UEFA: eltiltják a Szuperligában játszó focistákat a válogatottól

  • MTI
  • 2021. április 19.

Sport

A szövetség megreformálja a Bajnokok Ligáját. 

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) bejelentette, hogy elfogadta a Bajnokok Ligája reformjára vonatkozó javaslatot, így a sorozat 2024-től már az új formátumban zajlik majd. Eszerint a jelenlegi 32 helyett 36 gárda szerepel a kontinens legrangosabb klubsorozatában, a négycsapatos csoportokat pedig egy nagy tabella váltja fel, így a jelenlegi hat helyett tíz találkozót játszik minden résztvevő különböző ellenfelekkel. Az első nyolc automatikusan a nyolcaddöntőbe jut, a 9-24. helyezettekre pedig rájátszás vár a 16 közé kerülésért.

Aleksander Ceferin, a szervezet elnöke az európai Szuperliga létrehozását „kapzsiságtól vezérelt” néhány klub „szégyenteljes kezdeményezésének” nevezte, illetve úgy fogalmazott, hogy a lépés „a labdarúgás szerelmeseinek arculköpése”. Egyúttal megerősítette, hogy a Szuperliga klubjaiban játszó futballisták nem vehetnek majd részt olyan nemzetközi eseményeken, mint a világbajnokság vagy már az idei Európa-bajnokság.

Ahogyan arról hétfőn korábban beszámoltunk, 12 élklub döntött a Szuperliga létrehozásáról. Az elképzelés ellen európai vezető politikusok tiltakoztak, mint ahogy Orbán Viktornak sem tetszett az ötlet.

Már ma kizárhatják őket

Akár már a Bajnokok Ligája mostani idényéből kizárhatják azokat a csapatokat, amelyek bejelentették részvételüket a labdarúgó Európai Szuperligában. Az UEFA végrehajtó bizottságának dán tagja, Jesper Möller egy helyi adónak hétfőn azt mondta, a kluboknak, melyek közül három – a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea – elődöntős, azonnal menniük kell.

 „Még ki kell találnunk, hogyan fejezzük be a mostani BL-évadot”

– mondta Möller, hozzátéve, pénteken, a testület rendkívüli ülésén születhet meg a csapatok kizárásáról szóló döntés.

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.