Az év végéig döntenek Oroszország olimpiai részvételéről

  • narancs.hu
  • 2020. november 21.

Sport

Ebben a hónapban hallgatták meg a feleket.

Várhatóan az év végéig meghozza határozatát a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) Oroszország négyéves eltiltásáról, amelyet a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) rendelt el – jelentette ki Witold Banka, a WADA lengyel elnöke a Przeglad Sportowy varsói lapnak nyilatkozva.

A WADA-nak – a sorozatos és államilag irányított doppingolás miatt hozott – ítéletét Oroszország megfellebbezte, és a CAS verdiktjén múlik, hogy ott lehetnek-e országuk képviseletében az orosz versenyzők a 2021 nyarára halasztott tokiói olimpián, továbbá a 2022-es pekingi téli ötkarikás játékokon.

„Az Oroszországgal kapcsolatos végső döntés a CAS hatáskörébe tartozik. Ebben a hónapban meghallgatták a feleket, nagyon elégedettek vagyunk azzal, ahogy ügyvédeink a bizonyítékokkal együtt bemutatták az egész ügyet. A döntést az év végéig meg kell hozni, reméljük, hogy az egyértelműen világos lesz” – tette hozzá a WADA elnöke. (MTI)

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.