Elhunyt Puhl Sándor

  • narancs.hu
  • 2021. május 20.

Sport

Az 1994-es focivébé döntőjének játékvezetője 65 éves volt.

Az 1994-es vb döntő és az 1997-es BL-döntő játékvezetője 65 éves korában elhunyt – írja a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ). Puhlt a szervezet saját halottjának tekinti, aki 2010 óta az MLSZ Játékvezető Bizottságának alelnöke is volt.

„A kiemelkedő tehetségű játékvezető már fiatalon, 1984-től működött a labdarúgó NB I-ben. Világhírre a 90-es években tett szert, nemzetközi sportpályafutásának elismeréseként az IFFHS (Nemzetközi Labdarúgás-történeti és -statisztikai Szövetség) négyszer választotta a világ legjobb játékvezetőjének (1994-1997 között). Ő vezette az emlékezetes brazil–olasz világbajnoki döntőt Los Angelesben 1994-ben, és három évvel később Münchenben a Borussia Dortmund –Juventus Bajnokok Ligája-döntőt is” – áll az MLSZ közleményében.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.