Bedőlt az Európai Szuperliga terve

  • narancs.hu-MTI
  • 2021. április 21.

Sport

A Juventus elnöke szerint a klubok visszalépése után már nincs miről beszélni.

Andrea Agnelli, a Juventus labdarúgóklub elnöke szerint a hat angol egyesület visszalépése nyomán nyilvánvalóvá vált, hogy a tervezett Európai Szuperliga (ESL) nem indulhat el.

Agnelli hangsúlyozta, meggyőződése, hogy az európai labdarúgásnak változásra van szüksége, és egyáltalán nem bánja, hogy megpróbálkoztak a kiszakadással.

A 12 csapatos Európai Szuperliga létrehozását vasárnapról hétfőre virradóra jelentették be, az alapítók között angol, olasz és spanyol klubok is voltak, ugyanakkor a tervet magas rangú politikai, valamint sportszakmai körökben, a nemzetközi (FIFA) és az európai szövetség (UEFA) részéről is széleskörű ellenérzés fogadta. A szurkolói csoportok szintén kritikákat fogalmaztak meg a tervezett ESL-lel szemben.

Elsőként kedden este a Manchester City jelentette be hivatalosan, hogy visszalép az ESL-szerepléstől, majd szerda hajnalban a Chelsea, aztán az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham Hotspur is kihátrált a kezdeményezésből.

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.