Hrutka János: "Szomorú, hogy bárki elveszítheti állását véleményéért"

  • narancs.hu
  • 2021. április 6.

Sport

Petry Zsolt menesztésére reagált így az egykori válogatott futballista. 

"A klub aláírta a Sokszínűség Chartáját, elkötelezett a tolerancia mellett, ráadásul pontosan senki sem tudhatja, hogy milyen pontok szerepelnek egy stábtag vagy a sportolók szerződésében az ilyen esetekre vonatkozóan, milyen belső protokollnak kell eleget tenniük egy-egy megkereséssel, esetleges nyilatkozattal kapcsolatosan az érintetteknek. Egzaktan azt sem tudhatjuk, hogy mit mondott Petry Zsolt a témát éppen egy másik ruhába öltöztetni próbáló újságírónak, hogy visszakérte-e ellenőrzésre a megjelentetni kívánt anyagot és valóban az és úgy jelent-e meg, ahogy azt ő szerette volna" - így reagált Hrutka János Facebook-oldalán arra a hírre, hogy a Hertha BSC labdarúgócsapata kedden megvált Petry Zsolt kapusedzőtől.

Petry Zsolt hétfőn a Magyar Nemzetnek adott interjút, ahol többek között szó esett a magyar futballválogatott kapusának, Gulácsi Péternek a Facebookon közzé tett nyilatkozatáról. A Hertha kedden közleményben jelentette be, hogy a klub vezetése nem tudott az interjúról, de a lap hétfői számában megjelent beszélgetés tartalmának megismerése után a kapusedző menesztése mellett döntött.

Hozzátették, elégedettek a kapusedző munkájával, nyilatkozata azonban nem illeszkedik a Hertha toleranciával és esélyegyenlőséggel kapcsolatos szellemiségéhez. "A nyilatkozatban foglaltak semmilyen szempontból nem felelnek meg azoknak az értékeknek, amelyeket a Hertha BSC képvisel" - mondta Carsten Schmidt, a berlini egyesület igazgatóságának elnöke.

Petry Zsolt közleményben kért elnézést kijelentéseiért, és közölte: "Hangsúlyozni szeretném, hogy nem vagyok homofób, sem migránsellenes. Sajnálom a bevándorlási politikával kapcsolatban tett nyilatkozatomat, és elnézést szeretnék kérni mindazoktól az emberektől, akik nálunk keresnek menedéket és akiket megsértettem".

Hrutka minderre úgy reagált:

Szomorú, hogy minden és mindenki csak eszköz.

"A téma egy eszköz, hogy megosszuk az embereket, hogy azon keresztül szeleteljünk, bélyegezzünk, matricázzunk, meg-, és elítéljünk ismeretlenül. A szereplők, nyilatkozók is eszközök, szócsövek, hogy oldaltól függetlenül viszontlássa tollász és szerkesztő a saját gondolatait, nézeteit, a mások által megkövetelteket. Amiben lehet, hogy ő maga sem hisz igazán, de ez a feladat. Mi lesz a szócsővel? Jön a következő!"

Hrutka János március 19-én jelentette be a Facebook-oldalán, hogy a Mészáros Lőrinchez közel álló TV2 csoporthoz tartozó Spíler TV megválik tőle. Az egykori válogatott labdarúgó még december közepén állt ki a melegek jogaiért - pontosabban kommentár nélkül osztott meg egy erről szóló posztot Grecsó Krisztiántól -, miután a parlament elfogadta az Alaptörvény kilencedik módosítását.

Legutóbb pedig lapunk hasábjain beszélt arról, hogy miért van olyan kevés aktív focista, aki közéleti témákban is megnyilvánul. Ezt a magyar válogatott kapusa, Gulácsi Péter szivárványcsaládok melletti kiállása kapcsán fejtette ki.

Mostani Facebook-posztját úgy zárja: "Mindezektől függetlenül, a tények ismerete nélkül szomorú, hogy bárki elveszítheti állását véleményéért, egy adott helyzet más aspektusból való megközelítéséért. Ha egyetértünk vele, ha nem."

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.