Az elmúlt húsz év legsúlyosabb magyar kerékpáros versenybalesete történt

  • narancs.hu
  • 2020. július 12.

Sport

„Vér mindenhol, törött bringák tömkelege” – állítja egy szemtanú.

Tömeges bukás történt vasárnap az 1. Gella Kupa amatőr országúti kerékpárversenyen, melyen mintegy 50 résztvevő esett el – írja az MTI. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a balesetben 19-en sérültek meg.

"Sok versenyen láttam bukást, de itthon hasonlót se. Az erdő úgy nézett ki, mint egy horrorfilm. Vér mindenhol, törött bringák tömkelege" – számolt be a látottakról a verseny alapítója Szilasi László, aki szintén elesett, a patakmederbe zuhant, ám zúzódásokkal és "ripityára tört sisakkal" megúszta. Az MTI érdeklődésére Szilasi - aki a Tour de Hongrie versenyigazgatója és a Giro d'Italia magyarországi nagy rajtjának sportszakmai vezetője - azt mondta: szerinte ez az utóbbi húsz év legnagyobb magyarországi kerékpáros versenybalesete. Úgy tudja, a mentőautók és helikopterek folyamatosan dolgoztak, értesülései szerint legalább húsz sérült van, közülük néhány súlyos.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője azt mondta, a versenyzők zömében zúzódásos sérüléseket szenvedtek, de többüknél felmerült a csonttörés vagy az agyrázkódás gyanúja is. A mentők a helyszínre két mentőhelikopterrel és kilenc mentőautóval érkeztek, a sérülteket az ajkai, a veszprémi és a székesfehérvári kórházakba vitték - tette hozzá.

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.