Megvált a Hertha labdarúgócsapata Petry Zsolt kapusedzőtől

  • narancs.hu
  • 2021. április 6.

Sport

Hétfői nyilatkozata nem illeszkedik a csapat szellemiségéhez.

Azonnali hatállyal megvált Petry Zsolt kapusedzőtől a német bajnokságban szereplő Hertha BSC labdarúgócsapata. A klub az 54 éves szakembert a Magyar Nemzetnek adott interjújában tett kijelentései miatt bocsátotta el.

A Hertha kedden közleményben jelentette be, hogy a klub vezetése nem tudott az interjúról, de a lap hétfői számában megjelent beszélgetés tartalmának megismerése után a kapusedző menesztése mellett döntött. Hozzátették, elégedettek a kapusedző munkájával, nyilatkozata azonban nem illeszkedik a Hertha toleranciával és esélyegyenlőséggel kapcsolatos szellemiségéhez.

"A nyilatkozatban foglaltak semmilyen szempontból nem felelnek meg azoknak az értékeknek, amelyeket a Hertha BSC képvisel" - mondta Carsten Schmidt, a berlini egyesület igazgatóságának elnöke.

Petry Zsolt közleményben kért elnézést kijelentéseiért, ugyanakkor elfogadta a Hertha döntését.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Petry Zsolt hétfőn a Magyar Nemzetnek adott interjút, ahol többek között szó esett a magyar futballválogatott kapusának, Gulácsi Péternek a Facebookon közzé tett nyilatkozatáról. Petry ezzel kapcsolatban azt mondta: „Hogy mégis mi késztethette Pétert arra, hogy kiálljon a homoszexuális, transzvesztita és egyéb nemi identitású emberek mellett, nem tudom. Én biztos, hogy nem kavartam volna fel az indulatokat az ő helyében”.

Az interjúból az is kiderül, hogy a Németországban dolgozó kapusedző a nemzeti oldallal szimpatizál, nem érti, Európa hogyan tudott morálisan ilyen mélyre süllyedni, az európai bevándorláspolitika szerinte erkölcsi leépülést jelez: „Európa keresztény földrész, én nem szívesen nézem végig azt az erkölcsi leépülést, ami végigsöpör a kontinensen. A liberálisok felnagyítják az ellenvéleményeket: ha te nem tartod jónak a migrációt, mert rettentő sok bűnöző lepte el Európát, akkor máris rád sütik, hogy rasszista vagy. Ez nem engedhető meg, a másik ember véleményét ritkábban tolerálják, főleg akkor, ha az illető konzervatív álláspontot képvisel”  – mondta Petry.

"Hangsúlyozni szeretném, hogy nem vagyok homofób, sem migránsellenes. Sajnálom a bevándorlási politikával kapcsolatban tett nyilatkozatomat, és elnézést szeretnék kérni mindazoktól az emberektől, akik nálunk keresnek menedéket és akiket megsértettem" - írta Petry kedden közleményében.

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.