Kellemetlen sportdiplomáciai esemény lett az ukrán és az orosz teniszezőnő kézfogásából

  • narancs.hu
  • 2024. január 24.

Sport

Az Australian Open szerdai férfi negyeddöntőjében pedig Zverev négy szettben legyőzte Alcarazt.

Kellemetlen incidensnek nevezte az Ukrán Tenisz Szövetség, hogy az Australian Open juniorversenyében Jelizaveta Kotliar kezet fogott az orosz Vlada Micsevával a meccsük után. Az ukrán szövetség a kézfogás miatt vizsgálatot indított, a versenyző apja rögtön jelezte, hogy többet nem fordul elő, és a rutintalanság miatt hibázott a lánya, aki két sima szettben egyébként el is veszítette a mérkőzést – írja a Telex.

 

„A lányom nem tudta kontrollálni a viselkedését. Automatikusan végrehajtotta a meccs utáni rituálét, nem vette észre, hogy a háló mögött annak az országnak a képviselője van, ami támadást indított a hazánk ellen” – nyilatkozott az apa, Konsztantyin Kotliar.

A felnőttek közt a selejtezőből a négy közé jutó, 23 éves Dajana Jastremszka megvédte a pályája elején álló játékost. „Bárkivel megtörténhetett volna.

Tapasztalatlan még, és hagyta, hogy az érzelmei vezessék, összezavarodott. Egészen biztos vagyok abban, hogy Ukrajna mellett áll ő is”

– jelentette ki, amikor az esetről kérdezték.

Az ukrán teniszezők még a torna elején jelezték, hogy nem nyújtanak kezet orosz ellenfelüknek, ha egymás ellen kell játszaniuk. Ezzel az aprócska gesztussal tudják támogatni a hazájukat a messzi távolból.

Emlékezetes, hogy a tavalyi vívó-világbajnokságról kizárták az ukrán világbajnok kardozót, Olga Harlant, mert nem fogott kezet orosz riválisával.

Az Australian Open szerdai negyeddöntőjében a hatodik helyen kiemelt Alexander Zverev meglepetést okozott azzal, hogy négy szettben legyőzte az előzetesen a győzelemre is esélyesnek tartott, másodikként rangsorolt Carlos Alcarazt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.