Holland versenyző nyerte a Giro d'Italia nyitószakaszát, Valter a 29.

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. május 6.

Sport

Mathieu van der Poel lett a legjobb a Budapest és Visegrád közötti első etapon.

A holland Mathieu van der Poel nyerte pénteken a Budapest és Visegrád közötti nyitószakaszt a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen, amelynek első három etapját Magyarországon rendezik.

A pénteki 195 kilométeres, 900 méter szintkülönbséget tartalmazó táv során Székesfehérváron és Esztergomban várt részhajrá a mezőnyre. Azonnal az éles rajt, azaz a null kilométer után a Drone Hopper-Androni Giocattoli két kerékpárosa, Mattia Bais és Filippo Tagliani szökésbe indult, ez mindenkinek megfelelt, így a csapatok majdnem 11 percre elengedték a két szökevényt.

Az utak mellett rengetegen biztatták a magyarokat és köszöntötték a mezőnyt: Peák Barnabást egy felüljáróra kifüggesztett molinóval motiválták, a hazai bringásokat és a nemzetközi sztárokat az aszfaltra írt feliratok bíztatták. De volt olyan szurkoló, aki T-rex jelmezben spinningezett, mások rózsaszín egyenpólóban lóháton vágtattak a mezőny mellett, Martonvásárnál pedig huszárok kivont karddal galoppoztak egy rövid szakaszon a kerekesek kíséretében.

Esztergomot elhagyva, 14 kilométerrel a cél előtt érték utol a két andronis versenyzőt, a szakaszsiker pedig a várakozásoknak megfelelően a visegrádi Fellegvárba vezető, negyedik kategóriás emelkedőn dőlt el. A 338 méter magasan fekvő célba öt kilométer hosszú, ötszázalékos átlagmeredekségű, helyenként nyolcszázalékos kaptató várt a bringásokra.

Előbb a belga Lawrence Naesen, majd a német Lennard Kämna indított hosszú hajrát, de végül a szakaszsikerre előzetesen legesélyesebbnek tartott kettős, a Gent-Wevelgem eritreai bajnoka, Biniam Girmay és a flandriai körversenyt idén másodszor megnyerő holland Van der Poel vetélkedtek az elsőségért, miután az egyik legjobb sprinter, Caleb Ewan bukott a célegyenesben. Végül Van der Poel bizonyult a leggyorsabbnak, így győzelmével ő ölthette magára elsőként az összetett éllovasát illető rózsaszín trikót az idei kiíráson. Valter Attila a legjobbakkal együtt, a győztestől négy másodperccel elmaradva ért célba a 29. helyen, s az első háromnak járó időjóváírások miatt 14 másodperces hátrányból várja a szombati folytatást.

A verseny egy szakaszán vágtázó huszárok csatlakoztak a kerékpárosokhoz:

A másik két magyar induló közül Fetter Erik még az emelkedő előtt bukásba keveredett, így 2:22 perces hátránnyal 112. helyen ért célba, míg Peák Barnabás 167. lett a győztestől 5:33 perccel elmaradva.

Szombaton újabb magyarországi etap, a 9,2 kilométeres budapesti egyéni időfutam következik, az első induló 14 órakor rajtol a Hősök teréről. A 105. Giro d'Italia mezőnye összesen 3445,6 kilométert teker, amíg célba ér május 29-én a veronai időfutamon.

    Eredmények:

    1. szakasz, Budapest-Visegrád, 195 km:

    --------------------------------------

1. Mathieu van der Poel (holland, Alpecin-Fenix) 4:35:28 óra

2. Biniam Girmay (eritreai, Intermarché-Wanty-Gobert) azonos idővel

3. Pello Bilbao (spanyol, Bahrain Victorious) a.i.

...29. Valter Attila (Groupama-FDJ) 4 mp hátrány

...112. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 2:22 p h.

...167. Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert) 5:33 p h.

Giro d'Italia - Els? szakasz - Budapest-Visegr?d

 

A Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny Budapest és Visegrád közötti 195 kilométeres nyitóetapjának mezőnye Székesfehérváron. 

MTI/Vasvári Tamás

 

 Ez az első alkalom, hogy Magyarországot érinti a háromhetes körverseny, a Giro 14. alkalommal rajtol Olaszországon kívül.

Tavaly ilyenkor erről számolhattunk be:

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.