Kokó világbajnok: Ökölóda

szerző
- turcsányi -
publikálva
2001/5. (02. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Mert kicsi, azért hajrá. Kicsiségéből (is) fakadóan nagyon bukik a sportbeli sikerekre. Ilyenkor, télvíz idején az ilyesmi, valljuk be, ritkaságszámba megy. Hisz bár gyönyörű, nem az a kimondottan alpesi és távolról sem északi. Ilyetén módon téli sportágakban sajna nem képes produkálni azt az eredménymennyiséget, ami a társadalmi közérzet szinten tartásához akár havi bontásban is szükséges.

Mert kicsi, azért hajrá. Kicsiségéből (is) fakadóan nagyon bukik a sportbeli sikerekre. Ilyenkor, télvíz idején az ilyesmi, valljuk be, ritkaságszámba megy. Hisz bár gyönyörű, nem az a kimondottan alpesi és távolról sem északi. Ilyetén módon téli sportágakban sajna nem képes produkálni azt az eredménymennyiséget, ami a társadalmi közérzet szinten tartásához akár havi bontásban is szükséges.

Nos, ez az állapot, ha ilyesmi egyáltalán lehetséges, még tovább emeli Kokó világsikerének fényét. Azaz nem elég, hogy világra szóló, de hazai felhasználásra is kitűnően alkalmas. Ugyanekkor, és éppen ezért, nem hagyhatunk szó nélkül valamit, ami ugyanekkor esett. Micsoda szombat!

Sebestyén Júlia

az egyetlen olyan igazi téli sportágban, ami eddig valódi sikerekhez szoktatott bennünket, ugyancsak maradandót alkotott.

A pozsonyi Andrej Nepela csarnokban rendezett Műkorcsolya és Jégtánc Európa-bajnokságon a női szabadon választott gyakorlatok során futott, bízvást állítható, tökéletes (harmadik legjobb) kűrjével a hatodik helyet szerezte meg, zsinórban harmadszor. Így kűrözünk mi. (Nem is mellesleg Dorofejev Tamara is hét helyezésnyit ugrott előre ugyanitt szabadkorcsolyázásával.)

Valószínűnek tűnik, hogy e szombati fényből, voltaképpen érthető módon, kevesebb esik rájuk, ugyanakkor tény: nem lehet minden sportrendezvény mellé naptárfelelőst állítani, bár az Országimázs Központnak nyilván telne rá. Mi mindenesetre korcsolyázóinkat is szeretjük. Nagyon, akkor is, ha jég és föld közül ezúttal az utóbbit figyeltük jobban. Elsősorban avégett, hogy az a dominikai fiú mikor éri már el végre. Hisz földet érése nekünk a mennybemenetelt jelentette.

Jó kis meccs volt,

mondhatom. Úgy lehetett izgulni alatta, hogy közben minden lehetséges kétség dacára egy pillanatig sem gondolhatta komolyan senki se, hogy másféleképpen végződnék, mint ahogy. Ám Kokó az utolsó menetben végrehajtott kiütéssel erre a magabiztos cidrizésre is rá bírt tenni egy csodát. Minden kívánságunkat teljesítette. Azon kevesek közé tartozik, aki megbízhatóan szállítja nekünk az efféléket. És ehhez voltaképpen már hozzászoktunk.

Persze e hozzászokás része, szerves része a mindenkori izgalom. A "mindenkori" alatt a köteleken kívül múló időt értjük elsősorban, hisz könnyű belátni, Kokó eddigi hivatásos pályafutására nem a vérfagylaló ökölcsaták voltak a legjellemzőbbek. Tulajdonképpen ez a mostani volt a második komoly mérkőzése. Az első a Robinson elleni volt, emlékezhetünk, milyen csodálatosan bokszolt akkor.

De mi az, hogy "komoly"? Ez esetben az, ami laikus számára annak tűnik. Nyilvánvaló, hogy Kovács István szempontjából az ilyesminek nincsen túl nagy jelentősége. Minden fellépése alkalmával bizonyította, hogy rajta aztán semmi sem múlik. Ellenfelektől tökéletesen függetlenül lehettünk tanúi - nem hozzáértő számára is szembeszökő - fejlődésének. Fizikai erősödésének, mentális fölmagasodásának. Aki ma a kötelek közé lép, arról ordít, hogy bajnok. Bajnok a profik között is.

Ami nézőinek az izgalmakat okozta folyamatosan, az leginkább az amatőr és profi boksz mibenléte közötti alapvető különbséggel és az Universum menedzselési szisztémájával magyarázható, bár utóbbi is az előbbiből fakad nyilván.

Az izgalom maga könnyen nevesíthető, mi lesz Hameddel? (Mi lenne, kap a pofájára, de ez más kérdés.)

Az amatőrök, minthogy versenyeik bajnoksági rendszerben folynak, mindent elintéznek gyakorlatilag egy-két hét alatt.

Jön a menő, lepofozza Jóskapistát, aztán a kérem a következőt felkiáltást sűrűn alkalmazva, ápolja le az egyre izmosabb pácienseket, végre heroikus küzdelemben végez a legerősebb ellenfelével is. Ilyen egyszerű. Az amatőr Kokó, a maga Európa-, világ- és olimpiai bajnoki címével a zsigereinkig sulykolta ezt a gyakorlatot. S míg ez tartott, a hivatásszerű öklözésből számunkra csak annyi látszott, hogy Tyson hogyan védekezik, ha szabadlábon. Valamennyire tehát mindenképpen érthető volt az aggodalom, mely szerint rendben van az éppen soros gyarmatáru villámpillanat alatti feldolgozása, de mi lesz, ha jön Hamed? Hogy ellene vajon elég lesz-e az, ami Chavez ellen jóval több a kelleténél?

Rossz felé figyelt az effajta aggodalom, alighanem. Az sem lehet már szempont, hogy a most hősiesen helytálló Díaz nem egy Hamed. De még csak nem is egy Barrera vagy Morales, mert nyilván nem az.

A kutya ugyanis nem a látványosságokban van elföldelve, noha a profi boksz legvégső értelmét mégiscsak azok jelentik.

Kokó nem azért fog jó eséllyel föllépni a Herceggel szemben, mert egy sereg sereghajtót szilánkká pofozott addig, hanem azért, mert hivatásos állományban töltött három esztendejét célirányos felkészüléssel töltötte.

És ha innen nézzük, nincs okunk aggodalomra. Nincs miért izgulni. Kokótól - az eredmények menetrend szerinti szállításán túl - leginkább azt szokhattuk meg, hogy komolyan veszi azt, amit csinál. Hogy az Universum milyen alkalmakkal és körülmények közt lépteti fel, az addig, míg biztosítja számára a tervszerű munka összes egyéb feltételét, másodlagos probléma.

Annyit biztosan lehet tudni, hogy Kokóra számíthatunk. Nagy szó ez egy olyan világban, amire a Klicskó-Norris-meccs után sem szakad le a mennyezet.

- turcsányi -

szerző
- turcsányi -
publikálva
2001/5. (02. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...