúcsával (5,82) versenyez.

Közben elállt az eső, de a léc szenzorának meghibásodása miatt hosszú ideig állt a finálé. A kényszerszünet előtt és után Ekler Luca kétszer is belépett, majd az ötödik sorozatban is rontott, az utolsó kísérletével pedig szintén belépett.

Mivel azonban ezt megelőzően senki nem került a közelébe – a második helyezett német Nele Moos 5,13-mal szerezte meg az ezüstérmet –, magabiztosan védte meg címét és boldogan ünnepelt a maroknyi magyar tábor előtt.

Ekler 2009-ben stroke-ot kapott, ennek következtében lebénult a bal oldala, fizioterápiás és gyógytornás kezelés hatására azonban mostanra már csak a bal kézfején maradtak látható tünetek.

Az atléta a párizsi magyar küldöttség negyedik érmét szerezte: a mérleg két arany, egy ezüst, egy bronz.

 
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Ukrajna útja az EU-ba: szatócsok és morálőrzők

Repkednek a választókat ijesztegető százmilliárdos összegek, valaminő konzultáción igyekszik a kormány többséget szerezni magának, hogy az ország elzárkózzon Ukrajna EU-tagságától. Holott nem csak hazánk két évtizede történt csatlakozása bizonyítja, hogy az önző szatócsszemlélet tévút, hanem világosan látni kell: a saját lábára álló Európának is óriási szüksége van Ukrajnára.